Edina

Csak a nagy találat hiányzik – két bemutató Székesfehérváron

2016.12.20. 08:04

Programkereső

Tóth Ildikó egy hervadó asszony gyönyörű monodrámáját játssza a Három nővérben, míg a Figaro házasságának címszerepében Lábodi Ádám inkább kissé botcsinálta intrikus – írja kritikusunk.

Szikora János, székesfehérvári direktor a Három nővér előadásához megfordította a stúdió terét. Ahol máskor játszani szoktak, ott ülünk, ahol ülni szoktunk, ott játszanak. Nem tudok rájönni, vajon a lépcsőzetesen egymás fölött elhelyezkedő dobogók mozgatták-e meg a fantáziáját, vagy a háttérvetítés lehetősége. Esetleg mindkettő. Az első részben fölül van a videó, a másodikban alul. Hullámzó vizet, folyót, tavat, tengert mutat. A lépcsős dobogót vörös textil borítja. Csak a játékhoz legszükségesebb berendezési tárgyak, bútorok, kellékek vannak rajta. Jelzésértékű egy vaskályha, rajta lavórral, ami a vidéki élet durva egyszerűségére, primitív körülményekre utal az előkelősködő környezetben. Nem messze tőle az ellenpont: míves óra, amelyet Csebutukin később darabokra tör.

A látványnak ezt a részét a rendező maga tervezte. Másik feléről, a ruhákról Zoób Kati gondoskodott. Keresettségre, mindenáron való különösségre, egyediségre törekvés látszik rajtuk. No meg üzenet. Olga ruháján vállapok, Másáén töltényhüvelyek utalnak a család katonai múltjára, ami ezáltal csaknem fontosabbá is válik, mint a Moszkva utáni sóvárgás. Irina fehér csipkés ruháján kevésbé feltűnők a katonás bojtok, talán mert ő még túl fiatal volt, amikor a nővérek kicsöppentek a tiszti világból.

A Prozorovok kifinomultságát, műveltségét ezúttal nemcsak hangoztatják, hanem hangszerjátékkal is igazolják. A rendező megkettőzi a nővéreket, sőt a fivért is, aminek az egyik értelme akár az is lehetne, hogy zenélnek is. Mármint egyik énjük. Ki min tud. Nem a szerepek, hanem a színészek. Cseke Lilla Csenge e. h. csellózik, Kiss Diána Magdolna fuvolázik. Hegedülni viszont egyik Andrej sem tud, helyettük egy hölgy játszik a színfalak mögött. A zenélő Andrej csak behozza a hangszert.

Kérdés, hogy akkor miért vannak ketten?

A rendező nyilatkozata szerint a kettőzések életkorbeli különbséget lennének hivatottak jelezni. Mivé lett az ifjonti ártatlanság. Ezt azonban az előadás nem igazolja. Részben azért sem, mert nem sikerül következetesen végig vinni. A két Andrej, Szurcsik Ádám e. h. és Börcsök Olivér között nem mutatkozik nagy korkülönbség, mint ahogy a két Irina, Törőcsik Franciska és Kovács Panka e. h. között sem látványos az idő múlása. Arról már nem is beszélve, hogy az ifjabb Irinának ebben a rendszerben alighanem kisgyereknek kellene lennie. Még leginkább a két Olga esetében működik a rendezői elgondolás, Kiss Diána Magdolna elkínzottan szenvedő, a család és a világ gondját magára vevő tanárnője valóban érettebb Cseke Lilla Csengéénél. Csak hát színészileg is az. Ez pedig sokat elvesz az összevetés realitásából. Mintha nem is ugyanaz a két ember lenne. Csak a ruhájuk hasonló. Még feltűnőbb ez a különbség a két Mása esetében.

Tóth Ildikó nemcsak színészileg jelentékenyebb valamennyi nővérnél, de életkorban is előttük jár.

Ez pedig a stúdió kis terében jól látszik. Úgyhogy kénytelen egy másik darabot játszani. Egy hervadó asszony gyönyörű monodrámáját. Amiben az is kezére játszik, hogy Sághy Tamás különösen jelentéktelen Versinyin. Mindössze látszatra alkalmas ürügy, hogy az asszonyból kitörjön az elfojtott szenvedély. Tóth Ildikó mellett Szász Júlia e. h. Másája szükségképpen észrevétlen marad. Petrik Andrea mintha az utálatos, álszerényen hatalmaskodó Natasa szerepére született volna, Gáspár Sándor kedélyeskedésbe burkolja Csebutukin kiábrándultságát. Varga Mária és Derzsi János remekül hozza a vén szolgákat.

Az a gyanúm, hogy a főszerepek duplázása akkor sem lenne igazán hatásos, ha sikerülne maradéktalanul megvalósítani.

A gondolati üzenetet a néző egy perc alatt átlátja. Élményévé viszont valószínűleg sohasem válik. Talán azért sem, mert a rendező megfeledkezik arról, hogy valójában melyik időben is játszódik a történet. Elég nyilvánvalónak látszik persze, hogy az idősebb nővérekkel történnek a dolgok. Ebben az esetben a többiek, a régi ének múltból előtűnő árnyak, emlékek. Ezt sem ártana jelezni. Sőt, a néző számára átélhetővé tenni. Ehhez az agyalásnál többre lenne szükség a rendezőtől. Legalábbis az ötlet végig gondolására.

Figaro házassága
Figaro házassága
Fotó: Vörösmarty Színház

A nagyszínpadon Hargitai Iván a Figaro házasságával tett próbát. De úgy gondolom, az igazi akadályt nem Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais elméssége vagy a történet bonyodalmassága képezte, hanem Bátonyi György díszlete. Márpedig azt aligha a rendező ellenére tervezte. A tér hatalmas és csaknem üres. Egyetlen funkciója, hogy a magas falakra rengeteg vadásztrófeát lehet aggatni. Szóval csupa agancs minden. Az nem nagy baj, hogy a darabban végül is nem szarvaznak föl senkit, ugyanis valóban végig próbálkoznak vele. Vagy eljátszanak a lehetőségével. A tartalmi célzás tehát találó. Az viszont már gond, hogy rögtön az első jelenetet nem lehet eljátszani ebben a térben. Ott ugyanis Figaró a Susanával közös jövendőbeli lakásukat méregeti. Miközben mérlegre kerül a gróf túlzott közelségének a veszélye is. Szóval megindul a cselekmény, távolról, de elkezdünk közelíteni a várható komplikációk felé. Ebben az aulában pedig nemigen lehet egy cselédlakást elképzelni. Nem illik bele természetesen az egy szál kanapé meg a két tükör sem, amelyek helyettesítik a fotelt, amelyben és amely mögött hol a minden nőbe szerelmes apród, hol a komornát környékező gróf rejtőzik.

Lábodi Ádám és Pálya Pompónia - Figaro házassága
Lábodi Ádám és Pálya Pompónia - Figaro házassága
Fotó: Vörösmarty Színház

A nézőt persze a színészek érdeklik és a mese, szívesen megfeledkezik az alkalmatlan térről, ha szeretheti a játszókat, ha izgalmas a történet. Ezzel pedig nincs komoly baj a Vörösmarty Színházban. Hirtling István kedves idősődő úr, rokonszenves linkóci, rutinosan hozza a jóindulatú, de esendő, önmagának, főképp pedig a libidójának parancsolni képtelen grófot, a vidéki arisztokratát, a helyi nagyságot. Varga Gabriella még éppen nem hervadó szépségű grófnéja, Váradi Eszter Sára energikus Marcelinája, Kuna Károly cinikus Bartoló doktora, Kozáry Ferenc őszintén ostoba bírója kellemesen gördíti a cselekményt a kibontakozás felé. Lábodi Ádám Figarója kissé botcsinálta intrikus. Egész valójával, színpadi jelenlétével szemlélteti azt a sorsot, amelyet híres nagy monológjában elbeszél. A puszta létharc, az üldözöttség, hajszoltság teszi találékonnyá, furfangossá, és nem is minden csele válik be, nem mindig sikerül kivágnia magát. Sokszor inkább balek. Pálya Pompónia sem a szabvány szerinti csinos, nagyszájú, huncut személyzet. Sajátosan vaskos báját földhöz ragadtságból, konokságból, önvédelmi éberségből keveri ki. Illik az ő Figarójához, és ő az erősebb egyéniség.

Megint két előadás Székesfehérváron, amelyek bizonyítják, hogy erős a társulat, és újító szándékú, ambiciózus rendezők trenírozzák. Csak a nagy találat, az igazán jelentős előadás hiányzik.