Lukács

Először magyar színpadon a teljes Bajadér

2008.11.06. 00:00

Programkereső

A Magyar Nemzeti Balett régi adósságot törleszt a balettirodalom egyik legnehezebb darabjának, Petipa Bajadérjának premierjével.

A bajadér címszereplője: Popova Aleszja (fotó: Mezey Béla)

A Magyar Állami Operaház balettegyüttese 1976. október 23-án az Árnyak tánca címmel mutatta be mű fehér képét, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola 1998-as vizsgakoncertjén láthatta közönség a balett két képét. "Ebben a házban most valami olyan született, mint Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán óta nem" – mondta Keveházi Gábor balettigazgató, aki Pongor Ildikó próbavezető balettmesterrel egyetemben kiemelte, hogy a világon kevés társulat lenne képes három szereposztásban kiállítani a nagy technikai nehézségű darabot, amelyben a kar egyenrangú szerepet játszik a szólistákkal. Fontosnak tartották azt is megjegyezni, hogy a darab koreográfusával, Slava Muchamedovval egy (tánc)nyelvet beszélnek, hiszen mindhárman a szentpétervári balettiskola növendékei voltak.

A címszerepet - Kozmér Alexandrával és Tsygankova Annával váltva - táncoló Popova Aleszja Níkia karakterének összetettségét, valamint Velich Rita jelmezeinek inspiráló szépségét hangsúlyozta. Az előadásban lép először színpadra az Operaházban a tallini születésű, Szentpéterváron tanult Vladimir Arhangelszki.

A bajadért 1877. február 4-én (az orosz időszámítás szerint január 23-án) mutatták be Szentpéterváron a Nagy Színházban. Marius Petipa a saját ötletei illetve Szergej Hugyekov szövegkönyve alapján készítette el négy felvonásos, hét képből álló balettjét. A múlt században a darab sok csonkításon és változtatáson ment keresztül. A Magyar Nemzeti Balett előadásának koreográfiáját Slava Muchamedov Marius Petipa eredeti koreográfiája (1877) és Vahtang Csabukiani, Vlagyimir Ponomarjev (1941), Nyikolaj Zubkovszkij (1948) hozzáadott koreográfiái alapján készítette.