Jenő

Fidelio TáncEst: Lunatika

2009.11.02. 13:27

Programkereső

A következő FidelioTáncEsten Duda Éva új koreográfiája kerül bemutatásra. Játsszon a Fidelióval, és nyerjen jegyet a november 13-i előadásra!

"Az ember halálos elegy: "kettő az egyben". Ezért van kibékíthetetlen ellentét az élő és szaporodó evolúciós produktum, és az ember mint személyiség érdekei között. Amint egyre több esze lett az embernek mint személynek, egyre inkább kiiktatta az evolúciót a saját biológiai lényének vonatkozásában. A napnál világosabb, hogy az ember biológiai érdeke (hulljon a férgese) és morális igénye (mindenkinek joga van az élethez) mára kibékíthetetlen ellentmondásba került egymással, amely csak az egyik vesztével végződhet. Viszont a biológiai lény halála az erkölcsös (emberi) személyiség kipusztulását is implikálja, míg a mostani fogalmaink szerint értelmezett emberi erkölcsnek a halála nem ölné meg a biológiai lényt. Persze az is igaz, hogy ki akar ott ministrálni, ahol egyszer már misézett." (Boskovitz Péter)

A Vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között.

Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész.

Holott az ébredés pillanata a változás, eszmélés, önmagunk újradefiniálása, átstrukturálása. Azonosítás.

Az emberi tudomány fejlődésének olyan stádiumához közelítünk, amelyben az ember rövidesen képes lesz magánál értelmesebb, gyorsabb, okosabb, és életrevalóbb egyedeket mesterségesen létrehozni. Felmerül a kérdés, hogyan is tud majd ehhez viszonyulni, miképp tudja majd felvenni a versenyt az ember saját teremtményeivel, hogyan viaskodik majd a bennünk rejlő természetes ösztön, szellem és érzelemvilág. Indokolt, időszerű lépés vagy "istenkísértés"? Eleve elrendelés, természetes folyamat és az evolúció törvényszerűsége, avagy mesterséges beavatkozás az élet rendjébe?

  

Duda Éva: Lunatika
Duda Éva: Lunatika

Előadók, alkotók: Bora Gábor, Duda Éva, Grecsó Zoltán, Hámor József, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Mikó Dávid, Simkó Beatrix, Tuza Tamás

Fénytervező: Kovács Gerzson Péter

Díszlet, jelmez, koreográfia: Duda Éva

Zeneszerző: Kunert Péter, Liszt Ferenc

Kérdésünk: Mit jelent a lunatikus szó?

Ha a helyes választ a megadott időpontig elküldi, sorsoláson vesz részt, amelyen három szerencsés megfejtő két-két jegyet nyerhet a Lunatika november 13-i előadására a MU Színházba.