Ezt meg ki találta ki?

Mennyekbe Vágtató Prolibusz. Ezt a címet adta Fekete Ernő a készülő Weöres Sándor-estjének, mely március 10-től látható a Katona József Színház Sufnijában.

Fidelio Est: Miért választottad Weörest? Amikor a színészek ilyesmiben gondolkodnak, szívesebben nyúlnak Radnótihoz, Máraihoz, Kosztolányihoz, Karinthyhoz, meg persze József Attilához.

Fekete Ernő: Egész egyszerűen szeretem Weöres Sándort, bár ez önmagában még nem ok arra, hogy csináljak egy ilyet. Először gyerekkoromban találkoztam ezekkel az úgynevezett gyerekversekkel, amelyek persze sokkal komolyabbak, mint hogy egyszerű gyerekversnek tituláljuk. Aztán a Szent György és a sárkány című darabot játszottuk a Katonában, igazából akkor kezdtem olvasgatni a verseit, de még nem azzal a szándékkal, hogy ebből lehetne valami. Abban az időben kezdtem angolra járni egy akkor még dramaturghallgatóhoz, Galambos Gáborhoz. Szóba került Weöres Sándor. Elhatároztuk, hogy elolvassuk az összes verset, és egy idő után az angolórák átcsúsztak Weöres-délutánokba. Olvastunk, beszélgettünk, és szépen a végére is értünk az életműnek. Összejött száz oldalnyi vers, amelyekkel lehetne kezdeni valamit. Aztán a különböző színházi dolgaink miatt ez abbamaradt, de ott volt az anyag. Ezzel párhuzamosan történt, hogy nyaranta Szombathelyen elkezdtem dolgozni Jordán Tamással, aki újságolta, hogy Weöres Sándor néven nyit színházat. Én meg rögtön mondtam, hogy épp terveim vannak a verseivel. Egy év múlva rá is kérdezett. Úgyhogy időnként újabb és újabb impulzusokat kaptam, hogy most már tényleg el kéne kezdenem... Tavaly évad végén nem próbáltam, és akkor nekiültem, kiválasztottam harminc oldalnyi anyagot, amit odaadtam Zsámbéki Gábornak, hogy olvassa el.

FE: Rögtön igent mondott?

FE: Tetszett neki az anyag, megmutattam egy első változatot, és azt mondta, dolgozzak tovább. Még akkor is lehetett volna visszaút, de valamiért azt éreztem, hogy ha ennyi éve megy ez a dolog, most már megcsinálom. Persze időnként megkérdezem magamtól: ki a fene találta ki ezt? De nem tudom senkire rátolni a döntést... Úgyhogy most március 10-től ez műsoron lesz a Sufniban.

FE: Hogy lett a száz oldalból harminc?

FE: Azokat a verseket tartottam meg, amelyek nekem egymáshoz tartoznak, és együttesen remélhetőleg azt jelentik majd, amit én szeretnék. És nem csak a Weöres Sándorról. Ez a választás engem is jellemez, ilyen szempontból én vagyok a válogatás. Igyekeztem nem a legismertebb verseket kiválasztani, nem olyanokat, amiket az ember, ha nem is ismer pontosan, de ha hallja, akkor beugrik, mert bizonyos sorai benne vannak a köztudatban.

FE: Csak kiállsz és elmondod a verseket?

FE: Igen, egy kis szcenikával. Kicsi színház azért lesz benne, de még alakul. Az egyszerűségre törekszem.

FE: Most teljesen egyedül foglalkozol az anyaggal?

FE: Egyedül válogattam, a sorrendet is én állítom össze. Persze van segítségem, aki lámpákat kapcsol, hangot tesz be, és itt van velem Tóth Judit, a színház asszisztense, aki sokat segít, egyelőre ő a külső szem. Nincs külön rendezőm, így ez a feladat is rám hárul, ami elég fura helyzet.

FE: Most mutattátok be A kétfejű fenevadat, ami szintén Weöres. Simán le tudtad választani a két dolgot egymástól, vagy azért volt némi meghasonlás?

FE: Furcsa érzéseim voltak. Nagyon megszerettem A kétfejű fenevadat, de közben már ez is készült már a fejemben. Időnként a szívgörcs kerülgetett, amikor Máté Gábor kitalált valamit, és tudtam, hogy nálam is lesz majd valami hasonló... Persze máshogyan, de akkor is. Két teljesen különböző dologról van szó, mert az egyik versek halmaza, a másik meg egy színdarab, történettel, szereplőkkel. Ez egy picit gondot is okoz nekem, mert a vers önmagában egy önálló mű, mondjuk négy versszakkal; van eleje, közepe, vége. Nagyon nehéz dolog sok kis külön művet úgy egymás mellé rakosgatni, hogy kiadjon egy nagy egészet.

FE: Azt mondod, évekig nem dolgoztál rajta konkrétan, csak úgy időnként előkerült. Közben azért járt rajta az agyad?

FE: Persze. Főleg azért, mert Weöres Sándorhoz nagyon sokféleképpen lehet közelíteni. Biztos lehetne vele frappánsabb dolgot is kezdeni, mint amit én választottam. El lehetne mondani a Psychét. Szerintem nagy szám lenne, hogy egy férfiszínész mondaná el azt a szöveget, amit egy férfi író írt, belebújva egy női szerepbe. Vagy mondjuk el lehetne mondani Az elveszített napernyőt, ami harminc perc. Vagy a Teljesség felét, imádják a fiatalok, kultusza van. Vagy elmondhatnám az egyik drámáját. Sokféleképpen lehet hozzányúlni. Én a verseket választottam, mert nagyon jó volt ezeket olvasni. És szívesen megosztanám ezt az élményt másokkal.