Vilhelmina

Frenák Pál még mindig tud

2010.08.12. 14:15

Programkereső

A független, VI-os színházi kategóriába sorolt, így az elmúlt hetek eseményeinek következtében az idén induló őszi szezonban szintén kurtított anyagi támogatással induló Frenák Pál Társulat 1998 óta működik Budapesten is az eredeti párizsi székhely mellett. Maradjon ez így.

Sok művészek alkotta csoportra aggatják rá az egyedi jelzőt, de erre a kompániára a szó valóban tökéletesen illik. Az InTimE igazi frenákpálos előadás. A táncosok lendülete és energiasugárzása azt hiteti el a színpad előtt ülő befogadóval, hogy akiket lát, azok bármire képesek lehetnek a testükkel. Akár még repülnének is, ha a mester azt kérné tőlük. Az utolsó izomcsoportig minden mozog, az orr, a szem és a száj ugyanúgy mint a karok vagy a hátak. Az Octopus Összművészeti Helyszín mellett felállított Színház-és Táncszínpadnál szép tömeg gyűlt össze szerda este. A sorokban kirakott padok előtt és mögött is álltak, ültek az emberek, hogy kortárs táncot lássanak és a sokszor nem könnyen befogadható látványt feldolgozzák.

Csevegő olaszokat csitít egy lelkes első sorban kuporgó, néhány részeges angol pedig hatalmas lelkesedéssel nyugtázta a táncosnők csábító előadását. Az InTimE ugyanis női és férfi szerepekkel foglalkozik, taszítással és vonzással, egyedülléttel és kapcsolatokkal, kimerültséggel és kirobbanással, fájdalommal és örömmel. Színházi módon aranyos csillogással és barna sárral, vörössel és feketével.  Frenák Pál így éppen azt nagyítja fel különös koreográfiájával, ami igazából hétköznapi: a mindennapos belső harcokat vetíti mindenki által látható mozdulatokká. Az előadás végén dörgő taps és tanácstalanság: ez a vége volt?