Katalin

Elhunyt Györgyfalvay Katalin

2012.03.22. 10:22

Programkereső

Hosszan tartó, súlyos betegség után március 19-én hunyt el az Erkel Ferenc-díjas érdemes művész, táncművész-koreográfus.
gyertya
gyertya

A magyar néptáncművészet nagy nemzedékének egyik meghatározó személyiségét életének 75. évében, hétfőn érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Györgyfalvay Katalin a hajdani Néphadsereg Központi Művészegyüttesben kezdte pályafutását, majd annak feloszlatása után 1957-től a Bihari János Táncegyüttesben asszisztensi feladatokat látott el. Abban az időben a Népművelési Intézet Gyermektánc Munkaközösségében - énektanári és táncos gyakorlata birtokában - a magyarországi gyermek néptáncoktatás pedagógiai-módszertani tankönyveinek meghatározó kidolgozója volt. 1962-től férjével, Szigeti Károllyal a Vasas Művészegyüttes tánckarát vezette. Műveiben gyakran alkalmazta a társművészetek, elsősorban a filmművészet eszköztárát. Munkássága az 1979-ben megalakult Népszínház Táncegyüttesének élén teljesedett ki. Az ott készült alkotások és a korábbi műhelyből átemelt és újrafogalmazott művek a nemzetközi táncszakma állandó érdeklődését, tiszteletét váltották ki. Györgyfalvay Katalin az Állami Balett Intézet 1971-ben indult néptánc tagozatának vezetője volt Timár Sándor mellett.