Lukács

Semmi politika

2010.03.25. 14:36

Programkereső

Bill T. Jones darabjaiban gyakran jelennek meg társadalmi vagy politikai témák. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra hozott Serenade/The Proposition Abraham Lincoln örökségét dolgozza fel.

- A színházban a politikusság a mainstream része, a politikai színház címke alkalmazása bevett szokás, és a zenében sincs ez másképp különösen a 60-as, 70-es évek protest songjai óta. A táncra viszont a politikai vagy politikus jelzőt nem szokták alkalmazni, pedig a test megmutatása, különösen az, hogyan mutatja meg, egyértelműen politikai tett. A hosszú bevezető utána a kérdés rövid lesz: Serenade/The Proposition milyen politikai töltettel bír?

- - Nem a politikus érdekelt, hanem az ember, az első amerikai celeb, aki beszédei és fotói által már életében ikonná vált. A darab annyiban bír politikai üzenettel, amennyiben az én szubjektív véleményemet az Abraham Lincoln nevű, önmaga emlékművévé vált férfiról bárki annak tekinti. De nem állítok semmit, csupán kérdezek. Létezik-e bármilyen kapcsolat a 20-21. század embere és Lincoln között? Hogyan viszonyulunk hozzá? Mit tudunk még felfogni az amerikai polgárháborúból - abból, ami bár több emberöltővel korábban történt, az én sorsomat is determinálta? Vagy Magyarországon mit értenek meg az amerikai polgárháborúból? Nem lexikális ismereteket várunk el, nem évszámokat és tényeket kell sorolni, az legyen a történészek dolga. Engem az individuum privát története érdekel, ami nem más, mint a világtörténelem egy apró fejezete. De megérthető-e a történelem? Erről a töprengésről szól a darab, a gondolkodáshoz pedig bizonyos kifejezési módok, zene, szöveg, koreográfia kapcsolódnak. A próbaidőszak arról szólt, hogy a zenéhez és a szöveghez megtaláljam a megfelelő mozgásformákat, a végeredmény azonban nem politikus, hanem költői önkifejezés.

- 2008-ban volt az előadás premierje. Azóta új elnöke van az Egyesült Államoknak. Ez új perspektívába helyezi a darabot, változik a jelentése?

- Barack Obamában és Abraham Lincolnban az a közös, hogy mindketten rendszerváltó elnökök. Lincoln azonban halála után, ahogyan említettem, ikonná, politikai szentté vált. Amikor próbáltuk a darabot, Obama még csak az elnökjelöltségre aspirált, így az a jelenet, amelyben a színpad egyik oldalán egy férfi, a másikon pedig egy nő szónokol, számunkra Obama és Hillary Clinton verbális harcának metaforájává vált. A premier idején nem tudtuk, ki fog nyerni a Demokrata Pártban. Az elnökválasztási győzelem után pedig akaratunktól függetlenül kapott új jelentést az előadás, és ez a nagyon várt, ám nem általunk tervezett esemény miatt mi is friss szemmel néztünk az addig létrehozottakra.

- 2002-ben Kurtág György zenéjére készített koreográfiát. Mi fogta meg benne?

Bachhoz, Beethovenhez, Schuberthez, Mozarthoz kerestem kontrasztot, akkor találtam Kurtágra. A művei egyszerre nyugtalanítóak és megnyugtatóak, mivel visszhangozzák az engem is foglalkoztató kérdéseket.

- Két musicalről beszéljünk még. A Tavaszébredésnek koreográfusa volt. Alkalmazott művészként hogyan dolgozott a rendezővel?

- Teljes mértékben alárendeltem magam az ő intencióinak, hiszen én a magam területén az ő víziójának megvalósítója vagyok. Az ő gondolatait kellett lefordítanom a tánc nyelvére.

- A Fela Kuti életéről szóló musicalnek viszont társszerzője és az ősbemutató rendezője volt. Tekintsük ezt kirándulásnak, vagy lesz még folytatás?

- Nem mondom, hogy egyszeri a próbálkozás, mert elképzelhető, hogy lesz még nagy találkozás az életemben, ám Fela személyiségével, radikális igazságkeresésével szembesülnie kell annak a generációnak is, amelyik már nem ismerte őt. Zenész volt, aki üzent a világnak. De ez az üzenet sem politikai, hanem humanista, az előadás pedig nem politikus, hanem zenés, táncos és természetesen kérdéseket feltevő.