Tekla

A látvány bűvészete

2010.08.01. 09:38

Programkereső

A Szegedi Szabadtéri Játékok záróeseményeként a Dóm téren először kerül színre a Hair Bagó Bertalan rendezésében. A musical koreográfusa az idén tízéves ExperiDance vezetője, Román Sándor.

Román Sándor
Román Sándor

- A próbafolyamatnak melyik szakaszában kapcsolódott be a készülő produkcióba?

- A legelső pillanattól kezdve együtt dolgoztunk, hiszen ez egy olyan musical, ahol a koreográfia ugyanúgy szerves része az előadásnak, mint a prózai szöveg és a dramaturgia. Bercivel (Bagó Bertalan - szerk.) 1997-ben Szolnokon már megcsináltuk egyszer a Hairt, és amit akkor gondoltunk a színházról, a zenés műfajról és erről a darabról, az évek során nem változott, csupán egy tisztább, átgondoltabb stílus kialakulásához vezetett. 13 évvel ezelőtt kezdtük el megfogalmazni azokat a gondolatokat, amit a közönség most majd egy látványában nagyszabású és több előadót megmozgató produkció keretében látni fog.

- - Milyen aktualitása van a szegedi előadásnak a jól ismert filmmusicalhez képest?

A film zseniális dramaturgiája segíti az előadást, de mi egyáltalán nem akartuk másolni azt, mivel nekünk egy térben kell mindent elgondolnunk és eljátszanunk. A színháznak azonban megvan az a nagy lehetősége, hogy bizonyos dolgokat elemelhet. Az előadást a realitásból a képzelet világa felé vittük, víziószerű jeleneteket tudtunk megeleveníteni a színpadon. A vietnámi háború idején azok a fiatalok nem akartak részt venni a társadalmi valóságban, az életet úgy akarták megélni, ahogy ott, abban a pillanatban érezték. Tagadták a realitást, szembeszálltak azzal, és a maguk világát akarták megteremteni. Ez nekünk is egy lehetőséget ad arra, hogy az előadásban a társadalmi elvárásokkal szemben megfogalmazzuk művészi elképzelésünket a világról. A film frivolitása és polgárpukkasztó jellege mellett egyfajta amerikai érzületet is meg tudott fogalmazni, mi pedig egy egyetemes, fiatal generációs üzenetet próbálunk átmenteni a mába.

- Mozgásanyagában hogyan jelenik meg ez a víziószerű látványvilág?

- Ez elsősorban a színpadon alkalmazott filmszerű vágástechnikával valósul meg, ahol a gyors jelenetváltásokat a koreográfiai átkötések oldják meg, de az átmenetek is a kompozíció részét képezik. Az előadás egyik különlegességét adja, hogy a jelenetek a mozgás segítségével szinte észrevétlenül csúsznak át egymásba, ez vezeti a közönség figyelmét. Látványában úgy működik, mint egy ügyes bűvésztrükk, ami indirekt módon egyik jelenetet összeköti a másikkal.

- A koreográfia megalkotásakor a szövegből vagy inkább a színészek karakteréből indult ki?

- Egyértelműen a szöveg és természetesen a zene adja meg a koreográfia tartalmát. A koreográfiákkal a szöveg, a melódiák, a dramaturgia által meghatározott irányt igyekeztem megfesteni. Mindig egy vakuvillanásnyi kép jelenik meg a színpadon, ami jön-megy, nincs kezdete és vége, egyszer csak a közepébe csöppenünk bele. Ez egy érdekes kísérlet a látvánnyal, ami szerintem tetszeni fog a nézőknek.

- Mennyiben más musicalszínészekkel dolgozni, mint profi táncosokkal?

- Szerencsének érzem, hogy egy olyan csapattal dolgozom, akik egyrészt összeszokottak, másrészt valamiért az elejétől kezdve lelkesen akarják csinálni, szeretnének megfelelni ennek az intenzív fizikai kihívásnak. Összetett csapatról van szó, ahol vegyesen vannak képzett táncosok, képzett énekesek, ezért egy olyan mozgásvilágot kellett kitalálni, ami mindenki számára megcsinálható. Vigyáznom kellett, hogy jól osszam be az idejüket és energiájukat, mivel egyszerre énekelnek, táncolnak, mozognak, és ráadásul két órán keresztül jelen vannak a színpadon. Segítenem kellett abban, hogy mindenki jó érzéssel játsszon, és ügyelni mind az 55 karakterre. Ha pedig az összes karakter egy irányba kezd táncolni, attól egy olyan színpompa jön létre, amit a közönség is észre fog venni.

- Volt, akinek több edzést igényelt az előadás?

- Az idő rövidsége miatt nem engedhettük meg azt, hogy az előadóknak tréninget tartsak előtte, és fokozatosan rávezessem őket a mozgásra. Hiányzik az az alap, amit az színészek a zenés képzés során nem kaphatnak meg, ezt a zenés színház struktúrája nem engedi. Ezért igyekeztem olyan mozgásanyagot adni nekik, amit szeretnek, és kihívásként élnek meg, mert akkor az a produkció javára is válik majd.

- Emlékszik, mikor látta először a Hairt, és hogyan hatott akkor?

- Amikor először láttam, akkor számomra ez egy dráma volt, mert akkor még fiatal voltam, és azonosulni tudtam a tiltakozással. Az volt a célja, hogy fölrázza az embereket az értelmetlen pusztításból, és ez cselekvésvágyat ébresztett bennem is, mert akkor én is egy olyan gátakkal teli világban éltem, ahol nem volt kifutása a dolgoknak, vagy annak, aki tovább ugrált, a fejére ütöttek. A pozitív üzenete mégis az, hogy vannak tehetségek, akik sokat adnak a társadalomnak, és nem hagyják magukat visszarántani.