Móric

Piruett és fátyol a füvön

2009.08.10. 16:43

Programkereső

Idén első alkalommal rendezték meg a szabadtéri Tánc mindenkinek című ingyenes táncórákat a BoMo, vagyis a Body Moving, a tánc népszerűsítését célzó programsorozat keretében. Azaz a nyári Budapest szokásává vált Gödör-füvön sörözés helyett (alatt, előtt, után) most mindenki vádli- és bicepszerősítő táncokba kapcsolódhat be szombat esténként.

Kezdjük ott, hogy könnyűnek látszik, de egyik tánc sem az. Laikusként és/vagy elfeledett tánctudással beállni például egy részeiben balett-elemeket is tartalmazó egyórás tréningbe, embert próbáló feladat. Még a délutáni napsütésben érkezem a Gödörhöz az első táncórára, melyet Spala Korinna tart modern tánc stílusban. A táncolók részére szalaggal elkerített füves területnek már csak a napos oldalára férek el, ezért eleinte próbálom a szemembe tűző napra fogni suta botladozásaimat és lemaradásaimat. Kezdetben örülök, mert Korinna meditatív zenére lassú, nyújtó mozdulatokkal vezeti be azt a körülbelül tizenöt vállalkozó embert a modern tánc rejtelmeibe, de egy mellettem álló lány megsúgja, hogy ez csak a bemelegítés. Erre gyorsan rájövök, mert nagyjából tíz perc múlva egy komplett mozdulatsort igyekszik nekünk betanítani, amit nekem az utolsó sorból tükörmozgásban nehéz elsajátítani. Ezt valószínűleg nemcsak én veszem észre, hanem a tánctér három oldalán gyülekező, bámészkodó embertömeg is, akik jellemzően valamelyik táncoló barátjukat kísérték el, vagy koraesti italozásukat helyezték át a táncolók mellé (szórakoztatóbb ugyebár mások erőfeszítésén kuncogni). Ez eleinte feszélyez kissé, majd megszokom, és büszkén vállalom a táncot, mégis csak én izzadok a kör közepén! Már épp rögzíteném a fejemben a forgásokkal nehezített lépéssort, amikor váltunk, és oldalirányú vonulással balettos lábemelések és piruettek következnek. Az ügyesebbek, akik, feltételezem, a modern tánc gyakorlottabb tagjai, az első sorban vonulnak, én jobbnak látom továbbra is hátul maradni. Ettől persze még ugyanúgy látszom, mert két fázisban és két csoportban táncoljuk keresztbe a teret egyik sarokból a másikba. Mint a szöveget teljesen nem ismerő éneklő, én is azt az egy-egy mozdulatot hangsúlyozom, amit képes vagyok nagyjából tisztán lekövetni, a többit kicsit egyénileg pótolom ki. Bár Korinna sűrű mosollyal és biztatásokkal bátorít mindenkit, megnyugszom, amikor az óra már a levezető felé jár, már csak azért is, mert időközben konstatálom, hogy még csak az első óra ment le a négyből, és én már elfáradtam.

Kis pihenés után Fenyves Márk mozdulatművész, orkesztész veszi át a terepet már az elején kis feltűnést keltve azzal a tucat fátyolszerű selyemkendővel, amit a résztvevőknek hoz a tánchoz. A Magyarországon Dienes Valéria nevéhez köthető orkesztika legalapvetőbb mozdulatait igyekszik átadni, vagyis megmutatja, egyáltalán hogyan fogjunk meg és mozogjunk értő módon egy selyem anyaggal anélkül, hogy elejtenénk, ránk tekeredne vagy folyton az arcunkra telepedne. Még egyszer hangsúlyozom: ez nem egyszerű művelet! Mindenkinek ajánlom figyelmébe, különösen azoknak, akik „kislányos táncikálásnak" vélik, hogy próbáljanak meg csak tíz-tizenöt percig kecsesen kifeszítve tartani, forgatni egy nagy kendőt maguk előtt és fölött. Lelkes kis csoportunkban is többen dobálják elfáradt végtagjukat, ami látványosabbá válik, hisz a selyemkendő mozgása pontosan követi a karmozdulatokat. Néhány egyszerűbb(nek vélt) mozgás és lebegtetés után fokozatosan táncolni kezdünk, és a fátyoltánc egyre több nézőt csal a tánctér köré. Az egyszerre mozgó testek és anyagok kívülről látványos alakzatot öltenek. Elkezdenek kattogni a fényképezőgépek, sokan feszülten figyelnek, és többen kedvet kapnak, majd beállnak az egyik csoportváltásnál. Ekkor kezdem nézni, hogyan változik a csoport összetétele: most már idős és fiatal, sportos ruhás és miniszoknyás, teljesen amatőr, ritmikailag képzetlen és gyakorlottabb táncos egyszerre mozog a „színpadon". A csoportváltásnál sikerül megfigyelnem az est egyértelmű kedvencét, a legnépszerűbb versenyzőt, egy magas, bajuszos férfit, aki az egyetlen élénksárga színű kendőt magához véve lelkesen veti bele magát a táncba.  Alkatilag kevésbé előnyös, farmerbe tűrt fehér inge nem alkalmas a tánchoz, és minimális mozgástapasztalattal rendelkezik, mégis a legboldogabb táncosnak látszik aznap este. Együttérzéssel és sajnálattal vegyes csodálattal nézem őt, nem vagyok ezzel egyedül. Én már kidőlök a sorból, mikor a fináléban utolsóként, magabiztos büszkeséggel látom az üres téren körbefutni feje fölött húzva egy széles, hosszúkás selymet, olyan átszellemültséggel, mintha csak az olimpiai lángot vinné körbe. Az egész füves terület, beleértve Fenyves Márkot is, neki tapsol, mindenkit megnyer magának. Nem gondolom, hogy nála jobb reklámot kaphatna a Body Moving, ami az utca emberéhez próbálja közelebb hozni a táncművészetet.

Az utolsó két táncot már én is csak ülve nézem. Bakó Gábor francia szakszavakkal teletűzdelt jazztáncot tanít George Benson és Diana Krall zenéjére a kétszeresére nőtt tánctömegnek. Egyértelműen nála vannak a legtöbben, amihez nagyban hozzájárul az a dinamizmus és humor, amivel megpróbálja aktív mozgásra bírni közönségét. Az estet a 70-es évek locking műfaját bemutató Urban Dance Team órája zárja, akik, elsősorban a fiatalabb közönség számára érdekes funky diszkó vonalat ötvözik a street dance-szel. Sötétedéskor lassan én is a pult felé csordogálok egy jól megérdemelt italért. Utolsó pillantást vetek legkedvesebb táncosomra, aki a másnap reggeli hátfájásomkor is eszembe jut: ő, velem ellentétben, biztos nem panaszkodik izomlázra.