Lukács

Rémálom az Elme utcában

2008.03.06. 00:00

Programkereső

A vendégkoreográfussal (túl) ritkán dolgozó Szegedi Kortárs Balettnek először készített darabot a dél-alföldi városból elszármazott Duda Éva. A társulatvezető Juronics Tamás egy régebbi, Szegeden még nem játszott opuszát reciklálta az alkalomra.

A Zöld Szalon (foto: Dusha Béla)

Két rész – két világ: A tudattalan című táncest alkotó elemeinek vajmi kevés közük van egymáshoz, kettejük summázása a közhelyszámba menő címmel csillapítja az egyik értékeit, s elmélyíti a másik hiányosságait. Mégis érdekes egymás társaságában látni őket: A Zöld Szalon legjobb pillanataiban egyszerre tud rafináltan érzéki és finoman szellemes maradni, míg a Semmi és soha című húszperces, fül- és agykínzó látványosság rémisztően sivár és zavarba ejtően kézenfekvő gondolatiságot sulykol. Az utóbbi üressége önkéntelenül is segíti az előbbi érvényesülését.

A szegedi kisszínház színpadát zöld körfüggöny zárja szelíd félkörbe, előtte tíz, piros szőrmébe bújtatott retrofotel – Duda Éva maga tervezte minimáldíszlete Stadler Ferenc végig főszereplő fényterve és Kunert Péter sokgyökerű zenei montázsa révén folyton változó nagyságú és hangulatú, titkosat és nyíltat elegyítő üres tér. A Zöld Szalon erről is szól: a kis közösséget mintha provokálná a szigorú bezártság, a Lynch-filmek hangulatát idéző szolid háttér előtt felhorgadnak ösztöneik. A nyitóképet halványan átszínező kéjvágy az est első felét szervező elemi erővé izmosodik a két-, három-, négy vagy sokszemélyes etűdök révén.
A „mindenki mindenkivel” képlete ugyanis kombinatorikai segédlettel véges számú variációra bontható, s Duda igyekszik is építeni a szegedi táncosok kiváló képességeire. A kikezdhetetlen technikai felkészültségnek azonban eszköznek, s nem célnak kellene lennie: a személyiség nézőcsábító, színpadról sugárzó erotikus varázsa hiányzik, főleg a lányok esetében. Persze mindenki nagyon dögös és kihívó, de mintha mindegyikük ugyanúgy lenne az (alkata miatt kivétel Jónás Zsuzsa, akinek sudár termetére már a Hattyúk tavában előadást szabott Juronics Tamás). Emiatt aztán Czár Gergely és Haller János szókimondóan erotikus, mégis árnyalatos kettőse vagy Czár kecses szólója sokkal inkább emlékezetesek. A hórihorgas fiú (Kalmár Attila) és a csöppnyi lány (Tóth Andrea) kettőse annak szórakoztató, aki még nem látta ezt a poént a szegediektől; Tarnavölgyi Zoltán perverz matadorának jelmeze eredetibb, mint a figura maga, Finta Gábornak pedig újra csak az agyatlan őshím ismerős kontúrjai jutottak.

Hogy a téma érdekes-e ötven percig, egyéni ízlés dolga is, Duda Éva mégis jórészt sikerrel teljesíti a feladatot: a táncosokkal együtt és külön-külön is igyekezett valamit kezdeni. A nekilendülő kéjfutamok közti kényszerű pihenők világosan tagolják a darabot: az egymás mellé rendelt történetkék önállóan is megállják helyüket, miközben utólag érzékelhetővé válik szerepük az egészben. A lágy erotika és a sejtelmes szépség jegyében telt nehéz éjszaka másnapját Nina Simone örökzöldje jelenti be: I’m feeling good.


Semmi és soha (foto: Dusa Gábor)

És ekkor még valóban jól érezzük magunkat, ám Juronics Tamás váratlan támadással dönti romba a szép reményeket. A Semmi és soha nyitányában a fényoszlop magányába zárt Juronics előbb önmagára, aztán a fejére, majd a szívére mutat, közben mögötte később kifejtett képek villannak fel. Mozdulata feszes önanalízist ígér, intim vallomással kecsegtet a nemrég még gazdag képzeletű koreográfus lelki tájainak nem ismert szögleteiről.

Ehelyett jók és rosszak, feketék és fehérek, tudat(ta)lanok és tudatosak véresen komolyra vett, ám a juronicsi világot eluraló effekthajhászás miatt nem túl izgalmas, de kétségkívül intenzív csatározását látjuk. Formalinban ázó műszívek és premier plánban szétmarcangolt emberi agyak között, dobhártyaszaggató (zaj)zenére lázadnak a gonoszak tiranni hatalma ellen az állati létben tengődő elnyomottak. Orvos és ápolt, rab és börtönőr, meg persze tudatos és tudattalan – a sor sokáig folytatható, de minek? Az pedig, hogy végül a megtört tekintetű főhőst mozdulatlanul eltáncoló Juronics vagy a fehér porfelhőbe burkolódzó kísértetlány győzedelmeskedik, megjósolható.

A tudattalan a Szegedi Kortárs Balett előadása; A Zöld Szalon; kor., d.: Duda Éva; j.: Földi Andrea; világítás: Stadler Ferenc; zene: Kunert Péter, Nina Simone; km.: Czár Gergely, Fehér Laura, Finta Gábor, Haller János, Jónás Zsuzsa, Kalmár Attila, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea; Semmi és soha; kor.: Juronics Tamás; látvány: Molnár Zsuzsa; világítás: Stadler Ferenc; km.: Czár Gergely, Fehér Laura, Finta Gábor, Haller János, Jónás Zsuzsa, Juronics Tamás, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea)