Iván

Batarita: ˝Megszűnik minden, ami te magad vagy˝

2011.09.20. 09:00

Programkereső

Bataritával, a világjáró butohtáncossal és koreográfussal beszélgettünk a butohról, a japán kortárs táncstílusról, a szeptember 26-tól október elsejéig a Merlin Színházban bemutatkozó második Butoh és Előadó-művészeti Fesztivál apropóján.

Bata Rita
Bata Rita

- A butoh egy, az ötvenes években kialakult avantgárd, kortárs táncstílus. Kik voltak az első butohtáncosok és melyek a stílus jellemzői?

- A második világháború után alakult ki ez a táncstílus Japánban, mindent felborítva, mindennel szembefordulva. A két alapítója Tatsumi Hijikata, akinél a mozgás generálta az érzelmi intenzitást és Kazuo Ohno, akinél az érzelmi intenzitás hívta elő a mozdulatokat. Tatsumi Hijikata és Kazuo Ohno más-más módon gondolkodtak, mégis példaértékűen tudtak együtt dolgozni. Hijikata darabjai pontról pontra megkoreografált, nagyon keményen behatárolt művek voltak, míg Kazuo Ohno koreográfiái bázisokra felépített alkotások, melyek a fix pontok között az improvizációra hagyatkoztak. Ez a tánc, mozgásforma forradalmian új stílust teremtett, amely semmi máshoz nem hasonlítható, mivel műveléséhez és befogadásához meg kell tanulni eltörölni a társadalmi beidegződéseket. A mély központtal dolgozó földközeli technika és az erős külső jegyek ellenére sem lehet a stílusról általánosságban beszélni, hiszen minden mester saját filozófiája alapján alakítja azt. A butohtánc kiindulópontja az üresség és a semmi állapota, melyhez minimum egy évtizednyi kemény munka vezet. A tánc technikája elsajátítható, de ez az állapot nem érhető el mindenki számára. Ettől más a butoh, mint a többi kortárs tánc, ettől felismerhető.

- Az üresség állapota számomra kissé megfoghatatlan dolog. Mit értsünk ez alatt: saját magunk felépítését vagy épp elvesztését?

- Az üresség nem a kongó ürességet jelenti, hanem azt, hogy megszűnnek az érzéseid, a gondolataid, megszűnik minden, ami te magad vagy, a semmi állapotába kerülsz, és ez a semmi aztán megtölthető lesz. Amikor színpadra lép az ember, akkor elengedi, elveszti a személyiségét és a test közvetítő csatornáján keresztül általános, mindenki által megélt dolgok kerülnek elő. Akik csak a színpadon láttak, azok nem ismernek fel az utcán, átváltozom, épp úgy, mint minden butohelőadó. A bemutatókat tehát hosszas próbafolyamat előzi meg, a mozgás mégis úgy hat, mintha improvizációt látna a néző, hiszen azok az üresség állapotába, egy spirituális állapotba ágyazottak.

- Tavaly nyáron 103 éves korában hunyt el Kazuo Ohno, a stílus egyik megteremtője, aki 43 éves korában mutatta be első szólóestjét és kilencven éves korában is aktívan táncolt. A butohtánc sajátossága az, hogy idős emberek is művelhetik.

- 18 évesen nem lehet butoht táncolni. A japánok azt vallják, hogy ötven éves korodig a fejlődés, a tapasztalás útján jársz. Kazuo Ohno például 71 éves volt, amikor bemutatta leghíresebb, a La Argentina csodálata című darabját. A test fizikai leépülésével a tudás tehát máshová helyeződik, és a test képes lesz az Univerzum energiáit használva mozdulni. Az idősek tisztelete a japán kultúrából, az életszemléletből adódik, nem csak a butoh sajátja. A no és kabuki színházakban, de a mindennapokban is ez a szemlélet figyelhető meg. Igaz, hogy a butoh avantgárd mozgalomként alakult ki, de nagyon fontos az, hogy magában hordozza a japán hagyományt.

- A butoh mennyire szigorúan japán stílus? Lehet hiteles egy nem japán butohtáncos?

- Van egy réteg Japánban, amely azt vallja, hogy ezt a stílust csak japánok táncolhatják. 2008-ban meghívtak a Nemzetközi Butoh Fesztiválra Tokióba, ahová a világ minden pontjáról érkeztek butohtáncosok. Ezt a fesztivált a fotómmal reklámozták. Egy japán újságíró nézve a műsorfüzet borítóját megjegyezte, hogy kíváncsian várja, mit is fog kezdeni egy magyar táncos ezzel a stílussal. Erre a Yoshito Ohno, a mesterem, azt mondta, hogy teljesen mindegy, ki honnan jön, ha elég mély érzésű, ha sok minden van a hátizsákjában, a kulturális hagyományaiból, a népe történelméből és ezekből tud építkezni, akkor tud butoh táncolni.

- Neked mi van a hátizsákodban?

- Nagyon fontos alap volt számomra a Berczik Sári nénitől és E. Kovács Éva nénitől tanult mozdulatművészet, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán tanultak. Meghatározó jelentőséggel bírtak nagyapám személyes történetei a háborús élményeiről. Fontos az, hogy olyan családban nőttem föl, ahol már kétévesen csárdást táncoltam, népdalokat énekeltünk, és a cigány ott húzta a családi ünnepségeken. Fontos számomra a magyar kultúra, ezért bárhová is megyek - bár intézményesen nem tanultam néptáncot -, a tanítványaimat megtanítom csárdásozni. Ezeken az élményeken, tanulmányokon és a butohn keresztül azon dolgozom, hogy megtaláljam a saját stílusomat.

- Hogyan kezdődött a karriered, és hogyan lettél világjáró butohtáncos, a Nemzetközi Butoh Fesztivál arca Japánban?

- 2002-ben rendezték meg a Trafóban a második Szóló-Duó Fesztivált, ekkor épp Magyarországon tartott egy workshopot Carlotta Ikeda, akit elhívtam a fesztiválra, ahol a Tiéd című előadásommal elnyertem, mind a közönség, mind a zsűri díját. Erre az előadásra, amikor még soha nem tanultam butoht, azt mondta Ikeda, hogy te butohtáncos vagy. Nála kezdtem el tanulni, majd Ko Murobushinál folytattam, s a legfontosabb mesterem Yoshito Ohno lett. 2005-től ugyanis majdnem minden évben Japánban dolgozom. Egyszerűen azt érezem, hogy amit tanulok, az mélyen már bennem van.

- Úgy tudom a thai király születésnapján is táncoltál, és a butoh mellett kagurával is foglalkozol.

- 2006-ban a Zárt telek című koreográfiám alapján megkaptam az Asia-Europe Fundation évi legnagyobb ösztöndíját, mellyel Thaiföldön egy nemzetközi tánciskolában tanítottam, és több helyi együttesnek koreografáltam. Ekkor volt Bumibol thai király 80 éves s az ünnepi programba meghívták a Tiéd című duómat. Az előadáshoz Sonoko Prowt választottam társamul, akivel azóta is együtt dolgozom. A számos japán ösztöndíj mellett nagy lehetőség, hogy kagurát, az ősi japán vallás, a sintoizmus táncát tanulhatom. 2007-ben választottak ki a közé a hét ember közé, akik a világon elsőként, nem japánként kagurát tanulhattak. Ezt a tanulmányt a mai napig folytatom.

- A második Butoh és Előadó-művészeti Fesztivál programja részletesen olvasható a Fidelio különszámban. A fesztivál helyszíne a Merlin Színház lesz.

- Ko Murobushi workshopjával és Az életkor ereje című beszélgetéssel kezdődik szeptember 26-án a fesztivál, majd a Kazuo Ohno-kiállítás megnyitójával folytatjuk. A ma élő legnagyobb japán butohmesterek tisztelnek meg a jelenlétükkel, és két bemutatót is láthat majd a közönség a Company Akira Kasai A vér egy különleges nektár című premierjét és Ko Murobushival készített duónkat Otthagyott árnyék címmel. A fesztivált jelentős mértékben a japán szponzorációnak köszönhetően tudjuk létrehozni, és a fesztivál "kemény magját" bemutatjuk majd Krakkóban és Pozsonyban is.

- A butoht eredetileg ankoku butoh-nak, vagyis a "sötétség táncának" nevezték, ha valaki ma Japánt említi azonnal a természeti katasztrófa, a cunami, a fukosimai atomreaktor sérülése okozta tragédia jut eszünkbe. Az előadások, a bemutatók gondolom nem kerülhetik el ezt a témát.

- A kiállítás megnyitóra a tanítványaimnak koreografálok, amely részben ezt a tragédiát dolgozza fel, és biztos vagyok benne, hogy valamennyi vendégünk, munkáiban mélyen foglalkozik ezzel a témával. Japán barátaim mesélik, hogy még ma sem állt helyre az élet menete, az ivóvízzel probléma van, az áramot olykor lekapcsolják, és sok a veszélyeztetett terület. A katasztrófa tünetei még nem múltak el, de hihetetlen az emberek összefogása, a gondolkodásmód átalakult, építő jellegű és hittel teli.