Kinga, Kincső

Shakespeare a Vígben, Woody Allen a Pestiben – Szentivánéji változatok

2017.03.05. 10:28

Programkereső

A Pesti Színház előadásában az ősi vígjátéki mechanizmus működik, még ha akadozva is, míg a Vígszínház produkciójában egy rendezői lábjegyzetből olvasható ki az előadás célja – írja Zappe László.

Körülbelül negyedórán át remekül mulattam mind a Pesti Színházban, mind a Vígben az új bemutató alkalmából. Mindkét helyen a Szentivánéji álom parafrázisát játszották. A Pestiben bevallottan: Woody Allen Szentivánéji szexkomédiá ját adták elő, pontosabban a film forgatókönyve alapján Kern András és néhány dramaturg, Perczel Enikő, Vörös Róbert buzgalmával készült darabszerűséget. A Vígben Shakespeare-t írják ki szerzőnek, de apró betűkkel azért tudatják, hogy a színpadi változatot Závada Péter írta, tehát ő fejlesztette tovább Nádasdy Ádám remekül mai fordítását.

A Pestiben nagyjából addig tart a felhőtlen móka, kacagás, amíg Seress Zoltán habókos feltalálóként kínlódik a működni sehogyan sem akaró, láthatatlanba látó készülékkel, valamint működni ugyancsak sehogyan sem akaró házasságával, házastársával együtt megszenvedett szexuális válságával. Csakhogy aztán megjönnek a vendégek. A szentivánéj ugyanis ezúttal egy igazi amerikai értelmiségi piknikre borul rá, egy hosszú hétvége betetőzése lehetne.

Shakespeare remeke inkább csak dobbantó, utalási lehetőség, hogy ne mondjam, pr-hivatkozás.

A szerző a klasszikus mű hírével dúsítja a magáét. Különbségeket és párhuzamokat kínál, lehet elemezni és bölcselkedni. Holott maga a szöveg és a történet elég távol áll a shakespeare-itől, de elég gyakran közeledik, olykor szinte érinti is azt, hogy végül jogosnak fogadjuk el a csatlakozást az amúgy utolérhetetlen elődhöz. A vendégek érkeztével kellene beindulnia az eredetit huszadik századi módon profanizáló sokoldalú szexpárbajnak. Mindenki vív mindenkivel, mindenki titkol valamit, mindenki akar valamit. Néha mindegy is, hogy kitől. Lényegében ősi vígjátéki mechanizmus működik. Ha működik. Lényegében működik is, csak akadozva.

Alekszandr Bargman orosz rendező és Anvar Gumarov díszlettervező egy doboznak, mégpedig budoárba illő rózsaszínű doboznak képzeli a csodákat bőven termő éjszakai erdőt, sőt bizonyára éppen annak a varázsdoboznak, amellyel az élénk fantáziájú feltaláló a láthatatlant szeretné megpillantani. Talán erre utal a díszlet hátsó falán tátongó nagy kerek lyuk is. Feltűnő még a színpad elején keresztbe közlekedő kocsi, amelyet nyilván a színlapon további szereplőkként felsorolt fiatalok (Réti Nóra e.h., Bach Zsófi e.h., Benkő Bence Dániel és a Bergendi Áron) tologatnak ide-oda.

Kern András, Woody Allen örökös magyar hangja ezúttal nem Woody Allen filmbeli szerepét játssza, beleöregedett a vén professzor, Leopold figurájába, de egyáltalán nem idegen tőle annak részben képzelt vagy önszuggeszció által gerjesztett, részben valódi vitalitása. Öniróniát is magába foglaló fanyar szarkazmusa most is csorbítatlan. A Vihar légiszellemétől kölcsönzött nevet viselő Ariel szerepében Péter Kata a megkeseredett, csalódott érzékiséget vezeti elő, Bata Éva ápolónője az elvi ledérséget igen vonzón testesíti meg, Telekes Péter az érzékek erdejében eltévedt szívtipró. Hegyi Barbara kisebbségi és frigiditási komplexumban szenvedve öregedő feleség. A bolondos feltaláló Seress Zoltánnak jutott, akinek szája sarkában mindig bujkál egy kis kaján görbület, hangjában akad némi tárgyilagos kívülállás, úgyhogy magában is rávezethetné a nézőt a darab mélyebb humorának felfogásához elengedhetetlen kettőslátásra. Ha ez nem történik meg, annak oka az előadás egyéb elemeiben keresendő.

A Vígben a hatalmas színpadot a Szentivánéji álom óriási díszlete tölti be. Horváth Jenny alkotásában minden van, ami a darabhoz kell, meg az is, ami nem. Ez persze így nyilván elhamarkodott túlzás. Valójában nem tudhatjuk, mi kell, és mi nem. Középtől jobbra fönn könyvespolc hidalja át a teret, jelentése éppoly egyértelmű, mint bal oldalt a díszlet mögé kanyarodó lépcsőé. Titániának középen külön, belül éles fénnyel világított kuckója van. Nyilvánvalóan szükséges.

Kovács D. Dániel rendezésében akadnak aktuális ki- és beszólások, ritkábban közéleti, gyakrabban színházi dolgokkal kapcsolatban. Ezek nagy része Hajduk Károlynak jut, aki Zsindely szerepében alternatív színházi főszervezőt, mindentudó külső bennfentest alakít kaján iróniával, éles elmével, lényegre világító hangsúlyokkal. Mellette – fizikai értelemben is – Stohl András iparoskodik és műkedvelősködik, ahogyan csak született színész véleményezheti kevésbé szerencsés adottságú pályatársait. Hegedűs D. Géza a bamba bámulás és lassú felfogású elmaradozás szép bravúrjait mutatja be, Varju Kálmán sors verte, szomorú statiszta, akinek csak a Hold szerepe jutott. Király Dániel felvilágosult zsarnok mind igazi, mind tündérkirályként, Járó Zsuzsa Hippolytája és Titániája megkeseredett kényszerkirályné.

Eszenyi Enikő Pukkját nem a művészi koncepció, hanem a véletlen formálta át: egy baleset következtében lett belőle sántikáló, saját szándékból gonosz vénség. Hogy rohangálva-viháncolva milyen lett volna, azt nem tudhatjuk. Így remek. Olyan, mintha éppen ettől lenne igazán eredeti karakter. Nem végrehajtó, nem a tündérkirály famulusa. Maga kavarja a dolgokat.

A legkevésbé izgalmasok a fiatalok, akiknek a bőrére megy a játék.

Orosz Ákos elálló füleivel nem tud nem kitűnni, jól is adja a kevéssé rokonszenves, a jövendőbeli após kegyére és nem arája szerelmére pályázó kérőt. Ember Márk e.h. szépen szenvedő Lysander. Fontos szerepet szán a rendező Kárpáti Pál és Rajner-Micsinyei Nóra kettősének. Fekete műanyagzsákokból bújnak ki. Jobb oldalt elöl végigélik az előadást, közben saját életüket is. Megvénülnek.

Jelenlétüket vegyük rendezői lábjegyzetnek arra az esetre, ha az előadás célját firtatnánk. Magát az emberi életet láttuk tehát. Sok is, meg kevés is.