Momentán az Ó utcában

A Momentán Társulat végre saját helyre költözött, novembertől az Ó utcában improvizálnak. Az IMPRÓ-t maguk alakították és festették színházzá.

Több mint hét éve improvizálnak együtt, 537 előadáson vannak túl. Több helyen is játszottak, legutóbb egy évig a Dürer-kert Momentownjában. Most azonban saját helyre költöztek.

fotó: SzoFi

Az IMPRÓ egy teljesen lepusztult, rettenetes állapotban lévő helyiség volt az Ó utca 4-ben. Egészen másfél hónappal ezelőttig. Akkor azonban jött a Momentán Társulat, kibérelték a tulajdonostól, fogták magukat, és saját erőből rendbehoztak cirka 500 nm-t. Csempéztek, gletteltek, festettek, üvegeztek, mázoltak... Szülőkkel, tesókkal, gyerekkel, barátokkal... Másfél hónap megfeszített munka és éjjeli/hajnali festés után október végén megnyílt az IMPRÓ - kreatív töltőállomás.

A Fidelio is volt festeni, tortát szelni, pezsgőzni, sajtót tájékoztatni, rögtönözni és kíváncsiskodni.

A Momentán Társulat novemberi előadásai az IMPRÓ-ban:

2010. november 5. 19:00 - RögvEst

2010. november 7. 19:00 - HáziMozi - Vámpírfilm

2010. november 12. 19:00 - Ütközet

2010. november 16. 19:00 - RögvEst

2010. november 21. 19:00 - RögvEst

2010. november 27. 19:00 - RögvEst

www.momentantarsulat.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG