Emma

Rondó - A próba című rockbalett alkotói, szereplői válaszolnak

2005.11.14. 00:00

Programkereső

Rovatunkban ezúttal A próba című rockbalett újbóli bemutatása kapcsán kérdeztük a darab három alkotóját, illetve szereplőjét arról: az 1982-es bemutató óta megváltozott társadalmi-politikai környezet miatt módosult-e az előadás jellege, illetve jelentése?

Szakály György (az 1982-es előadásban Júdás megformálója, a mostaniban az Üldözők főnöke)

Egy színházi mű értéke nagyon jól lemérhető azon, hogy mondanivalója, problémafelvetése mennyire időtálló. Azt kell mondjam, hogy „A próba” című rockbalett ma még aktuálisabb, mint bemutatása évében. Akkoriban még hajlamosak voltunk azt hinni, hogy a kirekesztés, a másik ember politikai vagy vallási meggyőződése miatti üldöztetése csak valami távoli, egzotikus ország mindennapjaihoz tartozhat, miközben tudtuk, hogy nálunk sem zajlik minden úgy, ahogy szerettük volna látni. Ma már kicsit szomorúan figyelem, hogy az intolerancia, a kirekesztés, a másik ember egyéni gondolatainak elutasítása mennyi tragédiát gerjeszt a világban, így most már nálunk is. Szeretném hinni, hogy a magunk művészi eszközeivel képesek vagyunk felébreszteni a közönség figyelmét, hogy egymás elfogadása, a mások iránti tisztelet még a megoldhatatlannak tűnő helyzeteken is átsegítheti a közösségeket.

Keveházi Gábor (az 1982-es előadásban Júdás megformálója, jelenleg az Operaház balett-együttesének vezetője)

A próba a terrorról és az erőszakról szól, arról, hogy hogyan rombolják le ezek értékeinket, és veszik el tőlünk mindazt, ami a legértékesebb. A terror témája sajnos nemhogy vesztett volna aktualitásából az elmúlt húsz év alatt, hanem pontosan ellenkezőleg: jobban körülvesz minket, mint valaha. Talán nem annyira közvetlen, nem érezzük annyira húsbavágóan, de a terror és az erőszak ugyanúgy jelen vannak, betolakszanak a mindennapjainkba, mint az 1982-es bemutató idején. A próba nem csak azért fontos darab, mert a témája ennyire időtálló, hanem azért is, mert képes ráirányítani a figyelmünket az életünk olyan részeire is, amelyeket hajlamosak vagyunk már-már természetesnek felfogni. Félek, hogy a gyermekeim és az ő gyermekeik úgy fognak felnőni, hogy azt hiszik, az erőszak, az üldözöttség, az intolerancia az élet velejárói, amelyeket el kell fogadnunk, hiszen ezt látják, hallják, érzik minden nap. Szükség van arra, hogy létezzenek A próbához hasonló művek, amelyek számukra is megmutatják, hogy nem kell mindezt így elfogadni, és igenis léteznek olyan értékek, érzések, mint a szeretet, az elfogadás és a tisztelet, amelyekkel száműzhető a terror.

Fodor Antal (a balett rendezője és koreográfusa)

A körülöttünk lévő világ megváltozott, de mi, emberek semmit sem változunk belül. A külső máz lekopik vagy átfestődik. Belső lényegünk marad. Üldözők és üldözöttek vagyunk. Gyilkosok. Megfeszítünk és megfeszíttetünk. Képesek vagyunk üldözni embertársainkat vallásuk, bőrük színe vagy akár politikai nézeteik miatt. Üldözzük haszonlesésből, szerzési vágyból. Folyik a verseny, a küzdelem a pénzért, a hatalomért kicsiben és nagyban egyaránt. A versenyben győztesek és vesztesek vannak. A vesztesek pedig elhullanak, vagy kiirtják őket. A győztes megszerzi a másik ember állását, pozícióját, asszonyát, pénzét, hatalmát. Népirtások és hétköznapi gyilkosságok. Vannak-e olyanok, akik képesek a vesztesek, az üldözöttek mellé állni? Kiállni értük, értünk, önmagukért? Mert meg vagyon írva, hogy a győztesekből lesznek a vesztesek, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Mindaddig, amíg győztesek vagyunk. De hiszen emberek vagyunk. Esendők. Üldözők és üldözöttek. Győztesek és vesztesek. Ezt mindig, újra és újra el kell mondani. Azért, hogy amikor győztesek vagyunk, akkor is legyen erőnk és bátorságunk kiállni a vesztesekért, az üldözöttekért. És nem csak azért, mert tudva tudjuk, hogy mi is lehetünk vesztesek. Nem volt okom változtatni a darab gondolati tartalmán. Ugyanúgy aktuális, mint volt huszonhárom vagy hatvan évvel ezelőtt. A „mázon” változtattam. Kicsit lekapartam, kicsit átfestettem. A hatalom és az erőszak szimbólumait próbáltam közelebb hozni, felismerhetőbbé tenni mindazok számára, akik huszonhárom éve még nem is éltek. A darab fogadtatásából arra következtetek, ez sikerült. Minden, viszonylag elfogadható műalkotás többrétegű. Remélem, ez is az. Most a darab egy számomra nagyon fontos rétegét, üzenetét emeltem ki. De remélem, a mű nem csak erről szól. Azt is remélem, hogy akit a darab megérint, azt hozzásegíti ahhoz, hogy majd egyszer, a próbatételnél, amikor választania kell, tudatosan vagy tudattalanul, de helyesen döntsön.