Előd

Fehér Ferenc: Ellenni benne

2010.09.04. 09:11

Programkereső

Fehér Ferenc mindig is táncolni szeretett volna, és úgy is lett: táncol – immár tizenhárom éve hivatásszerűen, intézményes keretek között. Sokat tanul a kollégáitól idehaza és külföldön egyaránt, jelenleg pedig saját bemutatóra készül és a MU Terminál növendékeinek új estjét koreografálja.

198C2AD1-3A76-47F7-B1DC-2C71938F592F

- Mióta tudod, hogy táncolni akarsz?

- Mindig is ez volt a legkedvesebb időtöltésem: elmerülni a mozgásban, aztán csak úgy ellenni benne. Intézetben nőttem fel, annyi gyerek közt nem is csoda, hogy mindig összegyűltünk, táncoltunk, hát így lett része az életemnek. Persze mindig kaptam a fejemre, hogy ebből nem telik majd kenyérre. Most pedig, ha nem is túl fényesen, de ebből élek.

- Intézményes képzésben mégsem vettél részt.

- Mert alkalmatlan lettem volna rá. Tudom, érzem, hogy nekem az a kötött struktúra, módszertan nem ment volna. Így legalább a mozgásomat mindenestül a sajátomnak nevezhetem. Sokan kötnek ugyan az utcai tánchoz, és valóban, régen néhány alkalommal táncoltam az utcán. De ott sem egy meghatározott stílust, iskolát sajátítottam el, hanem a kifejezési, megmutatkozási vágyamat éltem ki. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy nem tanultam, hogy nem tanulok most is. Amióta az eszemet tudom, annyi előadást nézek meg, amennyit csak tudok, mert így fontos impulzusok, tapasztalatok érnek. És munka közben is mindent ellesek a partnertől, Gergye Krisztiántól, Duda Évától, legutóbb éppen Dózsa Ákostól, amit lehet. Nagy hatással volt rám Ladjánszki Márta is. Az ő technikája, odaadása, színpadi koncetrációja iránymutató számomra.

- Bizonyára sokat tanultál gyakori alkotótársadtól, Juhász Anikó O. Carusótól.

Tőle a legtöbbet és a legfontosabbat: a szemléletmódot, ő nyitotta fel a szememet, mi az, amire figyelnem kell egy munka során, egy szóló vagy egy koreográfia megalkotásakor. De nem csak ezért nevezhetem a mesteremnek, hanem azért is, mert amikor 1997-ben felkerültem Budapestre, ő talált rám, ő fedezett fel a hivatásos táncnak.

- Ez tizenhárom éve történt. Milyen célokkal jöttél akkor a fővárosba?

- Táncolni szerettem volna, mert ez a legjobb dolog a világon. Amit tapasztalok, úgy dolgozhatom meg a színpadon, ahogy akarom.

- Amikor más számára koreografálsz vagy workshopot tartasz, megadod ezt a szabadságot a táncosoknak is?

- Talán furcsán hangzik, de sokat hülyéskedem a próbákon. Ezzel az a célom, hogy a táncosok elengedjék magukat, feloldódjanak, és olyan légkör tudjon megszületni, amiben jól érezzük magunkat. Folyamatos szigorban és feszültségben lehetetlen alkotni. Másrészt nagyon fontos tényező, hogy kivel, kikkel dolgozom együtt. Figyelem a táncosokat, a reakciójukat, a kapacitásukat, és ezt is beépítem a koreográfiába. Nem úgy dolgozom, hogy egy előre elképzelt végcélért küzdök. Bár vizuálisan sokszor tudom, mi a célirány, az előadás mindig közös munka eredménye.

- Nem tanultad, most mégis tanítod a táncot. Nem furcsa a MU Terminálban az oktatói szerep?

- Külföldön meglehetősen sok workshopot adtam Amerikától Iránon át egészen Oroszországig, így van némi tapasztalatom, és éppen ezért örültem, amikor Fejes Ádám felkért, hogy a Terminál csapatával dolgozzam. Itt némileg más a helyzet, mint egy szokványos workshop esetében, hiszen a kurzus végére egy kész előadást kell létrehoznunk, de ezúttal is a szokásos módszeremet alkalmazom: együtt teremtjük meg a koreográfiát, amikor elbizonytalanodom, a táncosok inspirációiból építkezünk tovább. A B.A.H.A.P.Á. cím is a közös munkára utal, hiszen a táncosok nevének kezdőbetűiből áll össze, és nem is akar ennél többet jelenteni: nincsen sztori, nincsen szorosan vett téma, egyszerűen arra törekszünk, hogy összedolgozzuk, ami belőlük és belőlem fakad.

- Általában egyedül dolgozol és kevés előadást készítesz. Nem érzed, hogy jó volna szervesen kapcsolódni egy társulathoz?

- Gyakran dolgozom ugyanazokkal az alkotókkal, sőt amikor külföldön lépünk fel, a műsorfüzetben rendszerint úgy tüntetnek fel, mint Fehér Ferenc Company, de ha anyagilag megtehetném, akkor sem vagyok biztos abban, hogy társulatot alapítanék. Az azonban, hogy évi egy, legfeljebb két önálló előadást készítek, nem ettől függ. Saját, egész estés darabból bőven elég az egy, hiszen nemcsak arra törekszem, hogy legyen aprólékosan végiggondolt, kidolgozott a produkció, hanem arra is, hogy kellőképpen megérjen, mire a nézők elé kerül.

- Mégis: részben talán a kevés új előadás az oka annak, hogy nem vagy része a hazai táncélet mainstreamjének.

- A megállapítással egyetértek, 2009-ben például egyetlen fellépésem sem volt Magyarországon . De az okot másban látom. A magyar táncélet minden szempontból nagyon zárt rendszer: mindenki védi a saját territóriumát, nehezen adnak teret új alkotóknak, nekem ráadásul - az intézményes képzés híján - nincsen megfelelően kiterjedt hazai kapcsolatrendszerem sem. De kárpótol a sok külföldi fesztiválmeghívás, és a közeljövőben szeretnék külföldi táncosokkal együtt dolgozni Budapesten, hátha tudok a magyar táncéletbe némi friss levegőt hozni.