Kristóf, Jakab

Shakespeare egy UFO volt

2017.06.22. 14:08

Programkereső

Június 21-én Stohl András volt a vendége a Madách Színházban zajló Az én Shakespeare-em című beszélgetéssorozatnak, amelynek üléseire a Szerelmünk, Shakespeare fesztivál keretében kerül sor. A színész rengeteg vicces sztorival érkezett, de érzelmes pillanatokat is megosztott a közönséggel.

Stohl bevallotta, hogy nagyon várta ezt a beszélgetést, ugyanakkor „iszonyatos kínban” volt miatta, mert félt, hogy miről fog beszélni: úgy emlékezett ugyanis, hogy ő nem is játszott Shakespeare-t. Aztán amikor elkezdett gondolkodni, egyre több Shakespeare-szerepe jutott az eszébe – Bárdos András műsorvezető számvetése szerint a színész 16-szor játszott az angol Bárd által írt darabban.

Stohl jelenleg is egy Shakespeare-anyaggal foglalkozik, hiszen július 4-én egykori mestere, Zsámbéki Gábor lesz Az én Shakespeare-em vendége, aki nem beszélgetni fog a legendás szerzőről, hanem a színész és Jordán Adél közreműködésével egy jelenet segítségével demonstrálják majd a nézőknek, hogy áll össze egy próbafolyamat, az olvasópróba, a rendelkező próba és a többi során. Stohl most elárulta, hogy a szóban forgó jelenet a IV. Henrik egy részlete lesz.

Ennek kapcsán pedig a színész arra jutott, hogy azért olyan nagy öröm foglalkozni a szöveggel, mert Shakespeare „nagyon emberi dolgokat tol”.

Ennyire mélyen beszélni érzelmekről sem előtte, sem utána nem tudtak

– véli Stohl, aki nem tartja egy spirituális embernek magát, de Shakespeare hatalmas tudására, fejlettségi szintjére nincs magyarázata. „Nem fér bele ennyi tudás egyetlen emberbe. Nem ember volt, UFO volt” – viccelődött a színész.

Stohl András egyébként először a főiskolán találkozott Shakespeare-rel, a Rómeó és Júlia Zeffirelli-féle filmadaptációja formájában, amely nagyon megragadta – elsősorban Michael York Tybalt-alakítása. A színésznek hamarosan magának is lehetősége volt eljátszani a figurát, ráadásul a főiskolai vizsgadarabban ő is koreografálhatta Tybalt és Mercutio párbaját. „Akkor éreztem először azt a tudathasadásos állapotot, hogy most akkor Tybalt vagyok, vagy Stohl András vagyok.

Akkor és ott úgy éreztem, hogy torkon szúrhatnám a partneremet

– vallotta be a színész.

„Azóta sokszor megismétlődött ez az idegileg nagyon felkavaró dolog. De én azt gondolom, ezért csináljuk. Ez az eszelős érzés egy ajándék, egy olyan ihletett pillanat, amit nem lehet megfizetni, még a tapssal sem. Ez a színész saját belső ügye” – folytatta a gondolatot, és azt is hozzátette, hogy

Shakespeare nagyon sok ilyen szituációt, élményt ad a színésznek ajándékba, amikor az megélhet akár olyan dolgokat is, amiket a valóságban a társadalmi konvenciók nem engednek.

A beszélgetés során videóról a színész több Shakespeare-alakítását is bejátszották (köztük egy 1989-es Vízkeresztet, egy 1994-es és egy idei Szentivánéji álmot, valamint egy tíz évvel ezelőtti Leart), melyek kapcsán Stohl rengeteg vicces sztorit elmesélt. Akkor azonban, amikor felidézte mostani nagy találkozását Zsámbéki Gáborral, akivel 16 évvel ezelőtt „szakítottak”, a színész elsírta magát meghatottságában (mester és tanítvány összeveszésének történetéről és kibékülésükről itt írtunk korábban).

Az este végén szóba került az is, hogy Stohl András nagyon túlvállalja magát. Jelenleg ugyanis úgy néz ki egy napja, hogy a reggeli rádiós műsorvezetés miatt hajnali 5-kor kel, majd 11-kor elindul forgatni a Válótársak című sorozatot, este pedig gyakran színházban játszik. Ő maga is érzi, hogy „nem megy már tovább, hogy minden este játszom, hétvégén még négyet is”. Ezért úgy gondolja, valamilyen komoly változás jön az életében, mert így nem tud a párjával, a családjával foglalkozni. „Még én sem tudom, mi lesz, de valahogy ki fogom találni, hogy Stohl András is megmaradjon, a színház, a munka is, csak valamilyen másfajta struktúrában” – árulta el a túlterhelt színész.

Az én Shakespeare-em június 22-én Szirtes Tamás rendezővel, a Madách Színház igazgatójával folytatódik, akivel Veiszer Alinda beszélget majd.

A többi vendégről és a Szerelmünk, Shakespeare fesztivál egyéb eseményeiről ide kattintva tájékozódhat.

Támogatott tartalom