Huba

Az étkezés és a papagájok

2010.04.27. 03:19

Programkereső

Pikáns történet és A Hullámos és a Nimfa címmel két Egyed-Grecsó-darabbal folytatódik a Táncfórum premierjeinek sora.

"Először mindkettőnket üvegesre dinszteljük, majd egy csipetnyi sóval puhítjuk meg: az így kapott történetet humorral önjük majd fel. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük és ezután csak hagyjuk, hogy főjön magába." A Pikáns történet a konyhaasztalon zajló eseményeket mutatja be, így Ön is részese lehet a főzés mágikus, sorsdöntő pillanatainak.

Hullámos és a Nimfa: két színes tollú, rikácsoló papagáj, akik esznek, ürítenek, mászkálnak ketrecükben, vagy éppen torzsalkodnak a hintán, s különböző módokon próbálják érvényesíteni "állatos" érdekeiket. Hintáznak, hiszen a hintázás az egyetlen dolog, amely részben pótolni tudja a repülés érzetét számukra: csalnak, önámítanak, akárcsak az ember. Helyzetüket tovább bonyolítja, hogy csak egy hinta van. Sok csata áll még előttük ahhoz, hogy megszülethessen kettejük között a kompromisszum.

 

2010. április 27. 19:30 - Nemzeti Táncszínház, Refektórium 

Pikáns történet/A Hullámos és a Nimfa

Koncepció, koreográfia, táncolják: Egyed Beáta és Grecsó Zoltán

Közreműködő: Gothár Márton

Jelmez: Opra Szabó Zsófia