Salamon

Legemlékezetesebb sikerek és óriási bakik a színpadon

2017.05.23. 08:38

Programkereső

Maroknyi közönség előtti, családias előadás, vagy a hatalom bajszának megráncigálása egy zajos sikerű előadással - a legemlékezetesebb előadás minden színésznek mást jelent. De nemcsak ezt kérdeztük meg az ismert magyar színészektől és színésznőktől, hanem azt is, mi volt a legnagyobb baki vagy tévesztés, ami megesett velük. Szövegtévesztések, a színészek életére törő kellékek és hatalmas esések, amiket még olvasni is fáj, de ma már az érintett is nevetve emlékszik vissza rá.

A bemutatkozás, az első nagyobb szerep, a legnagyobb visszhangot kapott előadás – a siker relatív fogalom a színészeknél, egy biztos, hogy mindannyian vágynak rá. Ebben bizonyára hasonlítanak az átlagemberekhez – na meg abban is, hogy ők is hibáznak. Csak míg a mi bakijainkat legfeljebb szűkebb környezetünk, családunk vagy munkatársaink veszik észre, az övékét a társulat vagy akár az egész nézőtér.

Színészeket kérdeztünk meg legnagyobb sikerükről, legemlékezetesebb előadásaikról, és legnagyobb bakijaikról is.

Mit jelent számukra a siker? És hogyan viselték, amikor valami nem egészen úgy alakult, ahogy tervezték? Íme a válaszok.

Vajdai Vilmos játszott az Éjszakai színházban, megalapította a Táp színházat Szabó Győzővel, a színészet mellett pedig foglalkozott zenével és képzőművészettel is. Jelenleg a Katona József Színház társulatának tagja, Moliére A nők iskolájában, a Részegekben és Widmer Top Dogs című darabjában láthatja őt a közönség.

Vajdai Vilmos
Vajdai Vilmos
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

A legemlékezetesebb előadásom: Ascher Tamás Három nővérének a végén meneteltem, a szövegem az volt, hogy: egy-kettő-egy, balra át,. egy-kettő-egy, jobbra át

- mondta el a Fidelionak. És ezek után mit tart a legnagyobb bakijának?

Egyszer az egy-kettő helyett azt mondtam, hogy: három-négy. Ma már nevetve emlékszem vissza rá, és még mindig pironkodom.

Schell Juditot a moziba járók a Csak szex és más semmiben, vagy legutóbb a Brazilokban láthatták utoljára, a színházkedvelők pedig a Tháliában találkozhatnak vele, ahol jelenleg hat darabban is szerepel. Mikor legemlékezetesebb előadásáról kérdeztük, akkor is ezek közül választott egyet.

Schell Judit
Schell Judit
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Most a legaktuálisabbat, a legutóbbit mondanám, a Gellérthegyi álmokat - bár természetesen többet is említhetnék, mert volt pár mérföldkőnek számító előadás már az eddigi pályámon."

Ezzel az előadással egy nagy álmon teljesülhetett, és egy olyan különleges produkció született, ami különösen közel áll a szívemhez, és nemcsak szereplőként, hanem alkotóként is magaménak tudhatom.

Természetesen vele is fordultak már elő kellemetlenségek a színpadon – ő viszont nem szégyenkezve, inkább vidáman emlékszik vissza ezekre.

Nemhogy azóta nevetve emlékszem vissza, hanem én akkor is mindig nevetek, amikor ezek megtörténnek... Például a Három nővér egyik előadásán fordult elő, hogy amikor Bálint András lement a színről, több négyzetméternyi plafon leesett – gyakorlatilag összeborult mögötte a ház –, úgy hagyott ott minket. Szegény Szervét Tibor egy hosszú monológot mondott éppen, de nekem le kellett jönnöm, mert nem bírtam ki nevetés nélkül, csak a színfalak mögül kukucskáltam, figyeltem a többieket. Szerencsére szövegem akkor nem volt.”

Mészáros Tibor 2006 óta a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja, 2012-ben megkapta a POSZT Legjobb férfi mellékszereplő díját, 2015-ben pedig a Kaszás Attila-díjat. Egy különleges előadást idézett fel, ami se nem tipikus siker, se nem tipikus baki – de mindenképpen emlékezetes este volt.

Mészáros Tibor és Rudolf Péter
Mészáros Tibor és Rudolf Péter
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Pár évvel ezelőtt játszottunk egy kortárs francia darabot, mely mind nyelvezetében, mind stílusában... hogy is mondjam; "egyedi" volt. Szerettük a próbafolyamatot és az előadást is, de a közönséget nem nyerte meg. Az egyik előadásra (nem volt túl sok belőle) mindösszesen nyolcvan, azaz 80 ember jött el. A második felvonásra viszont már csak huszonhét, írd és mond: 27 ember volt kíváncsi. Egy hatszáz, igen 600 fős nézőtéren."

Megértettem azokat, akiknek nem tetszett, ám szünetben - bár nagyon szégyelltem - de eszembe jutott: van-e értelme folytatni? 27 ember a nézőtéren (nem volt nehéz összeszámolni) 10 ember a színpadon, alig vannak többen, mint mi. Én "nem ezért lettem színész".”

A shownak persze mindenáron folytatódnia kell, így a színészek is félretették csalódottságukat, és nekivágtak a második felvonásnak.

Az a pár ember viszont odaült a színpad elé, és a darab végeztével állva, bravózva tapsoltak meg minket. Értették és valóban szerették is az előadást, ráadásul amit mi "tragédiának" éltünk meg a szünetben, azt ők kitüntetésnek, kuriózumnak érezték. Hogy nem vonultunk vissza, hanem ugyan olyan energiával próbáltunk játszani, mintha teltház lenne. Ritkán hajol meg egy színész olyan büszkén, mint ahogyan mi azon az estén. Több volt mint egyszerű siker: igazi találkozás néző és játszó között. Igazi ünnep. Persze mini ünnep, de sosem felejtem el. Igazán szégyelltem magam, hogy szünetben még fölmerült az előadás lemondásának gondolata is. Kár lett volna.

- meséli Mészáros Tibor, hozzátéve: ugyanezt az előadást öt alkalommal játszották Párizsban az Odeon színpadán, zsúfolt teltház előtt, nagy sikerrel. Az az egy este mégis felért ezzel az öttel a színész szerint.

Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes- és kiváló művész pályáját nem csak ehhez hasonló díjak, hanem hangos sikerek is tarkítják. A Vígszínház színésze kérdésünkre nem is tudott egyetlen előadást kiválasztani.

Lukács Sándor
Lukács Sándor
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

A múltbeliek közül van egy előadás, ami különösen élénken él bennem: 1978-ban a Gyulai Várjátékok alkalmával a Várszínházban adtuk elő egy fantasztikus erdélyi író, Székely János darabját – ez volt a Caligula helytartója. Harag György, a Kolozsvári Nemzeti Színház főrendezője rendezte, én alakítottam Petroniust, a helytartót. Kiváló színészekkel játszhattam együtt, Őze Lajossal, Hegedűs D. Gézával, Verebes Istvánnal, a szereposztás, a rendezés, egyszerűen minden stimmelt. Molnár Gál Péter és Koltai Tamás, a két korszakos kritikus is csak szuperlatívuszokban írtak a róla."

Mindezek mellett ami különösen emlékezetessé tette az előadást, az az, hogy Ceausescu diktatúrájának fénykorában, attól egy centire, a román határ mellett adtuk elő a darabot, ami a hatalom, az erkölcs problémáját vizsgálja érdekes és elgondolkodtató módon. Akkor, a Kádár-korban ez egy merész tett volt – ami kimagasló művészi színvonallal találkozott.

Lukács Sándor másik választása a Vígszínház jelenleg is futó előadására, a Mester és Margaritára esett – ebben ő alakítja Wolandot.

Az előadást a prágai Nemzeti Színház művészeti vezetője, Michal Dočekal rendezte vendégként. Bulgakov műve szerintem ott van a világ tíz legjobb regénye között, a színházi adaptációja pedig rendkívül izgalmas, nemcsak dramaturgiailag, de színpadtechnikailag, látványvilágát tekintve is

Másik kérdésünkre nem egy blaszfémikus bakit, inkább egy majdnem tragikusan végződő színházi esetet elevenített fel.

Shakespeare III. Richárdját játszottuk még a 80-as években, Gálffi László alakította a címszerepet, én pedig Bolingbroke-ot."

A darab végén, amikor a történet szerint a királyt leszúrják, egy kedves kollégám egy olyan szerencsétlen mozdulatot tett, hogy valójában eltalálta Gálffit. Ott álltam mellette, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy vértócsa kezd gyülekezni a színpadon.

"Kiordítottam az ügyelő pulthoz, de közben igyekeztem szerepben maradni: - Hé katonák gyertek vigyétek ki azonnal a királyt! Első kiabálásomnál azt hitték, megőrültem, senki nem értette miért ordítok. Mikor nem hagytam abba a kiabálást, észbe kaptak és gyorsan kivitték a királyt, aki vérét adta a szerepért. A közönség talán semmit nem vett észre az egészből.”

Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő szintén egy 80-as évekbeli előadására emlékszik vissza legszívesebben.

A legemlékezetesebb előadásom minden bizonnyal az Advent a Hargitán volt. Sütő András darabját először betiltották, majd a Központi Bizottság engedélye után az 1986 január 2-i bemutató igazi tüntetéssé vált!"

Mi, színészek, tiltakozásul Sütő távolléte miatt nem hajoltunk meg az előadás végén, 30 percig álltunk szemben a szintén álló közönséggel.

"Azoknak a nézőknek, akik már nem fértek be a nézőtérre, egy tanárnő gyertyafény mellett olvasta fel a Tiszatájból a darabot, kint a hóban. 200 estén át játszottam, csodálatos emlék a mai napig!

Persze pályája során vele is előfordultak furcsaságok.

A Rómeó és Júlia egyik előadásán történt, hogy mikor Júlia félelmében máskor megszokott zajoktól is riadozik, véletlenül a harangszó helyett, egy másik előadásból a Kacsatánc egy részletét adták be.

"A nézőtéren 650 gimnazista, meg se mukkantak, nem hittek ugyanis a fülüknek - de én sem, Júliaként..."

Van, amikor a technika szól közbe, van, hogy valami halaszthatatlan teendő – vagy valami olyasmi.

Egy másik előadásom során jelenet közben hazament a partnerem, amit be is jelentett egy szerelmi jelenet kellős közepén, a második felvonás elején! Máig nem tudom, hogyan ért véget az előadás, folytatni nem tudtuk, az biztos. Talán azóta is ott állok a nézők között, tanácstalanul...”

Varga Klári, a Csokonai Nemzeti Színház színésznője azokat az előadásokat vallja legemlékezetesebb sikereinek, amelyekben leginkább fel tudott oldódni.

Fiatal színészként ilyen volt az Édes Anna a Madách Kamarában, a mai Örkény Színházban. Jelenlegi darabjaim közül pedig a Szabó Magda-féle Az ajtót mondanám, amiben Szabados Magdát alakítom, illetve a Pólika és a Párizs hídjai – Edith Piaf-est című darabokat.

Nagy tévesztésre nem emlékszik vissza – nem omlott még össze körülötte a díszlet, és szerencsére a kellékek sem veszélyeztették még életét.

Persze én is hibázok, mint mindenki más is, de ezek általában szövegtévesztések, amiből az ember ki tudja vágni magát

- magyarázza.

Sárközi-Nagy Ilonát moziban legutóbb a Szinglik éjszakájában láthatta a közönség, színházban pedig olyan darabokban játszik, mint a Jadviga párnája a debreceni Csokonaiban, vagy a Szomjas férfiak sört isznak helyettem az RS9 Színház előadásában. Legemlékezetesebb előadása és legnagyobb bakija is egy eséshez kapcsolódik.

Sárközi-Nagy Ilona
Sárközi-Nagy Ilona
Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Szatmárnémetiben, az Istent a falra festeni című előadásunkat játszottuk a debreceni társulattal. Alapvetően, sajnos, vagy nem - elég sokszor jellemző rám az afféle pierrerichard-os szórakozottság. De ez inkább csak a civil életemben. Mindenesetre aznap este egy sörösrekeszekből épült lépcsőn kellett le-föl mászkálnom."

Olyan szerencsétlenül alakult, hogy az egyik lépcsőfok kibillent alólam, én pedig arccal zuhantam a földre. Nem emlékszem mindenre pontosan, de miután meggyőződtem róla, hogy végül is fel tudok állni, lejátszottam az előadást - egy teniszlabda nagyságú púppal a járomcsontomon.

"A legszebb az volt az egészben, hogy az egyébként a falubeliek által negligált, vagy mindenkitől csak szekálást kapó lányt ezen a estén minden szereplő megszeretgette egy kicsit a maga módján. Ennél nagyobb sikert nehéz elérni.

A másik, nevezetes esés Kaposváron történt a színésznővel, ahol egy Feydeau-bohózatban játszott.

A második felvonásban léptem először színre, a kezdő jelenetben."

Azaz hogy léptem volna, ha a cipőm sarka nem akad bele a legfelső lépcsőfok szegélyébe, így viszont szabályosan berepültem a színpadra, az ügyelő szerint jól láthatóan vízszintesen szálltam, míg be nem csapódtam a fotel mögé, amit persze ő élőben közvetített a hívóban.

"Végülis egy tapsos antré lett belőle, amit szintén nem tudtam még felülmúlni, tehát ezt is sorolhatnám akár a legsikeresebb belépőim közé” - meséli, bizonyítva hogy a siker valóban relatív. Na és hogy ami valamikor kellemetlen bakinak tűnt, az az idő elteltével hamar vicces sztorivá változik.