Hortenzia, Gergő

A 75 éves Mojszejev Táncegyüttes jubileumi előadása

2012.02.24. 16:36

Programkereső

2012-ben lesz 75 éve, hogy Igor Mojszejev megalapította világhírű táncegyüttesét. Március 17-én a Papp László Budapest Sportarénában kápráztatják el a közönséget.

A 2007-ben 101 éves korában elhunyt mesterre és a legendás évtizedekre emlékezve a táncegyüttes jubileumi turnéra indul, melynek keretében az új produkció Budapesten is látható lesz. Mojszejev a néptánc és a klasszikus balett, a cselekményt hangsúlyozó koreográfia és a látványos, akrobatikus elemekben gazdag revü sajátos, csak rá jellemző keverékét hozta létre. Az elsöprő lendületű előadások a világon mindenhol elsöprő sikert is arattak.

Mojszejev Táncegyüttes
Mojszejev Táncegyüttes

Az egyedülálló műfaj, a szcenírozott néptánc sok munkát, gyakorlást, különleges képességű és képzettségű táncosokat igényelt, éppen ezért Mojszejev 1943-ban táncstúdiót hozott létre az utánpótlás biztosítására. Az együttesbe kerülni mindig is rang volt. A mintegy 300 műsort színpadra vivő társulat egyedülálló stílusa számos, azóta világhírnévre szert tett táncművész munkásságára volt hatással, mint Michael Flatley vagy a török Mustafa Erdogan. Mojszejev együttesét mindig a tökéletes felkészültség, a gazdag koreográfia, a virtuozitás, a zene, valamint a stilizált népviseletek nyújtotta káprázatos látvány összhangja jellemezte, jellemzi. Az együttes több mint hatvan országban járt már és több mint százhatvan külföldi turnét tudhat maga mögött. Budapesten 1946 óta tizenkét alkalommal szerepelt nagy sikerrel, legutóbb 2009-ben.