Kelemen, Klementina

Játékok Csehovval

Nyíregyházán, Tatabányán és a Trafóban

2016.11.22. 11:53

Programkereső

Ismét bebizonyosodott, hogy Csehov elnyűhetetlen, szövegei, alakjai mindent kibírnak, túlélnek. Kritikusunk három előadást foglalt össze.

Sirály

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Valószínűleg kajánkodással kezdeném, ha nem láttam volna a marosvásárhelyi Spectrum Színház remek előadásában Matei Visnec Sirály-parafrázisát (Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről) a Thália határon túli fesztiválján. Az a darab meggyőzött arról, hogy olykor értelmesen és az eredetihez méltó színvonalon is tovább lehet gondolni egy Csehov-drámát. De azok az előadások, amelyekről most beszámolok, inkább azt a gyanúmat támogatták, hogy Csehov egyáltalán nem véletlenül választotta hősei életéből éppen azokat a jeleneteket, amelyeket megírt, míg más elképzelhető epizódokat elhagyott.

ATI 6143
Fotó: Janics Attila

Az orosz Agatha Christie-ként is emlegetett Borisz Akunyinnak persze nem is ambíciója a továbbgondolás, az elemzés, az értelmezés. Ő a maga műfajához veszi alapanyagnak a Sirály sztoriját. Nagyjából ugyanúgy bánik (el) Csehovval, ahogyan a musical (vagy régebben az opera) szerzők tették a klasszikusokkal. Az öngyilkosságból gyilkosságot csinál, és máris kezdődhet a krimi. Más kérdés, hogy ehhez miért kell eljátszatni nagyjából az eredeti teljes utolsó felvonást. Ám ez most nem feltétlen költői kérdés. Azon túl egy egész felvonás megírását megspórolja, a szerző talán nem számít arra, hogy nézői mind betéve tudják az orosz drámairodalom alapművét. Bölcs prakticizmus. Előzékenyen föltálalja mindazt, amire azután célozni, utalni, emlékeztetni akar. A mélyebben szántani akaró továbbgondolók, mint a későbbiekben látni fogjuk, ehhez nem mindig veszik a fáradságot.

Borisz Akunyin műve így tulajdonképpen csak a szünet után kezdődik. Dorn doktor megállapítja, hogy a szomszéd szobában nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt. Kosztya nem maga végzett magával, hanem valaki megölte. Természetesen a jelenlévők közül. És hozzá is lát... de nem a nyomozáshoz, hanem a megfejtéshez. Hercule Poirot-vá változik, és előadja az ügy megoldásait. Éppen annyit, ahányan vannak. Mindegyikük lehetett a gyilkos, Akunyin mindegyiküknek talál megfelelő indítékot is a történetben, és a gyilkosságot mindegyikük vállalja is. Legföljebb az indoklás néha éppoly erőltetett agyalmány, mint egyik-másik fáradtabb Agatha Christie-történeté.

ATI 6122
Fotó: Janics Attila

Szabó K. István rendezésében az előadás jól pereg, Gáspár Tibor meggyőzően vezeti le a különböző variánsokat, Horváth László Attila ezúttal sem mulasztja el, hogy eredeti figurát varázsoljon a színre, ezúttal a tolókocsis Szorinból, Rusznák Adrienn pedig egy igazi Sirály-előadáshoz is méltóan finom, törékeny, érzékeny Nyinát alakít. Pregitzer Fruzsina utálatos Arkagyinája is megmarad a néző emlékezetében – egy ideig legalábbis.

Nappalok és éjszakák

Jászai Mari Színház, Tatabánya

Kajánságra inkább Kiss Csaba Sirály-verziója, ahogyan a színlapon szerepel: sirály-játéka ingerelt. Ő szó szerint tovább indult a történetben. Pontosabban a totálisan semmit mondó Nappalok és éjszakák cím alatt kipótolta azt. Megírta azt, amit Csehov kihagyott, illetve néhány mondattal elintézett a darab negyedik felvonásában. Megpróbálta elképzelni, jelenetekké írni mindazt, amiről Kosztya és Nyina szavaival vázlatosan tudósít a szerző. Az így keletkező mű arról győz meg, hogy Csehov tudta, mit csinál, amikor mindezt elhagyta. Nyina megérkezik a fogadóba, amelyet Trigorin ajánlott neki, és üzen a férfinak. Ám a cédulát az asszony kapja meg. Logikus lehetőség, és mindenképpen alkalmas kiindulás egy habkönnyű vígjátékhoz, bohózathoz, amely akár jó is lehetne. Ám Kiss Csaba legföljebb abban az értelemben kívánna bohózatot írni, amilyenben Csehov annak tekintette darabjait. Csak hát ahhoz csehovi formátum kellene. De az nincsen, mint ahogyan nincsen bergmani formátum jelen a Nemzetiben bemutatott másik munkájában, a Szenvedély címűben, amelyet a nagy filmrendező nyomán követett el. Így a végeredmény bohózatnak súlyos, mélyen szántó alkotásnak felszínes.

14560025 795746593861916 687568131515582554 o
Fotó: Prokl Violetta

Safranek Zita eleinte vázlatos és mégis túlsúlyos, majd semmitmondó, a lepusztultságot ürességgel pótló díszlete is csak fokozza a zavart. Nyina ugyanis miután nem tudja fizetni a panziót, beköltözik a színházba, ahol Trigorin darabját próbálják. Ezt jelezné a semmi, a puszta játéktér. De a stúdió semleges tere nem annyira színházszerű, hogy felkeltse a „színház a színházban” érzetét. Amúgy sem könnyű eldönteni, vajon elvont példázatnak vagy félrecsúszott naturalizmusnak lássuk a művet. Györgyi Anna Arkagyina-alakítása a kivétel. Természetesen Miskolcról hozza a figurát az ugyancsak Kiss Csaba rendezte Sirályból, de itt talán még jobban érvényesül az asszony erőszakossága, érzéketlen önzése, metsző iróniája, amivel a nála gyengébb jellemeket (le)kezeli. Persze ez az Arkagyina egyszerűbb jellem is, mint az igazi. Trokán Anna a főszerepet nagy átéléssel, igazi szenvedéssel adja, kidolgozza a kiszolgáltatottság, a megalázottság sok árnyalatát, együtt lehet vele érezni, sőt nagyon lehet szánni. Ám a szöveg fölé nem emelkedhet. Crespo Rodrigo fakó Trigorin – a jellegtelen jellemet érdektelenné is teszi – és Mikola Gergő Trepljovja sem érdekesebb.

14615612 795746570528585 3067895764706255110 o
Fotó: Prokl Violetta

Csehov

Trafó, Budapest

A Trafóban Ördög Tamás évek óta folyó, klasszikus darabokat leegyszerűsítő, külsődleges eszközökkel felszínesen a színészekre szabó, csuda modernnek látszó, ám rettentően üres sorozatát folytatja most Csehov címmel. Bár néhány újítással. Az egyik, hogy ezúttal nem egy darabot forgat ki eredeti alakjából, hanem többet is. Nagyjából egy darabbá gyúrja a Sirályt, a Három nővért, a Cseresznyéskertet, utal az Ivanovra, a Ványa bácsira, még a Platonov is fölfedezhető. Néhol szellemesek is a szökellések, összevonások. A Csehovban járatosabb, mondjuk így, sokat látott néző számára egy darabig szórakoztató fölfedezni, melyik mondat honnan van. Ám e játék mélyebb értelmét, célját ezúttal éppoly kevéssé értem, mint Ördög Tamás korábbi dolgozataiban. Egy másik újítását még kevésbé tudom értelmezni. Annak célját, hogy a színészek saját nevükön szerepelnek, sőt talán egyéb adataikként is a magukét mondják be, még érteni vélem. Túlságosan is. Éppen ezért nem érzem ezt az eljárást igazán érdekesnek. Annyit tudok kiolvasni belőle, hogy szánkba rágják: róluk van szó. De igazi személyességet ez a módszer nem teremt, sőt még jobban elidegenít.

pzs 0999
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu
Hiszen a színész akkor is játszik, amikor azt játssza, hogy nem játszik, vagy azt játssza, hogy önmagát játssza.

Attól még nem lesz személyesebb, ha hagyományosabb átélés vagy újszerűbb értelmezés helyett bemutatkozik és megadja az adatait, mintha bíróságon vagy rendőrségi kihallgatáson lenne. Tartalomnak ez szerintem kevés.

De attól sem lettem okosabb, hogy a rendező most fölhagyott e bevett gyakorlatával: a Trafó nagytermének stúdiótérré alakított porondján a színészek egyszer csak fölveszik (visszaveszik?) darabbeli nevüket. Azt meg puszta fontoskodásnak érzem, hogy a Sirály Másáját átkereszteli Tányának, bizonyára azért, hogy össze ne keverjük a Három nővér Másájával. Pedig ha már játék, lehetne olyan merész, hogy inkább rájátszik a két figurában föllelhető közös vonásokra, melyek bőven akadnának.

pzs 1281
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

A két játéktér elkülönítésével, a nézők átköltöztetésével pedig végképp nem tudok mit kezdeni. A színpadon fölépített stúdió ugyanis ma már hagyományosnak számító üres tér. A mögötte maradó terület meg éppúgy üres, csak keskenyebb, és nem éppen tetszetős háttér a másik nézőtér állványzata. Ha már két tér van, annak több értelmét látnám, ha az első rész a megszokott helyen, a stúdióban lenne, a másodikra meg a teljes nagyterem szolgálhatna. Ez esetben persze nem szegényíteni, hanem dúsítani kellene a második szakaszt. Így talán tartalommal is meg lehetne tölteni.

Az most is bebizonyosodik, hogy Csehov elnyűhetetlen, szövegei, alakjai mindent kibírnak, túlélnek, eredetiségük, igazságuk minden kifacsaráson, átforgatáson, egyszerűsítésen és túlbonyolításon átsüt, átszivárog. Az eredeti valamelyest betölti az űrt, amelyet a rendezés teremt.