Romkocsmázó színházi kritikusok

Februárban nemcsak új helyszíneken, hanem új szerepkörben is bemutatkozik a Színházi Kritikusok Céhe által szervezett Kritikus Óra (KO) elnevezésű sorozat, illetve a beszélgetéseket vezető kritikusok.

A Közép-Európa Táncszínház lesz a vendége a Miskolci Nemzeti Színházban hetedik éve megrendezésre kerülő Tánchétvégének. A kortárs táncot népszerűsítő sorozatban február 24-25-26-án négy előadással mutatkozik be a társulat: az Aréna, Shakespeare-mesék, Altera Pars és ArTeRror előadásokat követően Artner Szilvia Sisso beszélget az alkotókkal és a közönséggel.

Shakespeare-mesék (fotó: Dömölky Dániel)

Február 27-én a FÜGE és a Szakkör Egyirányú út című előadása után Karsai György vezetésével kerül sor Kritikus Órára a MU Színházban. A beszélgetésen részt vesz Kovács Dániel rendező, valamint az előadásban szereplő színészek, Szandtner Anna, Polgár Csaba és Thuróczy Szabolcs. A 21:15-kor kezdődő találkozóra azokat a nézőket is várják, akik korábban látták az előadást.

Egyirányú út - Thuróczy Szabolcs, Szandtner Anna (fotó: Kővágó Nagy Imre)

Februárban egy új programsorozat veszi kezdetét a Fogasházban, a Kéteséj elnevezésű rom-kvíz-show. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő "színműveltségi vetélkedőn" független színházi csapatok mérik össze tudásukat nemcsak egymásról, hanem a tágabb értelemben vett színházról: a városról, kulturális eseményekről, pletykákról, legendákról. A játékos kvíztúrát a közönség mellett a Kritikus Óra zsűrizi. Február 26-án a Momentán Társulat és a Gyilkosok.hu összecsapásán közreműködik Csáki Judit és Markó Róbert kritikusok, valamint vendégük, Orlai Tibor producer. A csapatoknak a kritikusok által összeállított, a kritika műfajához köthető feladattal is meg kell majd birkózniuk. A játékmesterek Bartsch Kata és Szabó Simon lesznek.

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Hangok a digitális tisztítótűzből

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Nils Petter Molvaer olyan merészséggel feszeget stílushatárokat, mint senki más. A borotvaélen táncolás azonban veszélyes dolog. KRITIKA

Alexa Christian: "Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Elindult a bérletezés az Operában!

A bérletújítás május 17-én kezdődött, új bérleteket pedig május 21-től június végéig lehet váltani.

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG