Menyhért, Mirjam

Táncfilmnapok Győrben

2011.06.02. 08:42

Programkereső

A III. Győri Táncművészeti Biennálé kísérőprogramjaként rendezik meg az I. Győri Táncfilmnapokat. A programban a tánckedvelők és a szakmai közönség is talál érdekességet.

A III. Győri Táncművészeti Biennáléhoz kapcsolódó vetítések helyszíne a Hrabal mozi, a műsorban a Győri Balett archív előadás-felvételein - Purim, Carmen, Felnőttek a Nap szerettei - kívül június 27. és 29 között két alkalommal látható az Álomtánc, Anne Linsel és Rainer Hoffmann alkotása. A film negyven tizennégy-tizenhat éves diák egy éves munkáját mutatja be, mellyel színpadra akarják állítani Pina Bausch egyik legendás előadását. Láthatjuk, hogy a próbák alatt szerzett tapasztalatok, miként változtatják meg a tizenévesek gondolkodását a körülöttük lévő világról, önmagukról, azt, hogyan küzdenek meg saját testükkel, a számukra még ismeretlen helyzetekkel, hogyan nőnek fel a feladathoz, s vállnak egyre magabiztosabbá és nyitottabbá.

A tánc - a Párizsi Opera Balettje
A tánc - a Párizsi Opera Balettje

Vetítik Carlos Saura Fados című filmjét is. A fado (fádó) melankolikus hangvételű zenei műfaj, illetve az ebben a stílusban megénekelt ballada, megzenésített vers, dal, melyet egy énekes (fadista) egy portugál gitár (guitarra), egy spanyol gitár (violao) és egy akkusztikus basszusgitár vagy nagybőgő kíséretében ad elő. Hazája Portugália, ezen belül is Lisszabon kikötői negyede és sikátorokkal teli kerületei, ahol először az 1820-as években volt hallható. A fado dalok csokra a fados (fádosz, tsz., jelentése: fado-k), innen a film címe is: "Fados". A film a fado születését kutatja és ebből a célból pörgeti végig szemünk előtt az elmúlt majdnem 200 év sokszínű fado stílusait napjaink legismertebb, idősebb és fiatalabb fadistái előadásában, átlépve ezzel a múltból a jelenbe, hogy aztán bemutassa az immáron a világörökség részévé váló fado 21. századi reneszánszát.

A tánc - a Párizsi Opera Balettje című dokumentumfilm 2009-ben készült. Frederick Wiseman rendező segítségével a világhírű Párizsi Opera balett világába kapunk betekintést. Az alkotók hét előadás - Genus, Le songe de Medée, La Maison de Bernarda, Paquita, Casse Noisette, Orpheusz és Eurüdiké, Rómeó és Júlia - megszületését kísérik végig. Minden munkafolyamatot megmutat a film, amelyeket a nézőtéren ülve, a táncosok mozgásának zépségébe belefeledkezve soha nem ismernénk meg.