Emma

Solymosi Tamás: "A paprika tüze hajt bennünket"

2012.02.28. 07:00

Programkereső

Solymosi Tamás körülbelül fél éve a Magyar Nemzeti Balett igazgatója. Úgy fogalmaz, megtiszteltetésnek érezte Ókovács Szilveszter kormánybiztos hívását erre a gyakorlatilag 24 órás felelősséget követelő pozícióra, és kis lépésekkel markáns változásokat igyekszik elérni.

- Készült arra tudatosan, hogy egyszer majd egy balettegyüttest irányít?

- Tudatosan semmiképp sem. Kíváncsi embernek tartom magam, megfordultam több társulatnál, aztán jött a szabadúszás, találkoztam rendezőkkel, koreográfusokkal, igazgatókkal. A szembejövő kihívásoktól soha nem hátráltam meg, az adódó helyzeteket, lehetőségeket nem utasítottam el. Mindig éreztem a "fölső erőktől" egyfajta bizalmat, azt, hogy a jóisten a tenyerén hordoz. Ezzel a bizalommal azonban nekem felelősen kell élnem. Ez egy rendkívül értékes közösség, a táncosaink, a háttéremberek, a műhelyek, én pedig az évek alatt összekovácsolt szellemi és kapcsolati tőkémre alapozva szeretném visszaadni nekik és a nézőknek mindazt a tudást, amit megszereztem.

- Mindössze fél éve irányítja az együttest. Természetes, hogy ennyi idő nem elég látványos változásokra, de avasson be, mi történt eddig a hétköznapokban!

- Valóban nem elég a látványos változásra ez a néhány hónap, ugyanakkor arra is kell ügyelni, hogy a változások ne hirtelen történjenek. Balettigazgatónak lenni nagyon megtisztelő, ám nem egy kellemes, hátradőlős állás, a művészeti kérdéseken kívül sokkal többről és másról is szól, mint sokan gondolják. Feladatomnak érzem annak a megteremtését, hogy akik a teremben vannak, akik a színpadra lépnek, teljes lendülettel dolgozhassanak, és jövőképük legyen. Azzal szembesülve, hogy az együttest fiatalítani kell, mert senki nem akar illúzióromboló, ötvenéves Rómeót és Júliát látni, azt sem szabad elfelejteni, hogy meg kell oldani azoknak a sorsát, akik arra áldozták az életüket, hogy a közönséget szolgálják. Mi legyen 25 év szolgálat után a művészekkel, hogyan tudják biztonságban magukat, hogy nem kerülnek az utcára 25 év reflektorfény után. Azt is el kell dönteni, kik a jövő táncosai. A jelenlévőkre épül a repertoár, de az utánpótlásra szükség van úgy szólistában, mint kartáncosban, balettmesterben vagy épp koreográfusban. Nem kívánom az elődeimet kritizálni, inkább olyan problémákra keresek megoldást, hogy például hogyan pótoljak egy hiányzó korosztályt úgy, hogy az új tagok szervesen ízesüljenek a társulatba és annak profiljába. Az utánpótlás és a folyamatosság biztosítására szükség van.

Solymosi Tamás
Solymosi Tamás

- Ezért hirdette meg nemrégiben a próbatáncot is?

- Többek között. De ha már az utánpótlásról beszélünk, menjünk vissza a gyökerekhez! A Magyar Táncművészeti Főiskola az az intézmény, ahol megpróbálom megtalálni a jövő táncosait, azonban más hazai iskolákban is vannak tehetséges növendékek, akiknek helyt kell kapniuk ezen a színpadon. A mi pályánk rövid, kevéssé megbecsült, és sok szülő gondolja úgy, hogy más, sokkal gyümölcsözőbb karrierlehetőséget választ gyermekének, legyen az bármilyen ígéretes a balett területén. Fontos feladatunk ezért, hogy pálya- és jövőképet teremtsünk, le kell fektetnünk az átiskolázás alappilléreit, ami üzenet lehet a szülők felé is, hogy engedhetik a gyerekeket hozzánk. Ma már azt is meg kell tanulnunk, hogy az aktív években gondoskodjunk a jövőnkről. Ha tíz-tizenöt éve elkezdődött volna a szisztematikus építkezés, szerencsésebb lenne a helyzetünk, mert bár mondhatjuk, akkor egész más világ volt, a szakmánk akkor is rövid volt. Az MTF is azzal küzd, hogy egyre kevesebb a felvételiző, így kisebb merítésből kell választaniuk, s még kisebb lesz az a kör végül, akik az Opera színpadára kerülhetnek, azaz el kell gondolkodnom azon, hogy a hiányzó táncosokat honnan pótolom. A próbatáncot nem vertük nagydobra, extra promóciót nem kapott, csupán a honlapunkon tettük közzé a felhívást. Nem akartam előzetesen megjósolni, mennyien jelentkeznek, de meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen magas számban érkeztek bemutatkozó anyagok a táncosoktól. Természetesen voltak, akik nem ütötték meg az elvárt színvonalat, és ez egy Youtube-videóval könnyen kiszűrhető, ám több potenciális jelölttel találkoztunk.

- Milyen most a Magyar Nemzeti Balett, hol áll a nemzetközi rangsorban?

- A magyar balettművészek fantasztikus karakterformáló képességgel rendelkeznek. Több alkalommal tapasztaltam, hogy bizonyos szerepeket szinte észre sem vettem a világ más színpadain, itthon viszont egy-egy táncos megmutatta, mennyi mindent ki lehet a karakterből hozni. Az a színskála, amivel dolgoznak, nekem nagyon tetszik. Többször nyilatkoztam, hogy paprika folyik a vérünkben, és ezt ma is tartom - a paprika tüze hajt bennünket, és ezzel az erővel, energiával élnünk kell. A technikai követelmények napról napra növekszenek. Elég felmennünk a Youtube-ra, és láthatjuk, hogyan tolják a fiatalok egyre feljebb a mércét. Azt kell elhinnünk, hogy mi sem vagyunk kevesebbek, mi is tartjuk velük a lépést. Nézzük meg a világ nagy balettegyütteseit az American Ballet Theatertől a londoni Királyi Baletten keresztül a Párizsi Operáig, és tanuljuk el tőlük, amiben jók, nézzük meg, milyen munkatempóban dolgoznak, és kövessük a példájukat! Lehet, hogy először meghökken az ember, azt hiszi, ennyit nem lehet dolgozni, ennyit nem lehet spiccen lenni egy nap, de a világ megy előre, és ha mi ennek a világnak a részei akarunk lenni, be kell kapcsolódnunk a tempójába.

- Ez körülbelül úgy fordítható, hogy a tehetség nálunk is megvolt, csak a munkára nem voltak rákényszerítve?

- Inkább azt mondom, a világ gyorsult fel. Itt is keményen dolgoztak, gyakoroltak a táncosok, nagyszerű előadások születtek, ám mindazt, ami ma körülöttünk történik, nekünk is látnunk, éreznünk kell. És eljött az idő, hogy ezt tudatosítsuk is magunkban.

- Változásokról beszélünk. A Magyar Nemzeti Balett esetében mindig elhangzottak azok a mondatok, hogy az együttes egyik egyedülálló tulajdonsága a nemzetközi balettvilágban az, hogy szinte tisztán hazai táncosokból áll. Marad ez a jövőben is?

- Nézzük meg, hogy a Párizsi Opera vagy a Bolsoj hogyan nyit fokozatosan a más nemzetiségű táncosok felé, mert akik érkeznek, új színt hoznak az együttesbe, inspirálják a többieket. Az viszont fontos, hogy patikamérlegen mérjük a változást: ha az egyensúlyt elszámítjuk, ha a tempó sietős, ha nem marad meg a harmónia, ha az új tagok nem szervesen illeszkednek a társulatba, az inkább kárt okoz. A mi együttesünk kilencven százalékát az MTF-ről érkező táncosok alkotják, a többiek más hazai iskolákból érkeznek vagy külföldről, az általuk hozott kultúrák mégis szervesültek.

- Térjünk vissza az eredeti kérdéshez, ahhoz, hogy mi fért bele az elmúlt fél évébe!

- Az előző vezetés alakította ki a szezon repertoárját, ám annak bizonyos pontjai nehezen voltak kivitelezhetők. Ez főképp előadás-torlódásokat jelentett, ami indokolatlanul magas túlórát és extra munkát igényelt, és ez értelemszerűen költségvonzattal is járt, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben megengedhetetlen. A repertoárt tehát ki kellett fésülnünk. Egy társulatnak évente minimum egy premierre szüksége van, az idei bemutatónk azonban átcsúszik novemberre. Ám szerencsére a teljes menedzsment mellettünk áll, nem mostohagyerekként kezelik a Magyar Nemzeti Balettet. Egy balettigazgató feladata, hogy ismerje az együttest, hogy minden este nézze az előadásokat. Bár járok próbákra és folyamatosan tájékozódom a balettmesterektől, a végeredményt is látnom kell, hogy táncos-karriereket tervezhessek. Közvetlen környezetünkben is kisebb-nagyobb felújításokba kezdünk. Ezek nem biztos hogy annyira látványosak, de ha ma csak egy új függönyt teszünk fel, akkor két-három év múlva már egy másik helyre léphetnek be a vendégeink. Ha valaki feljön az Operaház harmadik emeletére, fontos, hogy lássa: itt rend van. Mindez pedagógia és pszichológia is, nem csupán a szorosan vett szakmai munka, azonban a legfontosabbról szól, arról, hogy közösen próbáljuk meg. Ugyanilyen apró lépésekben teljes produkciók is új köntösbe öltöztethetők.

- Az évad második fele miről fog szólni?

- Említettem a novemberre csúsztatott premiert, de vannak előadások, amelyeknek a felújítása időszerű. A mi szakmánk kicsi, nem szabad széthúznunk, táncosok, együttesek, generációk között nem lehet ellentét. A művészi féltékenység addig hasznos, amíg egészséges és versenyre ösztönöz. Ahhoz, hogy egymás munkáját őszintén értékeljük, hogy szövetségben legyünk, segítsük egymást, építkezni kell. A szövetség a jelen gazdasági helyzetben nem csupán a benne rejlő lobbierőről szól, hanem például hazai vagy nemzetközi a koprodukciókról is. A költségmegoszlás mellett a különböző stílusok megtermékenyítően, inspiratívan hathatnak egymásra, viszont a színházakban, különösen a nemzetközi színtéren, hosszú a tervezési időszak, legalább egy vagy inkább két évvel előre kell gondolkodnunk. Szerencsére azonban nem a nulláról kell kezdeni a kapcsolatépítést, pusztán új lendületet kell adni azoknak.

- Az év második felében pedig reményeik szerint ismét kinyit az Erkel Színház. Ott milyen balettrepertoárra számíthatunk, hiszen nyilván elkezdte már a tervezést?

- Az Erkel Színház és az Operaház egy intézmény, tehát mindenképp az átjárhatóságra kell törekednünk. Az Erkelnek egy picit más volt a közönsége, mint az Operának, s ennek az okát egyszerűen a jegyárak adják. Nem szeretném, hogy itt csak ilyen, ott pedig csak olyan előadások futnának, ezért törekszünk az átjárhatóságra, és bár eltérő a két színpad mérete és technikája, az előadások közt minőségbeli különbség semmiképp sem lehet. Mindkét épületben lesznek klasszikusok, és amit nagyon fontosnak tartok: gyerekeknek készült balettek is, azon leszünk, hogy érdeklődő, nyitott, értékekre fogékony generáció felnövekedését is segítsük.