Tekla

Reneszánsz diszkó és nyársra húzott finomságok

2017.06.13. 16:09

Programkereső

Testünk és szellemünk egyaránt jól lakhat – és még jól is mulathatunk a Madách Színház július 16-ig tartó Szerelmünk, Shakespeare fesztiváljának Reneszánsz Romkocsma fantázianevű programjain.

A rendezvény elnevezése kicsit becsapós, mert nem egy egyszerű helyről van szó, ahol elücsöröghetünk barátainkkal, miközben reneszánsz kori finomságokat ehetünk és ihatunk, hanem egy komplett, megrendezett estről, amelynek ceremóniamestere nem más, mint az arra legalkalmasabb ember, Hajdu Steve.

De ami a helyszínt illeti, az sem lebecsülendő, hiszen a Madách Színház egyik legkülönlegesebb, a nézők elől eddig elzárt területéről, a Tetőteraszról van szó, ahova ráadásul az épület eddig szintén titkos zegzugain keresztül vezetik fel a műsorra jegyet váltókat.

Romkocsma Csoport
Romkocsma Csoport
Fotó: Madách Színház / Mohos Angéla

A XV–XVI. századi fogadónak berendezett térben pedig már amiatt is utolérhetetlen az atmoszféra, hogy a csillagos ég alatt van kialakítva, így itt tartózkodni önmagában is varázslatos élmény. Na de a körítés sem utolsó! A jó hangulat érdekében Hajdu István folyamatosan ontja magából a reneszánsz korszakra vonatkozó kultúr- és művelődéstörténeti érdekességeket – de természetesen nem afféle száraz történelemóráról beszélünk, hiszen Steve (szerencsére) nem tud kibújni a bőréből. Szóval sokkal nagyobb az esély arra, hogy a röhögéstől, nem pedig az ásítástól nem találunk bele a falattal a szánkba.

A színész-műsorvezető szórakoztató sziporkáit rendszeres időközönként különböző műsorelemek, életigenlő madrigálok, bordalok és táncok szakítják félbe, a Madách Színház korabeli jelmezbe öltözött madrigálkórusa és táncosai előadásában. Ami pedig a felszolgált ételeket és italokat illeti, azokra sem lehet panasz: nyársra húzott húsokat és zöldségeket, gyümölcsöket, jóféle borokat és söröket (az antialkoholisták szörpöket és limonádét), a vacsora végén pedig desszertet is fogyaszthatunk.

Senki se vegye fenyegetésnek, de az este zárásaként a résztvevők rögtön le is mozoghatják a bevitt kalóriát, hiszen

a fellépő táncosok nemcsak előadják a voltát és a canariót, azaz a reneszánsz kori táncokat, hanem be is tanítják azokat.

Az addigi hangulatnak megfelelően pedig a vendégek nem táncház, hanem reneszánsz diszkó keretében tesztelhetik friss tudásukat.

És természetesen itt is elérkezik minden táncos mulatság csúcspontja, a vonatozás ideje is. De nem kell megijedni: semmi sem kötelező, csendes (vagy éppen röhögő) megfigyelőnek is ér maradni! Végül pedig egy ötlet: mivel a Reneszánsz Romkocsmákat minden alkalommal közvetlenül az esti Szerelmes Shakespeare-előadások után, 22 órától tartják, érdemes lehet összekötni a két programot.

A Szerelmünk, Shakespeare fesztivál további részleteiről ide kattintva olvashat!
Támogatott tartalom