Orsolya

Tévelygő hajótöröttek – ikertörténetek Shakespeare-től Gyulán és Szegeden

2017.08.12. 12:08

Programkereső

Gyulán a Tévedések vígjátékát játszották az idén, Szegeden a Vízkeresztet. Akár össze is téveszthetők, ugyanis mindkettőben vannak összetéveszthető ikrek.

T évedések vígjátéká ban két pár is. A Vízkeresztben meg a pár egyik fele fiú, a másik lány. (A Városmajorban pedig A két Lottit láthattuk, úgyhogy lehet valamiféle láthatatlan szellem, amely a színigazgatók darabválasztását irányítja.) Gyulára egyébként inkább a rendező neve vonzott, mintsem a sokszor látott darab. Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi direktor azok közé a nagy színházi alkotók tartozik, akiktől illendő mindent látni. Bár okozott már csalódást néhányszor, főképp, amikor nem a saját társulatával dolgozott.

Tévedések vígjátéka
Tévedések vígjátéka
Fotó: Harag György Társulat

Ezúttal a szatmárnémeti Harag György Társulatnál vendégeskedett. Talán ez is oka lehetett, hogy az eredményt nem éreztem igazán meggyőzőnek. Ráadásul most a produkcióhoz nagyon takarékosnak látszó megoldást választott: szűk, üres térben játszatja a meglehetősen komplikált történetet.

Ilyen puritán külsőségek között nagyon erős színészi játékra, súlyos jelenlétre lenne szükség.

Nem lehet rendezői trükkökkel rásegíteni az alakításokra, kipótolni, megfejelni a gesztusok, hangsúlyok hatását. Ami igazán segít, az a roppant eredetien szellemes szöveg. Kár, hogy szerzőjét nem tünteti föl a színlap, más forrásból olvastam ki, hogy az előadás dramaturgja, Benedek Zsolt készítette.

Tévedések vígjátéka
Tévedések vígjátéka
Fotó: Harag György Társulat

Annak mélyebb tartalmi jelentését nem tudtam megfejteni, hogy az embertelen törvényhez ragaszkodó, de kijátszására mégis lehetőséget adó herceget nő játssza, de arról meggyőzött Kovács Nikolett, hogy a túlhangsúlyozott uralkodói erély alatt emberséges morál bújik meg. A szereposztás alapkérdése mégis az, hogy a két ikerpár mennyire hasonlít. Mennyire legyenek összetéveszthetők, illetve azonosíthatók.

A néző persze elfogadja a játékszabályt, amit a szöveg, a jelmez meg a maszkírozás sugall, de azért némi illúzió sem árt.

Másfelől persze az sem rossz, ha olykor tudja, hogy éppen mikor melyik fickó ágál előtte. Ezúttal az a furcsa helyzet, hogy a két szolga, Orbán Zsolt és Bodea Tibor alig megkülönböztethető, két gazdájuk viszont már csak alkatuk, súlyuk okán sem összetéveszthetők. A helybeli fiatalembert játszó testes Diószegi Attila jelentős mértékben különbözik az odatévedtet alakító, karcsúbb Nagy Csongor Zsolttól.

Tévedések vígjátéka
Tévedések vígjátéka
Fotó: Harag György Társulat

Az ilyesféle összetévesztős történetek nagy talánya egyébként, amivel Shakespeare gátlástalanul vissza is él, viszont éppen az, vajon akarja-e a néző igazán követni a cselekményt. Nem vész-e bele boldogan a helyzetkomikumba, a nyilvánvaló félreértésekből adódó ferde helyzetekbe, azok feszültségébe, hogy végül örömmel, megnyugvással vegye tudomásul, hogy a (túlságosan is) boldog vég ezúttal sem marad el. Mindenki megkapja, illetve ezúttal inkább megtalálja a magáét. Még az apát sem végzik ki, akiről mellesleg a sok móka-bóka közben jól meg is feledkezünk.

Míg Szatmáron, illetve Gyulán Bocsárdi László arra kárhoztatta magát, hogy zsebkendőnyi térbe szorítsa be, Béres Attila Szegeden arra vállalkozott, hogy a Dóm tér hatalmas színpadát töltse meg a nagyon hasonló történettel. A Vízkereszt, vagy amit akartok hősei is hajótöröttek, akik helyüket keresik az idegen földön. Ikerpár is van a történetben, bár itt a szerző csak egyikük sorsával foglalkozik tüzetesebben. Egy Dóm téri előadás tétje azonban már régen nem az, hogy miképpen jelenik meg a dráma vagy a shakespeare-i költészet a színpadon, hanem az, hogy

miképpen a mulat a négyezer néző.

Ennek pedig szemlátomást tudatában van a rendező éppúgy, mint a produkció valamennyi részvevője. A szöveg itt is fontos tényezője a sikernek, annál is inkább, mert, ha látni nem is, de hallani mindent jól lehet, legalábbis amit nem énekelnek. Tele van jobb-rosszabb szellemeskedéssel, gondolom, nem mind származik a fordítóként feltüntetett Nádasdy Ádámtól. A kérőit látatlanban elutasító grófnőt például igencsak találóan jellemzi a „hidegen sajtolt, extraszűz Olívia” fordulat, kákán is csomót kereső kifogásom legföljebb az lehet, hogy ilyen ötlet aligha telhet ki a tökhülye Fonnyadi Ábristól, márpedig ő mondja.

A szöveg a Szegedi Szabadtérin azért is nagyon fontos, mert a nézők nagy része aligha lát sokat a színpadon történtekből. Régebben a sajtó munkatársait egy pótsorba ültették az első szektorok fölött. Onnan sem lehetett túl sokat látni, egy alkalommal az újságban a cikkem mellet megjelent fotóról tudtam meg, hogy nem egészen az volt a díszlet háttere, amit én látni véltem. Egy éber olvasó hívta föl rá a figyelmem. Néhány éve még egy szinttel följebb helyezték a kritikusok sorát. Ennek viszonylagos előnye, hogy innen már nem is gondolom, hogy látok valamit. Sőt, néha azt is tippelnem kell, hogy éppen ki beszél odalenn. A szövegösszefüggés, meg a darab ismerete persze olykor segít. Néha egy-egy színész markáns megjelenése. Jakab Tamást az egyik hajóskapitány szerepében kajla testtartásáról és hangjáról bizonyára száz méterről is megismerném. Bodrogi Gyulát termetéről és beszédéről úgy is, hogy szerepe, Fábián Olívia háznépének amúgy nem különösebben markáns tagja. De mégis inkább stúdióterek alternatív előadásaihoz illenék ilyen találgatásokra kényszeríteni a nézőt.

Éppen ezért Horesnyi Balázs díszletéről és Pap Janó jelmezeiről sem merek nyilatkozni. Mert, hogy Shakespeare portréját kellett volna látnom a homokban, azt is egy videóról tudtam meg utólag. A magasból egy kis dombocskát láttam, aminek az oldalán lépcső vezet föl egy terített asztalhoz. Hogy ez utóbbi mire szolgál, azt nem sikerült kifigyelnem. Jobbra elöl vízmedence jelzi a tengert, de az sem kizárt, hogy a szerelemtől kornyadozó herceg luxusát is, minthogy errefelé van a rezidenciája. Vele átellenben meg nyilván a rideg grófnő hajléka. Görög László szépen őszülő (bár ezt lehet, hogy csak képzeltem) elegáns, rezervált úriember, Pálmai Anna viszont csöppet sem takargatja a szép özvegyben elfojtva izzó, a kitöréshez csak alkalomra váró tüzet. Elek Ferenc testesen csörteti végig Böföghy Tóbi ivászatait, Zayzon Zsolt Fonnyadi Ábris szerepében szánni való ostobaként, szerencsétlenkedve téblábol a kifosztására szövetkezett részeges banda bűvkörében, Hernádi Judit magához hasonítja a nagyszájú társalkodónőt, Szikszai Rémusz vidoran tréfamesterkedik, Szőcs Artur nagyszerűen énekel blues-t éppúgy, mint Kovács Márton-féle magyarost. (A zene amúgy is nagyon fontos tényezője a shakespeare-i mese eladásának.)

A legnagyobb sikert Alföldi Róbert hiperönérzetes, választékosan utálatos Malvoliója aratja. Tenki Dalma szépen elvész a fiú-lány főszerepben, sőt maga az elveszettség. A jó színvonalú mulatság közepette nagyjából ennyi marad a történet lényegéből.