Erzsébet

Minden dal, zene és pillanat megmozgatható

2010.07.02. 08:16

Programkereső

Novák Péter az idei Szegedi Szabadtéri Játékok két előadásában is kulcsszerepet játszik. Nővére, Novák Eszter rendező oldalán a My Fair Lady című musicalt koreografálja, a premier július 2-án lesz látható, majd 16-án és 17-én a Nemzetközi Néptáncfesztivál záró produkciójának, a Dózsa című tánckrónikának a címszerepét alakítja.

Novák Péter
Novák Péter

- Kisgyerek kora óta játszik a Szegedi Szabadtéri Színpadon. Milyen emlékeket őriz a Dóm térről?

- Gyakorlatilag ott nőttem föl, szüleim a Nemzetközi Néptáncfesztivál koreográfusai voltak hosszú éveken keresztül, sőt mondhatom, hogy édesapám Novák Ferenc nevéhez fűződik maga a „találmány" is. Ő álmodta meg, hogy több száz táncost, különböző nemzetiségű csoportokat együtt léptessenek fel Szegeden, valamilyen megkapó színházi történet kapcsán. Dramatizálta a műfajt... Először gyerek- majd felnőtt táncosként, később színészként is részt vettem szegedi produkciókban, úgyhogy most a My Fair Lady-vel hetedik, a Dózsával pedig nyolcadik alkalommal játszom a Dóm előtt. Egy-egy ilyen nyári előadás mindig meghatározó jelentőségű az életemben, fantasztikus pillanat, amikor négyezer embernek egyszerre lehet megmutatni valamit.

- Talán megterhelő is ez a dupla feladat.  

- Szeretem a terhelést, másrészt nem vagyok abban az elkényeztetett helyzetben, hogy én osszam be az időmet, ilyen a végzet. De nem élem meg rosszul a próbafolyamatokat, mert számomra különösen fontos emberekkel dolgozom együtt, és örülök, hogy a produkciók kapcsán másfél hónapot kedvelt városomban tölthetek. Persze fizikálisan és szellemileg is kemény a feladat, de ez örömmel együtt belefér az életembe.

- Július 2-án, a My Fair Lady musicallel kezdődnek idén a Játékok Szegeden. A darab jellegzetessége, hogy kamaradráma-szerű jelenetsorokat nagyszabású tömegjelenetek szakítanak meg, gondolom ön koreográfusként elsősorban ez utóbbiakra koncentrál. 

- Nem csak! Nem hagyományos koreográfiai munkára kértek fel, hiszen 120-140 felnőtt szereplőt és 15 gyerektáncost mozgatunk majd a színpadon. Terveim szerint a mozgássorok - a táncoktól egészen a testbeszédig - a kamarajeleneteket is újraértelmezhetik. Nem hiszek a zenés műfaj zárt formáiban, miszerint vannak előadói számok és vannak nagyjelenetek. Minden dal, zene és pillanat megmozgatható, így aztán számtalan asszociáció, megannyi „vendégfogalom" juthat a néző eszébe, tán olyasmi is, ami nem feltétlenül van leírva az alapműben. Itt kezdődik valahol a színházi értelmezés... Nővérem, Novák Eszter és Khell Zsolt díszlettervező által kitalált tér is ezt az asszociativitást erősíti. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai lenyűgöző háttérvetítéseket készítenek az előadáshoz. Magam sem elsősorban „csak" a tánclépésekben, inkább egy rendezői szándékban gondolkodom, amit izgalmas feladat gazdagítani. Mondjuk, mikor Széles László, Higgins professzor szerepében a nőgyűlöletéről énekel és arról, hogy örök életére agglegény marad laboratóriumában, akkor egy rakás női szereplőt vonultatunk fel, akik rejtett zugokból, bútorokból, gramofonból varázsolódnak elő, afféle megelevenedett vágy- és rémképek gyanánt. Költészetnek kell lennie a színpadon, mi másért néznénk meg egy előadást?    

- Ha valaki a testvérével együtt dolgozik mit ad hozzá, vagy miben nehezíti esetleg az az alkotófolyamatot?

- Gátolni semmiben sem gátol a közös munka. Mi több! Hat év korkülönbség van köztünk, gyerekkorom óta meghatározó Eszter személyisége az életemben, a zenei, színházi, irodalmi ízlésem tekintetében is. A mai napig nagyon sokszor egyeztetünk a munkáinkkal kapcsolatban, azokban is, amiben nem dolgozunk együtt. Nem feltétlenül azért fontos a kapcsolatunk, mert egy családba születtünk - az csak egy plusz ajándéka a sorsnak -, hanem mert a személyiségünk áll közel egymáshoz, mindaz, amit a világban fontosnak tartunk és megerősítésre érdemesnek. A közös munka izgalmas része nem csak a szakmai életünknek, hanem a magánéletünknek is. Ha valamiben elakadunk, persze a szüleink véleményét is ki szoktuk kérni, és ez így van rendjén. Maximum nem hallgatunk egymásra... 

- Nyilatkozataiból kiderül, hogy már közel két éve tudja, hogy Ön játssza majd idén a Dózsa című tánckrónika főszerepét, hogyan készült a feladatra?

- Két évvel ezelőtt még csak az előadás ötlete született meg, ősszel véglegesítettük a tervet, és kaptuk a lehetőséget. Lelkiekben a télen kezdtük meg a felkészülést, egyáltalán mi is történjen a színpadon? Több mint egy hónapja próbálok Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfussal, az ötlet megálmodójával, és az utóbbi hetekben már a Honvéd táncegyüttessel is. Leírhatatlan élmény Zsuráfszkyval együtt dolgozni, páratlan előadó, földöntúli energiái könnyen magával sodorják az embert. Ráadásul a munka minden fázisába bevont, kíváncsi az ötleteimre, így aztán ebben a produkcióban is az általam preferált műhely hangulat jött létre. Az előadásban persze nemcsak táncolok, hiszen jobb táncost biztosan talált volna, de énekes, prózai  is a címszerep, szóval van minden az általam rajongott műfajokból. Talán épp a megközelítés összetettsége miatt eset rám a választás. A felkészülés így nem csak fizikai, hanem szellemi is, az ember ilyenkor meg tesz mindent, hozzáolvas a témához, próbálja a történelmi archetípust felidézni magában. Dózsa, a parasztkirály figurája számtalan társművészetet megihletett az elmúlt közel ötszáz esztendőben, ezeket a kultúrtörténeti hivatkozásokat is szeretné felvillantani az előadás, a középkori forrásoktól egészen Derkovitsig, Adyig. Ez az az ív, amiben érdemes egy ilyen nagy léptékű táncdarabot megfogalmazni.

- Mondhatni azt, hogyha hivatalosan nem is, de mintegy társrendezőként van jelen ebben a produkcióban?

- Ezt túlzás lenne állítani, mert akkor már nagyon sokan lennénk a sorban, hiszen Zsuráfszky mellett Szarka Tamás, a Ghymes Együttes frontembere felelős a zenei anyagért, Vincze Zsuzsa a forgatókönyvet írja, és elengedhetetlen alkotótárs Tóth Kázmér díszlettervező is. Ez egy igazi közösségi munka, amit a néptáncosok nagyon tudnak.

- A Nemzetközi Néptáncfesztiválhoz, hogyan fog kapcsolódni a fesztivált záró tánckrónika?

- A darabot az irodalmi, képzőművészeti utalások mellett azért a középkori világ hangulata határozza meg, éppen ezért tesz jót a produkciónak a tematikusan hívott nemzetközi gárda. Európa több országából érkeznek tánccsoportok, többek között olasz hagyományőrzők, de lesznek törökök is, akik közvetlenül érintettek történelmileg a történetben, hiszen Dózsa György parasztfelkelése a pápa által meghirdetett muszlimellenes keresztes hadjáratból, illetve annak sikertelenségéből bontakozott ki. A kor amúgy tánctörténeti szempontból is nagyon érdekes időszak: a régi magyar, keletről hozott körtáncokat a reneszánsz táncformák oldják föl az akkor már több száz éves európai együttélésnek köszönhetően, hogy aztán létrejöhessenek a Kárpát-Medence egyedülálló dialektusai. A Dóm téren ilyen értelemben egy európai körutazást is láthatnak majd a nézők.

- Milyen látványosságai lesznek az előadásnak?

- A néptánc, megítélésem szerint, önmagában van olyan látványos műfaj, hogy nem kell mellé még „látványpékséget" biggyeszteni. Ettől függetlenül a dómtéri színpad méreteinek meg vannak a maga íratlan szabályai, no meg a korszak miliője is támaszt elvárásokat, így lesz sok érdekesség: lovak, vértek, fegyverek, nem beszélve a drámai erejű díszletről...   

- A lángoló színpad és a tüzes korona mellett a sajtóközleményekben egy harmadik érdekességre is felhívták a figyelmet, hogy ön épp az előadás utáni napon tölti be 40. életévét, akárcsak Dózsa György kivégzése idején. Van ennek a hírnek valamiféle gyakorlati jelentősége a figura megformálásában?

- Gyakorlati nem sok, talán mentális, de azért remélem, hogy egy darabban keveredek le a színpadról! Az átlényegülés egy dramatikus táncműnek is fontos része, így nyílván lelki, pszichés momentum az életkori hasonlóság is.