Emma

Szabó Réka: A mindennapok karcolatai

2011.01.29. 08:45

Programkereső

A Fidelio Táncest sorozat következő állomása a MU Színházban a Tünet Együttes 2004 decemberében bemutatott Karc című előadása, amely az együttes életében fontos, fordulópontot jelentő mű, számos nemzetközi és hazai sikert ért el a fesztiválszínpadokon is. A február 2-án és 3-án újra megtekinthető előadásról Szabó Réka rendező-koreográfust kérdeztük.

Szabó Réka
Szabó Réka

- Mire utal az előadás címe, hogy Karc?

- A Karc kicsi karcolatok összessége, egy montázs a külvilágról, amiből végül mégis összeáll egy egységes egész. Szeretem, hogy el van rejtve a címben két szó: a kar és az arc hangsúlyos eleme az előadásnak. Van a koreográfiának egy alcíme is: Szabad ötletek színészekre és táncosokra, szabad ötletek arra, hogy ma mi hogyan érzékeljük ezt a világot.

- A Karc egy laza szerkezetű, a ritmusra, a frekvenciákra épülő hangulatokat, képeket, szituációkat felsorakoztató játék-sorozat. Az olcsó vagy elhagyott tárgyak, anyagok, a preparátumok, keretek azok az eszközök, amelyek fontos szerepet játszanak az előadásban. Milyen kérdéseket, gondolatokat akartál kifejezni ezekkel a kellékekkel és a montázsformával?

- Kiindulópontként a mai világ egyszerű kis építőkockáit, szimbólumait kerestük. Ez lehet egy tárgy vagy egy mozdulat, például az ablakok, vagy a fejrázás. A szereplők ablakokkal a kezükben léteznek, néznek egyik térből a másikba. Vagyok valahol, vágyok valahova máshova, mindig máshol vagyok, mint ahol lenni szeretnék - ez egy nagyon erős motívuma a mai világnak. Vagy a fejrázás, mint mozdulat, ami lehet a tiltakozásnak, vagy a minket érő sokkoló mennyiségű információ áradatnak a leképezése. Láttam egyszer egy fényképet, amin egy anya és egy apa látható elmosódott arccal, nyilván, mert nagy sebességgel kapkodják a fejüket és középen egy kisgyerek bámul bele a kamerába, egyenesen előre. Szerintem ez pontos szimbóluma a mai világnak. Ilyen "képekből" épül fel a Karc is. A tárgyak, vagy egyszerű mozdulatok építőkockáiból teremtjük meg az előadás nyelvezetét. Úgy gondolom a néző a játék végére megtanulja beszélni ezt a nyelvet. Látleletet kap a máról.

- Ebben a korai műben talán még nem teljes a tánc és színház egybeolvadása. A mozgásszínház pontos koreográfiáját dialógusok, groteszk prózai színházi betétek szakítják meg. Gondolok itt Gőz István és Kövesdi László frenetikus ˝Hacsek és Sajó˝ jelenetére, amelyet egy-egy az arcuk elé lógó és folyvást fújkodott vécépapír darabkával adnak elő. Miért kedveled rendezéseidben ezt az eklektikus formát, mikor a mozgás is megannyi humoros pillanatot rejt? 

- Nem a humorosság a célunk, egy gondolkodásmódról van szó, ami kifacsarja, a feje tetejére állítja a dolgokat. A látásmód, az önirónia miatt lesznek viccesek a jelenetek.  A kezdetektől foglalkoztatott az, hogy a szöveg, vagy a táncosok által kiadott hangok, halandzsa nyelv valamilyen módon részese legyen az előadásnak. Ez egy tudattalan ösztönös érdeklődés volt, nem egy szándékosan választott eszköztár. Mindig az volt az érzésem, hogy a mozgás, az kevés, több kifejezőeszközt szeretnék összegyúrni a rendezéseimben. Ez nem azt jelenti, hogy ne ismerném el, hogy egy absztrakt táncelőadás is lehet gazdag kifejezési forma, de engem mindig is az izgatott, hogy a bal és a jobb agyféltekéjét egyszerre mozdítsam meg a nézőnek. Ez a törekvés vezetett engem a Karchoz, ahol először dolgoztam prózai színészekkel és táncosokkal együtt. Ebben az előadásban még viszonylag különválik a táncosok és színészek feladatköre, főként a színészeké a szó, de vannak át-átkapások egyik feladatkörből a másikba. A későbbi munkáinkban már teljesen feloldódnak a határok.

- Történtek változások az előadók körében az évek folyamán? 

- A Karc azért is fontos darab a Tünet Együttes életében, mert itt állt először össze az a csapat - főleg a három fiúra gondolok -, akik azután az együttes magvát adták hosszú éveken keresztül. Gőz István színész, aki több mint húsz évig dolgozott Kaposvárott, és azután jött föl Pestre, szabadúszó lett. Kövesdi László szintén színész, aki a Színművészeti elvégzése után Gaál Erzsivel dolgozott, majd ő is a szabadúszó világban kötött ki. Valamint Szász Dániel, aki pedig kortárs táncos, de neki is alapvetően színész ambíciói voltak. Dani már egy korábbi darabomban, a Véletlenben is játszott, a színészekkel Hudi Lászlónak egy rendezésében dolgoztam együtt és onnan hívtam át őket erre a produkcióra. Szerepelt még a darabban két lány, Réti Anna és Jarovinszkij Vera, akik közül Réti Anna még mindig színpadon van, Jarovinszkij Vera viszont szült két gyereket, ő már nem szerepel a darabban. Rózsavölgyi Zsuzsa vagy én magam helyettesítem.

- Az előadás zenéjét Barna Balázs és Márkos Albert jegyzi.  

- Igen, először az volt az elképzelésem, hogy a városi élet hangkulisszája, azok a zajok-zörejek, amik körülvesznek minket a mindennapokon fogják alkotni a zene alapját. A szereplők hangfelvevő készülékkel jártak-keltek és rögzítették, hogyan mennek át az alagúton, vagy milyenek egy buszutazás hangjai. Mindez meglepő eredményt hozott, de azután úgy éreztük, hogy ez kevéssé zenei, így végül is a két zeneszerző egy karcos montázst komponált, ami a hétköznapok hangjainál elemeltebb és muzikálisabb.

- Külföldön, fesztiválokon milyen sikereket értetek el az előadással?

- Ez az egyik olyan darabunk, amit szívesen hívnak meg külföldi fesztiválok, de inkább a közép-kelet-európai régió országai, akik ennek az előadásnak a nyelvezetét értik, szeretik és magukénak érzik. Sokszor vendégszerepeltünk vele Lengyelországban, különböző városokban, Prágában, Bécsben, Szabadkán, Regensburgban. Éppen most néztem utána, hogy több mint ötvenszer játszottuk a Karcot. A Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a legjobb táncprodukció díját nyertük el. Veszprémben A Tánc Fesztiválján megkaptuk a legjobb előadás díját, ahol Jancsó Miklós volt a zsűri elnök. Még ma is őrzöm a kézcsókját, amit a díjjal együtt kaptam. Ez volt nekem a legnagyobb elismerés a darabért. 

- Új bemutatóval készültök PROPAGANDA! címmel.

- Nagyon izgalmas projektben vagyunk benne, elhívtuk a united sorry nevű holland művészduót, Frans Poelstrat, és Robert Steijnt, hogy készítsenek számunkra egy előadást. A bemutató február végén a Trafóban lesz látható.