POSzT-trauma

Zsótér-Máté 2:1, Eger-Katona 2:0. Változott a POSzT versenyprogramja.

A 2010. évi POSzT válogatója, Fáy Miklós március 1-jén tette közzé tizennégy előadásból álló válogatását, melyben a budapesti Katona József Színház G.B. Shaw: A hős és a csokoládékatona című produkciója is szerepelt.

A Katona József Színház társulata azonban úgy döntött, hogy nem kíván résztvenni a POSZT versenyprogramjában.

Helyette a válogató által megnevezett, Zsótér Sándor rendezte Maya című előadás vesz részt, az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában - tudatta mai közleményében a Magyar Színházi Társaság.

Így az egri színház két előadással szerepel a fesztiválon, Zsótér Sándornak is két előadása utazik, Máté Gábornak viszont a kettő helyett csak egy rendezése szerepel, ami viszont a másik egri előadás, a Csörgess meg! című mobilrevü.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG