Cecília

A falon túl

2010.05.21. 00:30

Programkereső

Koreográfusként kezdte, ma már legalább annyira érdekli a tánc filmes megjelenítése is. Munkáiban tánc és film egymásra vetülésével, a mozgás különböző dimenzióival, a határok átlépésével kísérletezik. A próbán úgy tűnik, mintha táncosai szinte a vetített képbe lépnének át. Gaál Mariann Ott című darabját május 28-án mutatja be a MU Terminál C estjén.

- Milyen volt a közös munka a MU Terminál csapatával? Dolgoztál már velük korábban?

- Fejes Ádámot már régóta ismerem, a MU Színházban is többször dolgoztam, de a MU Terminállal eddig még nem. Izgalmas munkafolyamat volt, mert ők nem ahhoz a munkamódszerhez vannak szokva, amivel én dolgozom. Én alapvetően a kreativitásukra építek, ezért meg kellett szokniuk, hogy hogyan kell improvizálni, hogy egyáltalán merjék magukat megmutatni. Arra szántunk egy hetet, hogy az improvizációhoz mint munkamódszerhez hozzászokjanak, ezután kapták meg a darabhoz kapcsolódó strukturált improvizációs feladatokat. Mindez kognitív értelemben is egy feladat volt nekik: átgondolni azt, miért és hogyan absztrahálom az adott szituációt.

Gaál Mariann
Gaál Mariann

- A darab a perspektíva kérdését járja körül. Honnan jött a téma? Milyen nézőpontról van itt szó?

- Felkértem egy fotóst, Kecskeméti Dávidot, akivel már régóta dolgozunk együtt, hogy olyan repetitív, kültéri épületrészleteket keressünk, ami valahova mutat, valahova vezet. Számomra az volt az érdekes, hogyan tud egy állókép, egy élettelen dolog valamiképp mégis élővé válni. A legutóbbi darabomban, a Chance operationben azt a falat akartam kiütni, ami a közönség és a szereplők között van, most pedig épp a távollévőt akarom kinyitni, megnézni, hogy mennyire kötött az a fal. Nézzük meg, hogy ki tudunk-e menni a falon túlra? Ez volt az alapvető motiváció, és ehhez rendeltem különböző mozgásminőségeket, amit leképeztem improvizációs gyakorlattá, ebből pedig ők felkínáltak valamit, végül ezeket raktam össze. Közösen jöttünk rá, hogy valójában mi az, ami működik. Ha például a kép és mozgás nem ugyanolyan tempóban történik, akkor nem olvad egységbe a látvány. Észrevettük, hogy amikor sikerül, megfordul az ember gyomra, szinte elveszti az orientációját.

- Hogyan kezdtél el táncfilmeket csinálni? A rotterdami iskola hatott rád, hogy a szokásostól eltérő szemszögből figyeld a táncot?

- A rotterdami akadémián volt egy "félprofi kamerával" kurzusunk, és egyszer úgy alakult, hogy én kezdtem el rögzíteni a helyi akadémiai előadásokat. Ezután színházakba is elhívtak filmezni, engem pedig hihetetlenül érdekelni kezdett ez az egész. Iszonyú frusztráló a táncot dokumentálni. Úgy éreztem, van egy élő anyag, amit aztán ez a két dimenzió annyira beszorít, hogy egy teljesen unalmas dolog válik belőle. Kíváncsi lettem, hogyan lehet ezt jól csinálni, sejtettem, hogy a táncfilmben van valami, amitől több lehet, mint önmagában az, hogy élőben megnézem az előadást. Aztán fogtam egy táncost, és háromnegyed évig kizárólag kísérleteztem vele, amihez saját kamerám is volt. Később a hágai szabadegyetemen megtanultam vágni. Kiderült, engem nagyon izgatnak ezek a kérdések. Miben tud mást?  Hol van ennek a szépsége? Miként tudja a táncfilm közelebb vinni az emberekhez a táncot?

- Egyik előadásodban a nézők megmozgatásával kísérletezel. A kortárs tánc esetében szerinted milyen lehetőségek vannak ahhoz, hogy a közönséget bevond a játékba, anélkül, hogy az (amúgy már kevéssé működő) provokációként csapódjon le?

- Szerintem sok recept adódik hozzá, de sajnos nem minden esetben működőképes. Vagy túl félénkek az emberek, vagy az előadások közelítenek túl provokatívan. Nincs meg az a művészetbefogadási attitűd, ami egyszerre vált ki tiszteletet a táncművészet iránt, de egyben érdeklődővé, a darab aktív részesévé is teszi a nézőt. Ugyanakkor a nézők testkultúrája sokat változik: Európában és Amerikában már tisztában vannak annak létével, ami azért fontos, mert száz évvel ezelőtt még nem így volt. Van már egyfajta relációjuk a testükkel. A tánc művészetének értő befogadásához vezető egyik út lehet a táncfilm, mivel a képernyő meghatározó szerepű mindannyiunk életében. A mozgókép kultúra is közelít a tánc rendszerei felé, így például mostanra vannak rajzfilmkészítők, akik Lábán Mozgás Analízissel dolgoznak, ami szintén azt jelzi, hogy végre összeért a két terület, vagyis tényleg kutatjuk a mozgást. Ha az embereket érdekli a mozgás, és közelebb kerülnek a testükhöz, akkor nekünk is könnyebb dolgunk lesz befogadói értelemben.

- Mik a terveid a jövőre? Maradsz az experimentális vonalon?

- Egy újabb táncfilmet tervezek. Valamint egy nemzetközi rendezvénysorozatot, mely tudományos és gyakorlati szempontból is megközelíti a táncfilmet.