Ábrahám

"Nem célunk üzeneteket küldeni…"

2008.01.31. 00:00

Programkereső

Szabó Réka társulatának, a Tünet Együttesnek február 14-én lesz a következő bemutatója a Trafóban. Az általában intim közelséget biztosító terekben játszó társulat tehát kilép egy nagy színházi térbe, ám nem ez lesz az egyedüli újdonsága előadásuknak, a Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok című produkciónak.

Szabó Réka (foto: Koch Péter)

Fidelio Súgó: Ha jól gondolom, az érzékszervek és az érzékelés elég fontos szerepet játszik az új darabban.

Szabó Réka: Az elsődleges kapocs a világgal az érzékszerveken keresztüli érzékelés. Az agyunk is csak azok alapján tud beindulni, amit látunk, hallunk, érzékelünk. Fontosnak érzem, hogy a munkafolyamat során olyan hangulatot és figyelmet teremtsek, amely nem a verbalitáson alapszik. Sokkal inkább azon, hogy mindenki folyamatosan jelen van. Így szövődik a csoporton belül egy gazdag kapcsolati háló, ami elengedhetetlen ehhez a típusú munkához. Az érzékek kinyitása nagyon fontos feladata a próbafolyamatnak. A most készülő darabban egészen mást kell bekapcsolni, nem a fizikai látást: sokat foglalkoztunk azzal, hogy belső fi gyelemmel, szinte csukott szemmel kell reagálni elképzelt, csak az agyukban létező külső veszélyekre.

FS: A belső érzékelés aztán kivetítődik...

SzR: Ez a darab másik témája: vagyis hogy miképpen érzékeljük a külvilág jelenségeit a saját rendszerünkön keresztül. Miért van az, hogy te és én egészen másképp fogjuk fel ugyanazt.

FS: A valóság, a realitás nem számít?

SzR: Filozófiailag egyáltalán nem érdekel az a kérdés, hogy létezik-e objektív valóság. Engem sokkal inkább az foglalkoztat, hogy mi az a kényszer, amelytől folyamatosan értelmeznünk kell, ami körül vesz minket, ami történik velünk. Úgy érzem, mindenkinek van valamilyen értelemben egy kényszerpályája. Gyerekkorunktól fogva felépülnek azok a stratégiák, személyiségünk azon meghatározó elemei, amelyek miatt muszáj mindig ugyanazokat a válaszokat adni bizonyos helyzetekre, hatásokra. Mi korlátozzuk saját magunkat. A világból beérkező információkat egyéni szorongásaink torzítják, amelyek létezése szürreális, szimbolikus álmainkban lepleződik le. Ébren is szorongásaink foglyai vagyunk, a világot mindig ezen a szűrőn-torzítón át látjuk. A felébredés lehetetlensége a darab központi gondolata.


Szabó Réka (foto: Hapák Péter)

FS: Valahogyan azért mindenki értelmezi ezeket a beérkező információkat.

SzR: Azt is nagyon érdekesnek tartom, ahogy ebben az én-központú világunkban próbáljuk megmagyarázni a világ - sokszor nagyon kaotikus - eseményeit. Úgy tűnik, mintha az agyunk arra kényszerítene, hogy mindent racionalizáljunk és egy értelmes rendszerbe elhelyezzünk. Az új darabban engem nagyon vonz egy asszociatív, szabadabb szerkesztésmód. Furcsa dolgok történnek, és a néző fogja megcsinálni a saját történetét. Nem akarok egyértelmű megoldást adni. Ettől még van íve az előadásnak, dramaturgiailag végiggondolt, hangulatilag is koherens, de jobban átlépünk a megmagyarázhatatlan, a szürreális területére, mint eddigi darabjainkban. Mindig igyekszem megtartani az egyensúlyt a tudatosság és a bizonytalanság között. Ha túl tudatos egy próbafolyamat, akkor elveszik a születés, a munka szabadsága. Ez egy kísérletező műfaj, muszáj, hogy rizikózz.

FS: Az is kísérlet például, hogy először használsz vetítést egy előadásban?

SzR: A darabban főszereplő lesz a technikai vetítés. Ilyen eszközökkel még nem dolgoztunk, ez egy nagy kísérlet számunkra. Tíz éve ismerem Sárosi Anitát, aki az MTA Számítástechnikai Kutató Intézetében médiatechnológiával foglalkozik, azon belül az úgynevezett real time technikával. Ez azt jelenti, hogy a kamerán keresztül nézett világ azonnal kivetítődik, de nem egy az egyben, hanem mindenféle torzított formában. Az előadásban a kamera érzékeli a táncost, ahhoz képest vetít egy képet, ami reagál a táncos helyére, a mozgás irányára, erejére. Kifejezésmódjában tehát egészen más lesz ez az előadásunk, mint az eddigiek, a verbalitásnak szinte egyáltalán nem lesz szerepe benne. Sokkal inkább a fi zikalitásra, a látványra és a képre épít, de azért ugyanúgy színházat szeretnék csinálni - csak most éppen szöveg nélkül.

FS: Nekem az az olvasatom, hogy egy-egy előadásotok olyan, mintha tünetek diagnózisa lenne.

SzR: Ez így van, mert nem célunk üzeneteket küldeni. Inkább csak megmutatni a tüneteket humorral, iróniával, elfogadással és nem valamilyen felsőbb nézőpontból.

FS: Hogy álltok most, egy hónappal a bemutató előtt?

SzR: Izgulunk. Nekünk a Trafó új közeg a méretei miatt, de mint koprodukciós partnertől, maximális segítséget kapunk. A Tünet Együttes tagjai és megszokott alkotótársai mellett új vendégművészekkel és Nagy Fruzsi jelmeztervezővel készül az új bemutatónk.