János, Pál

Így fog kinézni az Örkény új nézőtere

2017.04.04. 16:42

Programkereső

A nyár folyamán kicserélik a kényelmetlen, nyikorgó székeket és javul a nézőtér lejtésszöge is.

Javában tart az Örkény Színház Madách téri épületének felújítása, aminek ideje alatt a nagyszínpadi produkciókat a Városmajorban tartják meg. Az itteni játszóhelyet a színház saját forrásból hozta létre, míg az átalakítást Budapest Főváros Önkormányzata finanszírozza, mintegy nettó 222,5 millió forint értékben.

A nézőtér felújításának oka kettős – számolt be róla a színház. „Egyrészt az Örkény Színház székeinek közismert kényelmetlensége (párosulva a recsegéssel és nyikorgással), illetve azok az építészeti anomáliák, amelyek az Örkény Színház, az egykori Madách Kamara, azaz az eredeti Madách Színház hetvenes évek végi átépítésekor keletkeztek” – olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményükben.

Az új nézőtér látványterve
Az új nézőtér látványterve
Fotó: Örkény Színház

A beruházás során helyreállítják az épület eredeti alaprajzát és modernizálják a belsejét. Ahhoz, hogy a székek komfortját javítsák, növelni kell a széksorok közötti távolságot, ám a székek alatt betonba öntött légbefúvók pozíciója jelenleg lehetetlenné teszi a széksorok áthelyezését. „Ha csak tíz centimétert szélesítenek széksoronként, tizenhat széksor esetén jó másfél métert nyúlik meg a nézőtér hátrafelé, így aztán nem csak a talajt, hanem a falakat is át kell építeni” – írják.

Gerlóczy Gedeon eredeti, az 1930-as évek végén tervezett alaprajzának helyreállítása lehetővé teszi, hogy a nézőtér lejtésszöge javuljon, és így a színpad és a nézőtér viszonya egészségesebbé váljon.

A felújítás során világítási karzattal is bővül a színház, hangterelő felületekkel javítanak az akusztikán és megválnak azoktól az elemektől, amelyek

felstilizálni igyekeztek egy tiszta, puritán, szinte minden ízében Bauhaus-ihletettségű épületet.

Az új nézőtér látványterve
Az új nézőtér látványterve
Fotó: Örkény Színház

„Belsőépítészeti terveink lényege, hogy nézőinket a színházi élmény befogadásához segítse: hogy hangolja útjukat a bejárattól az előcsarnokon keresztül a lépcsőkön át a színházteremig. Ezt az egyszerű falfelületek színezésével oldjuk meg, a fehér előcsarnokból finoman sötétülő lépcsőházban haladunk majd a nézőtér feketéi, szürkéi és ezüstös tónusai felé” – írják.

A felújítási munkálatok augusztus végéig tartanak, így az októberi évadkezdésre ismét látogathatják a nézők a Madách téri épületet.