Emőke

Ikonikus Peter Brook-előadás érkezik a Trafóba

2016.12.12. 14:02 Módosítva: 2016-12-12 14:04:23

Programkereső

A rendező Csatamező (Battlefield) című előadásában a hindu eposz, a Mahabharata csatajelenete utáni pillanatát merevíti ki 70 percben, ami háromszor is látható december 14. és 16. között.

Az előadás előzménye a 30 éve készült, kilenc órás Mahabharata, amit Peter Brook - Jean-Claude Carriere és Marie-Hélene Estienne segítségével - 70 percre és 5 szereplőre tömörített. Peter Brook a huszadik század egyik legnagyobb hatású rendezője, aki átformálta a műfajt; színházi rendezései, filmjei, színházelméleti írásai az egész világon ismertek és elismertek.

Peter Brook azzal hozott újdonságot majd hét évtizeddel ezelőtt, hogy

szakított a hagyománnyal, lecsupaszította színpadot, egyszerű, letisztult világot teremtett előadásaiban.

A Trafóban is megelevenedő csatamezején sem jelennek meg halott testek vagy fegyverek; a pusztítás és az események húsbavágó komolysága mégis megkérdőjelezhetetlen. A produkció korokon és kultúrákon ível át, s olyan gyöngyszemmé válik, ami örökké aktuális - akárcsak a Mahabharata.

Peter Brook - Csatamező
Peter Brook - Csatamező

Mint felidézik, Peter Brook Angliában kezdte munkásságát, volt a Royal Shakespeare Company rendezője, Iránban helyi művészekkel fogott kísérletezésbe, 1971 óta Párizsban él. A szanszkrit legenda egészét adaptáló eredeti előadást, a Mahabharatát tíz éven át tartó intenzív munka előzte meg. A produkció nemzetközi volt, hiszen indiai és japán szereplő is gyarapította az előadók sorát. A három évtizede készült előadás nemcsak az egyedi stílussal váltott ki nagy figyelmet és sikert, de azzal is, hogy

a hindu kultúra alapművét csatornázta be az európai gondolkodásba.

Az új produkció az előzőhöz hasonlóan nemzetközi, Toshi Tsuchitori japán zeneszerző élő játéka teremt benne egyedülálló atmoszférát, belga, francia, afrikai, angol színészek lépnek színpadra. Az adaptálásban és a rendezésben pedig Jean-Claude Carriere és Marie-Hélene Estienne francia alkotók voltak Peter Brook segítségére. A Csatamező kifinomult, visszafogott eszközökkel mesél életről, halálról, emberi létről. December 15-én 18 óra 30 perckor A Mahábhárata, India nemzeti eposza címmel Wojtilla Gyula egyetemi tanár tart bevezető kiselőadást. A produkció angol nyelven magyar felirattal látható.