Huba

A Világsztárok Balettgála nagykorú lett

2010.09.15. 23:57

Programkereső

18. alkalommal rendezik meg az eseményt, amelynek ismét az Operaház ad otthont. A közönség a tapasztalt hazai és külföldi művészek mellett kiemelkedő ifjú tehetségek előadását láthatja a jótékony célt is felvállaló esten.
Alvin Ailey American Dance Theater, New York, Pas de Duke, Matthew Rushing és Linda C. Sims
Alvin Ailey American Dance Theater, New York, Pas de Duke, Matthew Rushing és Linda C. Sims

Az első gálát  1993. március 16-án rendezték az Operaházban, helyszíne 2006 kivételével mindig az Ybl-palota volt. Az alapítás óta négy kontinens 76 együtteséből, 203 balett- és 72 néptáncművész, továbbá 110 növendék lépett fel a Világsztárok Balettgálán. A szeptember 25-i esemény ebben az évben is a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházzal közös szervezésben valósul meg, a budapesti est pedig az Operaházzal közös produkcióban jön létre.

A fellépők között ott lesznek az Alvin Ailey Amerikai Táncszínház, a Grúz Állami Színház, a Kínai Nemzeti Balett, a Lett Nemzeti Balett, a Kassai Nemzeti Színház, valamint a Szlovák Nemzeti Színház művészei, és természetesen a Magyar Nemzeti Balett szólistái is. A műsorban szereplő darabok közül két premier is lesz: a grúz G. Alexidze Tangó című koreográfiája, illetve A. Leimanis Breakthrough című szólója. A magyar társulat tagjai közül Kozmér Alexandra, Oláh Zoltán, Bajári Levente, Pazár Krisztina, Anna Tsygankova, Cserta József és Felméry Lili lépnek közönség elé. A gálán Venekei Marianna Lábán-díjra jelölt koreográfiája, a Kozmér Alexandra táncosra, Horváth Kornél zenészre és az ő különleges, meditatív hangzású hangszerére készült Déja Vu című szóló.

A Világsztárok Balettgála kísérőrendezvényeként képkiállítást és árverést rendeznek az Operaház Vörös Szalonjában. Az aukció bevételével a Magyar Nemzeti Balett Alapítványt támogatják.