Láng Annamária-interjú

Koncert-színház az identitáskeresésről

A Kerekasztal Színházi Társulattól a Krétakörig a hazai alternatív színházi kultúra "gyermeke" Láng Annamária. Az idei évadtól a Vígszínházhoz szerződött. Türelmetlen, váratlan, izgalmas tehetsége olyan eredeti projektek megvalósításában is megnyilvánul, mint a Made in China, a Pestiesti vagy legutóbb a Syd. A hetvenes évek afro-amerikai énekesnője, Sydonie Raawiya Koumba életét, zenei világát hozza testközelbe a MU Színház, a Trafó és a Flórián Műhely- Mozgóház Alapítvány közös produkciója.

- Afrikai utazásaid során ismerkedtél meg Syddel?

- Kétszer jártam Afrikában, Zanzibáron. Az első utam során egy német színésznő barátnőmön keresztül ismerkedtem meg az ottani televízió vezetőjével, Mr. Omar Chande-val. Ő mutatott be Sydnek, aki már tizenöt éve egy kis szigeten él Zanzibár mellett. Szafarikat is vezet, a Serengeti Nemzeti Parkban került sor az első találkozásunkra, amiből barátság lett. Syd most hetven év körüli, nem lehet tudni a pontos korát. Rendkívül szabad emberről van szó, egy teljesen szuverén, csodálatos lényről, aki nagyon sok hülyeséget elkövetett az életében, mégis lenyűgöző volt bármi, amit tett. Amerikában született, komoly karriert csinált ott, aztán visszatért Afrikába, a gyökerekhez. Egy bakelit őrzi csak a hangját, mert nem volt híve a rögzítésnek. Ráadásul azt is úgy dedikálta a rajongóinak, hogy belekarcolta a nevét a lemezbe, ami utána hallgathatatlan lett. Különös húzásai voltak, mindent, amit csinált, rögtön tönkre is tett. A hetvenes évek színesbőrű sztárjai kockázatos,bámulatosan intenzív életet éltek.

- Milyen értelemben?

- A gettólétből hirtelen nagy reflektorfénybe kerültek. És hát abba a zenébe, amit játszanak - a funky vagy a diszkó -, energiát kell fektetni. Syd olyan intenzitással énekelt, hogy néha elájult a koncertjein. Mára már visszavonult, csak rendkívül ritkán koncertezik. Nagy nevek ügynökei keresik fel. Láttam levelet például Britney Spears ügynökétől, de nem vállal fellépéseket.

Syd (fotó: Nagy Gergely)

- Minek a számlájára írod, hogy sikerült Magyarországra csábítanod őt? Beleszeretett a hangodba, a lényedbe?

- Ez teljesen érthetetlen, lehet, hogy benne van az is, hogy még nem járt ezen a környéken. Biztos, hogy történt köztünk valami nagyon különös egymásra találás.

- Beszéljünk kicsit az előadásról: a zenei része lesz erősebb vagy a színház?

- Miután körülöttem Szesztay Dávid zenekara, a DAV, amelyik a Syd által inspirált számokat játssza, az egyik legfontosabb eleme a zene lesz, mindamellett mégis színházat csinálunk, hisz a zene mellett a látvány is és a szöveg is nagyon fontos. A produkció másik két pillére két alkotótársam, Nagy Fruzsina és Vinnai András.

- Sokáig szabadmadárként "szálltál" társulatról társulatra, országról országra, tizenhárom évig a Krétakör alkotói csapatához tartoztál. Ehhez képest furcsa fordulat, hogy nemrégiben leszerződtél egy nagy teátrumhoz mint amilyen a Vígszínház.

- Vágytam valami állandóságra, szerettem volna itthon gyökeret ereszteni. Na, és hívtak a Vígszínházba, ami nem akármilyen kihívás. Azt, hogy ez milyen kötöttséggel jár, igazán még nem mértem fel, meg kell tapasztalnom. Nem szerződtem volna ide, ha nem remélném, hogy képes leszek beszélni a saját színházi nyelvemen vagy tudok hozzáadni valamit a társulat szellemiségéhez a gondolkodásommal, a tapasztalataimmal.

Láng Annamária (fotó: Tóth Simon Ferenc)

- Két telt házas vígszínházi sikerben debütáltál tavaly (Augusztus Oklahomában, Hegedűs a háztetőn). Mi a következő szereped?

- Erdős Virág Kalocsa című darabját próbálom a Házi Színpadon Néder Panni rendezésében. Egy olyan nőt játszom benne, akin keresztül talán tudok mesélni magamról. Ami érdekes, hogy ugyanazt a problémát járja körül ez a szerepem, mint a Syd: valamiféle identitás- vagy helykeresést, ufó létet.

- Benned is van egy ufó érzés?

- Persze. Biztos, hogy ebből is dolgozom, az outsiderségemből,

- Milyen további terveitek vannak a régi krétakörösökkel?

- Terra Incognita címmel fut egy ismeretterjesztő utazási sorozat a MU Színházban, ami az utazási élményeinkre támaszkodik és arra a tapasztalatra, hogy miként lehet pillanatok alatt intenzíven, a mi közös nyelvünkön összehozni egy színházi estet. De Kárpáti Péter Vándoristenek címmel futó projetktje is tele volt velünk. Ezenkívül Mundruczó Kornél rendezett tavaly egy félig-meddig ex krétakörös előadást Nehéz istennek lenni címmel, aminek Brüsszelben volt a bemutatója. Azóta játszottuk még Lisszabonban, októberben Rotterdamban, novemberben pedig Bordeaux-ban lépünk fel vele.

 

SYD - szeptember 15.., 16. 20:00 - MU Színház; október 22., 23., 24. 20:00 - Trafó

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG