Gyöngyi

Az egyik és a másik Claudio Stellato

2011.09.07. 08:21

Programkereső

A Másik című szinte besorolhatatlan, ám nem kevés izgalmat tartogató előadásával érkezik a Trafóba szeptember 14-én és 15-én az olasz művész, aki Franciaországban tanult, Belgiumban él, de Réti Anna és Újvári Milán révén magyar tapasztalatai is vannak.

Claudio Stellato
Claudio Stellato

- Jazz-zenészként végeztél, aztán egy egészen más útra tértél, amikor utcaszínházalni, aztán táncolni kezdtél, vagy épp nekifogtál a cirkusziskolának. Van az egyes világok között bármiféle hasonlóság?

- Körülbelül annyi, hogy dolgozni kell és gyakorolni ahhoz, hogy biztonsággal színpadra lépj. A jazz szerintem alapvetően konzervatív műfaj, a cirkusz viszont, bármennyire is sokak számára még mindig a hagyományos produkciókat jelenti, a kortárs vagy új cirkusz révén jóval forradalmibb változásokon ment keresztül. A free jazz és a fúziós dolgok ellenére mégis azt hiszem, hogy a jazz inkább technika kérdése. A színházzal, a tánccal, a cirkusszal ellentétben nehezen látom benne fejlődést.

- Tényleg, mi az első cirkuszi élményed? Gyerekként jártál előadásokra, voltak kedvenc műsorszámaid?

- Milánóban, nem messze a házunktól, volt egy nagy tér, ahol letáboroztak a vándorcirkuszok. Felállították a sátraikat, leparkolták a lakókocsijaikat, ott álltak az állatok ketrecei, ahogy az lenni szokott. És én mindig kimentem, ha új cirkusz jött, de soha nem mentem be a sátorba. Az előadás nem érdekelt, állandóan hátul voltam, mert sokkal érdekesebbnek, vonzóbbnak, mágikusabbnak találtam a cirkuszosok életét, azt, hogyan élnek, hogyan készülődnek egy fellépésre. Nem beszélgettem velük, nem ismerkedtem, csak álltam és néztem őket. Azt hiszem, egy kicsit féltem tőlük is meg az előadásoktól is. Nem tudom pontosan mitől, de a sátorba például sokáig nem mertem bemenni.

- Mi A Másik műfaja? Hová sorolnád: cirkuszi előadás, mozgásszínház, fizikai színház, kortárs tánc?

- Inkább azt mondom, mi nem: nem bábszínház, nem klasszikus értelemben vett koreográfia, nem bűvészprodukció. És még egy csomó minden nem, mert az a baj, hogy bárhonnan is nézem, valahogy kilóg a skatulyából. Bár erős a dramaturgiája, mégsem csupán színházi előadás. Egy szó nem hangzik el benne, pantomimes elemeket használok, semmi improvizáció nincs benne, minden milliméter pontosan kiszámított és koreografált, de nem tánc. Van benne bűvésztrükk és tárgymanipuláció, de nem tisztán cirkusz. Úgy tűnik, a gyerekek és a felnőttek is szeretik az előadást, szóval még csak életkort sem tudok mondani, ki jöjjön el megnézni. Bárki, azt hiszem. Vagy még jobb: a nagyon fiatal cirkuszrajongóktól az idősebb tánckedvelőkig mindenki!

- Az előadás hároméves kutatómunka eredményeképp jött létre, és ez alatt a három év alatt többször tartottál munkabemutatót és workshopot A Másik kapcsán. Mit kértél a műhelymunkában résztvevőktől, milyen feladatokat végeztek?

- Három dolog érdekelt 2008-ban, amikor elkezdtük a kutatást. Először is nem akartam előadást létrehozni, az egyáltalán nem volt cél. Olyan partnereket kerestem, olyan intézményeket, ahol nem köteleztek arra, hogy ennek a kutatásnak egy konkrét végeredménye, közönség előtti bemutatója legyen. A Másik érdekelt: az a mindenkiben meglevő én vagy lélekrész, ami vagy aki a saját törvényei szerint mozog, él, gondolkodik, aki gyakran az Egyiknek ellentmond. A projektnek ez a része egoista módon alapvetően rólam szólt. (Nevet.) De szerettem volna, ha mások is egy kicsit közelebb kerülnek magukhoz, hogy leássanak a mélybe, a múltba, az érzéseikbe, a gondolataikba, ezért lettek a workshopok és tréningek. Az is érdekelt, ki hogyan táncol, mozog, fejezi ki magát korlátok nélkül, előírások nélkül, kizárólag magából építkezve, nem koreográfiát követve, nem másolva mozdulatokat, helyzeteket. A harmadik fókuszt az ember, az Egyik, illetve a Másik és a tárgy közti kapcsolat jelentette. Akkor kezdtem el maguktól mozgó tárgyakat készíteni, és az évek alatt ebből alakultak ki a bűvésztrükkök. A workshopokon pedig mindenkire magára bíztam, milyen tempóban dolgozik, mert gyakran egészen különböző hátterű emberek jöttek össze. Annyit kértem, ne zavarják a másikat, mindenki egyedül volt, magára utalva, annak a szabadságában hagyva, amit az ő energiaszintje vagy tapasztalata biztosít. Free your mind! - ez a jelszó a kreatív tréningeken. Néha kérek olyat is, ha profibbakkal dolgozom, hogy jelenítsen meg valamit, hogy játssza el ezt vagy azt, hogy egy teljesen egyszerű táncmozdulatot valamilyen irányban bontson ki, de az soha nem feladat, hogy utánozzon engem vagy a többi résztvevőt. A másolással nincs problémám, mert az a tanulásnak egy nagyon fontos fázisát jelenti, ráadásul pontosan ugyanúgy nem tudod levenni a mozdulatot, hiszen a saját egyéniségedtől, tested adta korlátoktól és lehetőségedtől nem tudsz megszabadulni, elvonatkoztatni. Összességében az izgat leginkább, hogy egy absztrakt mozdulat néhány apró változtatással hogyan lesz teátrális értelemben is kifejező.

- Hogyan változott az eredeti elképzeléshez, a kiindulási ponthoz képest az, amit most látunk?

- Konkrétan nem tudom megfogalmazni. Vagy harminc ember, többségében barátok, ismerősök folyamatos visszajelzésének és tanácsának köszönhetően rengeteget. Olyan kevéssé konkrét dolgok által, hogy „figyelj, van egy szobrász haverom, szerintem kéne találkoznotok". És találkoztunk, beszélgettünk, többször meglátogattam a műtermében, és ez elindított bennem valamit. Találkoztam bűvészekkel, akik trükköket mutattak. Minden munkabemutató után leültünk beszélgetni a közönséggel, akik között voltak színháziak és nem színháziak is. Azok, akik egyszerű nézők voltak, sokkal használhatóbb, megfoghatóbb, konkrétabb, segítőbb módon szóltak hozzá, és elképesztő dolgokat figyeltek meg. Sokáig nem értettük, miért nincs semmiféle reakció az előadás végén, miért ülnek zavartan ahelyett, hogy tapsolnának, kifütyülnének, egyáltalán: érzelmet nyilvánítanának ki. Két hónapig kínlódtunk ezzel. És egy ilyen találkozó alkalmával az egyik néző megjegyezte, hogy az, ahogyan nézek zavaróan, frusztrálóan hat rá. Abban a pillanatban megértettem őt, és a következő előadás végén, kizárólag ennek a megváltoztatott gesztusnak köszönhetően, egész mást tapasztaltunk.

- És most már tapsolnak?

- Valami olyasmi hallatszik. (Nevet.)