Erzsébet

Fájdalmas XX. század

2007.05.23. 00:00

Programkereső

Azt, hogy fájdalmas, csak én teszem a Szegedi Kortárs Balett új produkciójának címe elé, amelynek bemutatójára Szegeden április 27-én, Budapesten, a Fesztivál Színházban június 6-án kerül sor. Az egy részben, 80 percben bemutatásra kerülő darab több nagy szellem és több művészeti ág találkozása. Juronics Tamással beszélgettem a produkcióról, ami messzebbre mutat, mint egy egyszerű történet, egy egyszerű táncest. Íve nem csupán száz évet fog át, hanem egy megfoghatatlan utat is bejár lélektől lélekig.

Szegedi Kortárs Balett

A koreográfus színpada ezúttal interaktívvá válik: táncosok és médialejátszók folyamatos kommunikációja áll a fókuszban. Egyik mozdul, másik reagál, majd viszont. Viszonyrendszer és annak kivetítése. Izgalmas effektek, amelyek az eseményekben gazdag XX. század művészi leképezései. Bartóktól az összes táncművet színre vitte már Juronics, Stravinsky-től pedig a Tűzmadarat, a Tavaszi áldozatot és a Menyegzőt.
Legújabb alkotását az elmúlt évszázad hatalmas társadalmi fordulatai, drámai fordulópontjai ihlették. A történelem, a tömegek lázadása, a sátáni versek, az ikertornyok, háborúk, fegyverkezés, globalizáció, kivándorlás, bevándorlás, információdömping, kvantumfizika, digitális technológia, génmanipuláció – a sornak nem most van vége. A kor, amelyben minden önmagának az ellentéte. A társadalom és az egyén viszonya is gyökeresen más a múlt század végén, mint annak elején. A XX. század talán azzal írja be magát a Nagy Világtörténelem könyvébe, hogy még egyetlen kor sem alakította ennyire gyorsan és dominánsan nemcsak a történelmet, a politikát, a gazdaságot, a tudományt, hanem az emberi kapcsolatokat. Azelõtt talán sosem volt az ember mindennapi életében, egymás közötti viszonyaiban ennyire sarkítottan meghatározó az, hogy mi van odakint. Hogy háború van vagy forradalom, ellenforradalom, hidegháború vagy globalizáció. Vagy csak mi érezzük így? Lehet, hogy a történelemkönyvek tényei mögött ugyanilyen háttér rejlik? A történelem valójában nem az évszámok, a csaták, a békekötések idõszakosságában mérhetõ, hanem abban, hogy két ember hogyan éli meg a szeretetet, a szerelmet, a szenvedélyt, a ragaszkodást.

A viszonyháló, melyben az ember minden korban létezik, nagyon összetett és bonyolult rendszer, kezdve a másik emberrel, folytatva a társadalommal, a hazával, az Istennel való viszonnyal. Ez az állandóan változó mátrix maga a történelmileg meghatározott ember, akiben egymásra rakódnak az örökölt hitek, erõk, kérdések és az ezekre adott válaszok. És talán mégis van valami, ami a folyton változó világban állandó: ez pedig a vágy a kapcsolatokra, az a génjeinkbõl eredõ erõ, amely a másik ember felé hajt bennünket. Kapcsolatot keresünk a másikkal, Istennel, a hazával, mert csak kapcsolatban tudunk létezni, csak valamivel való viszonyunkban vagyunk képesek meghatározni magunkat, felismerni, kik is vagyunk, sõt, egyáltalán érezni, hogy vagyunk.

A mai harmincas-negyvenes generáció éppúgy nem igazán találja helyét hétköznapjaiban, viszonyaiban, hitében, mint nagyapáink, szüleink. Mindenki más miatt: mert mindenkiben ott él az előző század lenyomata. Így lesz ez a színházi este nagyon mai, nagyon kortárs tematikájú táncest. Arról szól, hogyan tudjuk feldolgozni azt a múltat, amely nem a történelemkönyvek lapjain jelenik meg, hanem hétköznapi viszonyainkban úgy, hogy talán nem is tudjuk, miért gyűlölünk, miért szeretünk, miért keresünk, miért vágyakozunk – és miért éppen így. Utazás a történelmileg determinált lélekben, feltárva titkos rétegeit.

XX. századi szerzők gondolatai, művei inspirálták Juronics Tamást. Bartók, Ligeti György és Eötvös Péter alkotásai mentén rendeződik az előadás. Három kor, három pszichológiai állapot lenyomata a neurózis, a nárcizmus és a borderline-szindróma századáról. E három pszichológiai kórképet tekintik a XX. század meghatározó jelenségének. Belsõ zenék, intim gondolatok a korról, amelyben éltek. Bennük rejtjelezve az elmúlt száz év minden gondolata, félelme és reménye. Nem évszámok, nem politikai elemzés, hanem az igazi történelem: az embereké. Az ő kompozícióik kifejezik a XX. század legmeghatározóbb érzéseit, viszonyait, gondolatait, kódolva hordozzák a század bizonyos pillanatainak érzetét, állapotát. Táncról lévén szó, mindez még egy áttételen át, absztrakt módon tükröződik. E három zeneszerző mellett a szerelem, haza és Isten hármas tematikája köré is szerveződik az előadás. E három téma sajátságos magyar érzetét leginkább visszaadó költőnk Juronics Tamás számára Ady. Az ő versei szintén inspirálóan hatottak a koreográfus-rendezőre, és a darabban is feltűnnek bizonyos szavak, sorok, versrészletek. Szó szerint feltűnnek, ugyanis kivetítőn jelennek meg. Az egész darabhoz szerkezetileg nagyon erősen kapcsolódnak a vizuális elemek: videó, hat projektor, nyolc kamera, számítógépes effektek, azaz a XX. századi technika. A legfontosabb ebben is a „real time”, azaz nem előre rögzített képek, hanem az adott pillanatok tűnnek föl bizonyos torzítással. Itt is viszonyokat hoz létre a produkció emberek és képek között azzal, hogy kivetülnek a térbe, ám csak a képük van ott, nem ők, a maguk valójában. Vizuális varázslat, amelyben az egyéniségek megsokszorozódnak, külsõ és belsõ képek, álmok önmagunkról, apró mozdulatok és hatalmas energiák, lelassult lépések és lemaradó árnyékok: képek a bennünk élõ századról.

A XX. század változásaiban sarkítottan ez a három zeneszerző és műveik születésének kora eredményezi, hogy más-más viszonyban, formában születnek meg az örök fogalmak. Egy-egy ölelés egészen más a század elején vagy ’56-ban, a század végén vagy akár most. A szerelem mindig más formában valósul meg, teljesedik ki. Ha ezeket a viszonyokat, ezeket az apró mozdulatokat, öleléseket, azok változását figyeljük meg és rögzítjük, egymás után vágjuk össze filmre, akkor is egyfajta hiteles képet kapunk a XX. századról. És mivel közel van, van rálátásunk, hiszen magunkban hordjuk szüleink öleléseit,: bennünk van az elõzõ század, ismerjük, tudjuk, még nem puszta évszámok, hanem kapcsolatok, családtörténetek, érzelmek formájában. És ezzel kezdenünk kell valamit.

Ám éppen ez a század nem úgy él bennünk, mint a pozitív értékek megtestesítője, hanem legalábbis a kettősségé. A négy ihlető művész életműve sem a harmónia jegyében született, sokkal inkább a meghasonláséban. Ezek "borzalmas" zenék abban az értelemben, hogy rettenetet, iszonyatot, hatalmas mélységeket és nagy fájdalmakat fejeznek ki. Semmilyen pozitív kicsengést nem hallani ki belőlük. Ady verseiben is nagy erővel és intenzitással jelenik meg a fájdalom, ritkán hordoz tisztán pozitív energiákat. Talán nem véletlen, hogy három olyan zeneszerzőt választott Juronics Tamás, akik elhagyták az országot – de nagyon magyarok maradtak zenéjükben és gondolkodásukban is. Ennek a döntésnek minden könnyűségével és nehézségével. Mert a magyar sors nem egyszerű, és néha – bár ez kissé cinikusan hangzik, noha távol áll akár Juronics Tamástól, akár tőlem, hogy azok legyünk éppen e három szerzővel, akiket nagyon nagyra tartunk – könnyebb idegenbe szakadva magyarnak lenni, mint itthon, néha egyszerűbb távolról szeretni a hazát, mint közelről.

"Nincs más lehetőség. Nem mondom, hogy ez tudatosan vállalt hűség, egyszerűen nincs más lehetőség."

2007. április 29. június 6. 19:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest); XX. század - a Szegedi Kortárs Balett előadása; Koreográfus, rend.: Juronics Tamás)