Móric

Új bemutató és nemzetközi turné előtt a MU Terminál

2011.01.27. 20:12

Programkereső

Wa(h)rEsGelogen címmel mutatja be idei évadának második előadását a MU Terminál projekttársulata. Fidelio Táncest keretében bemutatandó, magyar és külföldi táncosok részvételével készült előadást Andrea Boll és Kádár Péter koreografálta.

A MU Terminál alapvetően magas színvonalú táncművészeti produkciók létrehozására, valamint fiatal táncművészek és koreográfusok képzésére, pályára segítésére jött létre, ám évek óta működtet egy alkalmi, úgynevezett projekttársulatot, melyben az intézmény egykori növendékeinek részvételével hoz létre előadásokat. Az idei szezon elején Fehér Ferenc és Fejes Ádám munkáit láthattuk, január végén pedig Andrea Boll és Kádár Péter koreográfiáját mutatják be a MU Színházban. Andrea Boll és Kádár Péter a hágai Korzo Theaterben kezdték meg az előkészületeket, s 2010 novemberében csatlakozott hozzájuk a MU Terminál négy táncosa - köztük Fejes Ádám, a MU Terminál művészeti vezetője -, valamint Manon Avermaete táncos Antwerpenből.

Wa(h)rEsGelogen
Wa(h)rEsGelogen

A Wa(h)rEsGelogen a mai ember életét alapvetően meghatározó vizuális kultúra pozitív és negatív kísérőjelenségeit próbálja meg szemléltetni: hol van a határ a felfogás, az értelmezés és a manipuláció között. "Szellemes és kritikus szatíra arról, hogy »mi van valójában«. Körkép vágyainkról, céljainkról, ösztöneinkről, szenvedélyeinkről, amely azt a képzetet kelti bennünk, hogy tudjuk, mi igaz, és hisszük, hogy amit megtapasztalunk, az maga a valóság" - írja a színlap. A produkció képekből indul ki: spontán elkapott pillanatokból, sajtófotókból - és megkomponált, a legapróbb részletig kidolgozott és átgondolt, beállított fényképekből. E rögzített momentumok alakulnak élő jelenetekké a színpadon, s miután mozgásba jöttek, megelevenítik a múlt a nosztalgiáját, a jelen romlatlanságát, a borzongató jövőt. A valóságok így válnak átjárhatóvá: a néző a valószínű és a bizonyos között tehet látványos utazást.

Andrea Boll nem először jár Budapesten, nem először dolgozik a Terminál táncosaival. 2007-ben vezette első koreográfiai műhelymunkáját a MU-ban, s ezt újabb workshop követte, ahol a holland-svájci táncos-koreográfus ízelítőt adott technikás és egyedi táncstílusából, melyet a mozdulatok törékenysége, ugyanakkor az akrobatikus elemek váratlan sorozata, a költői képzelet és a nyers, stilizált valóság ellentétéből fakadó összhang jellemez. 2009 decemberében a MU Terminál táncosaira komponált Terminológia című előadással jelentkezett, melyben koreográfusasszisztensként működött közre a Wa(h)rEsGelogen társalkotója, Kádár Péter is. 

Boll tíz éven keresztül a Hans Hof Ensemble társ-művészeti vezetője volt, jelenleg saját együttesét, a BOLLWERKproductiont vezeti. Koreográfiáit Európa szerte bemutatták, vendégkoreográfusként és meghívott tanárként dolgozott Dél-Amerikában, valamint Európa több nagyvárosában. 2011. május elsején debütál majd a Tanzhaus Zürich művészeti igazgatójaként. A svájci intézmény Európa egyik példaértékű kortárstánc-centruma: produkciós ház, próba- és játszóhely, információs központ egyszerre. Az újdonsült művészeti igazgató a korábbi értékek megőrzése mellett hosszú távú és szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítését is tervezi, s joggal bízhatunk benne, hogy ebből a magyar táncélet is profitálhat, hiszen a Terminál hosszú ideje komoly erőfeszítéseket tesz olyan koprodukciók létrehozására, melyek bekapcsolhatják a fiatal táncművészeket a nemzetközi vérkeringésbe.

Így a Wa(h)rEsGelogen is: a magyarországi, MU Színház-beli bemutatót követően hollandiai és belgiumi turnéra indul. Hágai premierje 2011. február 12-én és 13-án lesz látható a Korzo Theaterben, a CaDance Fesztiválon, melyet egy-egy groningeni és geeli vendégjátk követ, hogy a külföldi sorozat lezárásaként a nemzetközi alkotógárda négy alkalommal is eltáncolja a MU Terminál és a BOLLWERKproduction Wa(h)rEsGelogen című előadását az amszerdami Melkweg Theaterben.