Tekla

Szeptember 20-án vehetünk végső búcsút Lorán Lenkétől

2017.09.03. 14:44

Programkereső

A 90 évesen elhunyt színésznő előtt a nagyobb nyilvánosság is leróhatja kegyeletét, a temetést viszont szűk családi körben tartják.

A nyilvános megemlékező szertartás 16 órakor kezdődik a budapesti Szent István-bazilikában. A kegyeletet a szertartás előtt, 15 órától lehet majd leróni. A temetés – az elhunyt színésznő végakaratának megfelelően – később, szűk családi körben lesz.

Lorán Lenke
Lorán Lenke
Fotó: Karinthy Színház

Lorán Lenke 1927-ben született Győrben. A balettiskola után Makay Margit stúdióját végezte el. Tizenhat évesen, 1943-ban szerződött először színházhoz: a Fővárosi Operettszínház tagja lett. 1945 és 1966 között fellépett a Művész Színházban, a Magyar Néphadsereg Színházában, a Petőfi Színházban. 1966-tól lett a Vidám Színpad tagja, 1998-tól Mikroszkóp Színpadhoz kötötte a szerződése.

Munkásságáért 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2007-ben a Táncsics Alapítvány életműdíját. 2010-ben lett érdemes művész, ugyanebben az évben Marton Frigyes-díjjal jutalmazták, 2015-ben kiváló művésszé választották. 2005-ben az Új Színház örökös tagjainak sorába fogadta, a Halhatatlanok Társulatának szintén örökös tagja.