Emma

Plein air pliék

2010.08.31. 11:08

Programkereső

Tánc mindenkinek címmel második alkalommal rendeznek különböző stílusú, ingyenes táncórákat a Gödör füves területén, ami testmozgásként és vasárnap délutáni, fekvős nézelődésként is egyaránt könnyed szórakozást nyújt.

Az előző év Body Moving-receptje idén is bevált, sőt egyre népszerűbb: profi táncos-koreográfusok egy hónapon át minden vasárnap többek közt jazz-, kortárs, kontakttáncot, street dance-et, hiphopot és nyújtást tanítanak az utca emberének. A sikert tömegek igazolják, és nem csupán azok, akik hajlandók bekapcsolódni a gyakran állóképességet és koncentrációt igénylő megmozdulásba, hanem azok is, akik egyénileg vagy csoportosan bámészkodnak a medence partján.

A harmadik vasárnap délutánján Ladjánszki Márta bemelegítő órája kezdi a sort, de utólag megbizonyosodom róla, nehézségi fokozatban ennek kéne a legvégére kerülni. Ehhez nyilván hozzájárul annak a szabálynak a figyelmen kívül hagyása is részemről, hogy semmiképpen se késői ebéddel a hasunkban próbáljuk saját hajlékonyságunk határait megdönteni, akkor se, ha nem francia spárgáról van szó. Ladjánszki mintegy harminc-negyven felkészült, táncra alkalmas nadrágban feszítő, a tűző nap ellenére is lelkes fiatalnak adja át a jóga alapjaira épülő streching lényegét. A meditatív zene segíti az elmélyülést, a pár méterre vigyorgó, napozó félmeztelen fiúk azonban némileg nehezítik a gyakran kicsavarodott testhelyzetek elsajátítását. Ladjánszki akkurátusan ügyel a legapróbb mozdulatokra is, mivel a bemutatott elemek nem a dinamikát, sokkal inkább a különböző testrészek lassú, harmonikus együttmozgását hivatottak szemléltetni. Plié, demi-plié, grand-plié, kontrakció - csak úgy röpködnek a balettos szakszavak, én pedig igyekszem az utolsó sorban meghúzódni fájós hátammal, mert Ladjánszki olykor segítő szándékkal körbejár, hogy kiegyenesítse a rossz tartásokat. "Bon voyage!" - mondja egy nehezebb mozdulatsor megkezdésénél, itt belátom saját határaimat, és egy bodymovingos gyékényre heveredek nézni őket. Van szerencsém így megfigyelni a hátsó sorban egy hetvenen túli, ősz férfit, aki elszántan összpontosít, hogy a nyújtásokat szakszerűen hajtsa végre - mint később kiderül, hiperaktív, vörös hajú felesége a táncoslábú csoport legaktívabb tagja egész este. Ladjánszki egy általa szadistának titulált mozgássorral zárja az órát, aminek még kívülről se tudok ellentmondani, mert láthatóan a 90 fokos (vagy még magasabb) lábemelés mindenkinek csak vörösödő fejjel, állandó kidőlésekkel sikerül. Úgy-ahogy.

Erős dinamikai váltással Feicht Zoltán perdül a táncolók elé, energikus, pörgős, folyton mosolygó, közvetlen személye kétszer annyi embert vonz oda, mint korábban. Feicht, aki a Nemzeti Balett tagja volt, most főként kortárs tánccal foglalkozik, és ezúttal annak inkább egy játékos, mindenki számára emészthető és szerethető verzióját mutatja be. Megmozgatja, megfuttatja a csoportot a táncra kijelölt gyepen: a játék lényege, hogy spontán szemkontaktus révén az összetalálkozó pár egy pillanat erejéig lefekszik egymás mellé, majd mennek is tovább. Feicht időnként gyorsít a tempón és szűkíti a mozgásterüket, de a résztvevők nem bánják, mindenkit hangulatba hoz, nevetnek, ismerkednek, kívülről is mulatságos a folyton kelő-fekvő embertömeg. Feicht közben magyarázza a kortárs tánc elméleti hátterét, aminek a lényege az egymásra figyelés, mert itt nincsenek hagyományos zenei pontok, amire a mozdulatsor rögzíthető volna. Utána kétféle mozgásszerepet vegyítenek, hol arisztokratikus járással köröznek párokban, hol szörnyet (egyesek inkább félreértett pillangót) utánozva bohóckodnak. A vége egy nagy közös jam, majd Feicht fülig érő vigyorral köszöni meg az órát, hozzátéve: "Jó fejek voltatok!"

Máthé Gabriella kortárstánc-órájánál újra felveszem a fonalat, beállok a táncolók közé. Ő az előzőhöz hasonlóan spontán interakciókat kezdeményez azzal a különbséggel, hogy a tömegben szembejövő, -futó emberrel karunknál fogva kapaszkodunk össze, egymást megtartva kicsit beledőlünk, majd megyünk tovább. Ez akkor válik kissé kaotikussá, mikor a futásnál csak elsuhanó alakokat próbálok elkapni, szerencse, hogy az időközben beszálló külföldiek jobban figyelnek a szemkontaktusra, mivel a magyar instrukciókat úgysem értik. Ez után komoly, populárisabb és keleti elemekkel is kevert, koreográfiát tanulunk be, aminek nem a nehézsége okoz gondot, sokkal inkább a népszerűsége, mivel már lassan megtelik a tánctér, kezdünk kiszorulni az üldögélők közé. Máthé Gabriella alacsony, törékeny alakjával is képes megtartani a figyelmet, mindenki lesi, és igyekszik őt tükörmozgásban lekövetni. Fokozatosan építi fel a pár perces mozdulatsort, amit rengetegszer ismétlünk addig, míg majdnem mindenki fejből tudja (értsd: az is, aki eleinte csak a fejét csóválja, és sután bukdácsol). Az utolsó, befejező mozdulatokra már nem marad idő, nagy tapssal búcsúznak tőle, egyértelműen ő volt a délután legnépszerűbb táncos trénere.

Joseph Albert Edowmonyi afrotáncáról, ami az aznapi utolsó óra, elsősorban egy kétely marad meg. Hogy Joseph honnan jött, mikor, hol tanult és tanított táncot, nem tudni, és van egy olyan halvány érzésem, őt amolyan "hab a tortán" helyi különlegességnek szánták. Minden egyéb felvezető nélkül csap bele a viszonylag egyszerűbb tánclépésekbe, miközben érthetetlen magyarsággal számol „egy-ketto" és ismételgeti, hogy "nehez tanc, nehez tanc". Nem értek teljesen egyet, de a hatalmas hölgykoszorú pár percen belül már mind egy ütemre lép, és autentikusnak érzett afrikai táncukkal meggyőznek arról, hogy ez ideális levezető egy nyári hétvégén.