Tekla

Szeretek lelkileg „mosakodni” a színpadon

2017.07.07. 12:41

Programkereső

A Madách Színház Szerelmünk, Shakespeare fesztiválján egy frissen díjazott Shakespeare-színész, Pál András volt Az én Shakespeareem című program utolsó vendége, akinek köszönhetően a sorozat egy igazán laza, oldott hangulatú beszélgetéssel zárult.

A Gábor Miklós-díjat a színész özvegye, Vass Éva alapította két évvel férje halála után, 2000-ben, és minden évadban a művész április 7-i születésnapját megelőző év legjobb Shakespeare-alakítását ismerik el vele. Idén Pál András lett a jutalmazott, a Radnótiban futó Téli regében Leontes megformálásáért. A kitüntetést a színésznek a Téli rege egyik áprilisi előadása után, a tapsot követően adta át Ascher Tamás, a díjat odaítélő kuratórium elnöke.

A Veiszer Alinda vezetésével zajló beszélgetés elején az ezt bemutató videót is megnézhette a közönség. A felvételen tisztán látszott, mennyire meglepte a díj Pál Andrást, aki most azt is elmondta:

úgy érezte, nem ment jól aznap a játék, így kifejezett szégyenérzet volt benne a díj átvételekor.

A műsorvezető kérdésére a színész ezután azt mesélte el, mikor találkozott a pályáján először Shakespeare-rel.

Pál András húszéves koráig a Kolibri Színházban stúdiózott, ahol 2001-ben egy szokatlan Hamlet-bábelőadásban vett részt. Az Állatfarmot idéző koncepció szerint a produkció a királyi udvar helyett a baromfiudvarban játszódott állatszereplőkkel, akik közül

a színész egy gyöngytyúkot formált meg, sajnos szöveg nélkül, és a jelmez miatt csak a lába látszott, alakítása pedig kimerült annyiban, hogy kétszer átment a színpadon.

Az első komolyabb találkozása Shakespeare-rel a Kaposvári Egyetem színész szakán történt, ahol Balikó Tamás színész-rendező-színházigazgató tartott az osztályuknak kurzust az angol Bárdról, és a művész nagyon sokat tanult tőle. Mikor Pál András 2006-ban elvégezte az egyetemet, Balikó leszerződtette a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol az ifjú színész a Vízkereszt Orsinójával kezdte pályafutását.

Négy évvel később már a III. Richárd címszerepét játszotta, ami eléggé megviselte.

A produkcióban a színész transzvesztita, nem testi hibás, csupán egy felemás sarkú lakkcsizma miatt bicegő Richárdot hozott, és a játék nagy terhet rakott rá – nem lelkileg, hanem technikai, színészmesterségi szempontból.

27 éves voltam, és minden addigi színészi technikát, amit ismertem, amit tudtam, alkalmaznom kellett ebben az előadásban”

– emlékezett vissza Pál András.

A színész azt is bevallotta, hogy egy-egy szerepe mindig akkora hatással van rá, hogy még civilben is máshogy viselkedik, amíg játssza. A III. Richárd alatt például harsányabb volt, a Téli rege közben beborul, a Madách Shakespeare-fesztiválján futó Szerelmes Shakespeare öntelt Wessexeként pedig magában mosolyog az utcán. „Ez szörnyű, de nem akarom elhagyni, mert tisztelem ezeket a karaktereket” – magyarázta a színművész.

Pál András az általa megformált figurákkal kapcsolatban azt is elmesélte, hogy nagyon szeret „mosakodni” a színpadon, azaz feloldani a privát életét a játékban. A Téli rege alatt például azt viheti magával a deszkákra, hogy hol is tart az életében, van-e értelme annak, amit csinál, vagy egy egészen másfajta életet kéne élnie.

A Szerelmes Shakespeare ezzel szemben egy önfeledt, örömteli játék a számára,

hiszen nagy szabadságot kapott Szirtes Tamás rendezőtől, nagyon élvezi továbbá a Madách nagyszínpadát és a sok színészkolléga társaságát.

A színész ezenkívül egészen nyíltan beszélt azokról a mulatságos szokásokról, rituálékról, amiket nagyon szigorúan betart minden színpadra lépés előtt, s amelyek ráadásul darabonként változnak. A Téli rege előtt például szeret tanítani (Pál Andrásnak a Pesti Magyar Színiakadémián van egy osztálya – a szerk.), mert az feltölti, bemelegíti. Továbbá az sem mindegy, mit eszik: ilyenkor levest szokott fogyasztani a fellépés előtt. A Szerelmes Shakespeare viszont „hideg élelmes előadás”, az előtt maximum egy szendvicset dob be, és egy, a mobiltelefonján található focis játékkal lazítja le magát.

„De az öltözködés sorrendje is nagyon fontos. A Szerelmes Shakespeare előtt először a zoknit veszem fel, csak utána a nadrágot, a Téli regében meg pont fordítva. Volt, hogy véletlenül felcseréltem a sorrendet, és baj is volt belőle” – viccelődött a színész, aki azt is elárulta, hogy a Szerelmes Shakespeare-hez való felöltözésnek az is a része, hogy

parókát kell viselnie, ami egészen szokatlan érzés a számára, tekintve, hogy 15 éve nem volt haj a fején.

Pál ettől úgy érzi magát, „mint akit ledobtak egy idegen bolygóra”, ám abszolút előnyt kovácsol a vendéghajból, hiszen – ahogy azt egy korábbi beszélgetés tanúsága szerint Gálffi László tette impozáns palástjával   – játszik vele, felhasználja az alakításában is.

A színész ezt követően komolyabb témára terelte a szót, és elmondta: Shakespeare művei véleménye szerint sztereotip mesék, az igazi zsenije a párbeszédekben, az eszmefuttatásokban rejlik, és ez nagyon közel áll hozzá, ahogy a szerző abszurd humora is. Pál András elárulta, hogy rendezőként a Rómeó és Júliával foglalkozna szívesen, színészként pedig a Hamlet érdekelné.

A Hamlet, az olyan pöcs, mint én”

– fogalmazott a művész, tépelődő, önmarcangoló alkatára célozva.

És ezzel sajnos lezárult Az én Shakespeare-em című beszélgetéssorozat, de a Szerelmünk, Shakespeare fesztivál még július 16-ig tart, így vár még ránk néhány program. Minderről további részleteket itt találunk, Az én Shakespeare-em korábbi vendégeivel való beszélgetések összefoglalóit pedig itt olvashatjuk.

Támogatott tartalom