Hortenzia, Gergő

Tánc és szöveg közös ereje

2012.02.08. 14:13

Programkereső

Abe Kobo japán író A homok asszonya című regénye alapján február 10-én mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Studio új táncelőadását Mint a fagy címmel.

A produkciót Gemza Péter rendező-koreográfus, valamint Nagy József, a franciaországi Jel Színházának tagja vitte színre. A társulat honlapján (www.m-studio.ro) olvasható ismertető szerint az előadás - akárcsak a regény vagy a belőle készült film - arra keresi a választ, hogyan találja meg az ember élete értelmét. A Krónika című kolozsvári napilapnak nyilatkozva Nagy József elmondta, hogy olyan mozgásszínházi előadást szeretett volna alkotni, amelyben a szöveg ugyanolyan erővel van jelen, mint a tánc. Gemza Péter ehhez hozzátéve elmondta még, hogy a darab addig követi a regény cselekményét, ameddig a dramaturgia a két ember változását szemlélteti. A két főszereplő kapcsolatának alakulása az előadás tengelye, miközben más szereplők, a falubeliek is felbukkannak. A regény, a film az idő múlását érzékelteti, a darabban viszont összesűrűsödnek a történések és a játék erősségére fektetik a hangsúlyt - mondta Gemza Péter. A főszereplő tanár egy elszigetelt falu foglya lesz, ahol egy nővel összezárva értelmetlen robotmunkára kényszerül. Eleinte lázad a helyzete ellen, később alkudozni próbál, végül társra lel az asszonyban és közös céljaikért küzdenek tovább. Az előadásban a regény alaptörténete mellett hangsúlyos szerepet kapnak mozgásszínházi elemek és Pier Paolo Pasolini költészete. Gemza Péter azért tartja fontosnak a költészet jelenlétét a darabban, mert ezt hiányolta a regényből. A Mint a fagy zenéjét Mezei Szilárd szerezte, a dramaturg Márton Imola, a főszerepeket Veres Nagy Attila és Nagy Eszter játsszák. A bemutatót február 10-én, pénteken tartják Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Stúdióteremben.