Hedvig

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

2012.05.16. 07:34

Programkereső

Réti Anna táncos, koreográfus idén márciusban másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók és alkotások elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat a Vis-a-vis találkozások A-val című előadásáért. A darab kapcsán a "pszichológiai táncszínház"-ról, a groteszk színpadi elemekről és a tudatos önmegfigyelésről beszélgettünk.

- Pécsett és aztán Hollandiában tanultad a táncot. Milyen tapasztalataid voltak kint?

- 1997-ben tizennyolc évesen mentem ki Hollandiába, és akkor kinyílt előttem a világ. Rengeteg dolgot ott tapasztaltam meg először, és meg kellett tanulnom egészen máshogy gondolkozni a testemről. Például az első balettórán közölte a tanárom, hogy felejtsem el a Vaganova-rendszert úgy, ahogy van. Mindent kezdtünk szépen elölről. Tudatosítanom kellett a mozdulataimat, ügyelni rá, hogy ne csak a végrehajtás legyen a lényeg. Kint nagyon figyeltek arra, hogy mire képes az adott táncos teste.

- Táncosként miért jön vissza az ember Magyarországra dolgozni?

- Azért kellett hazajönnöm, mert nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt, pedig munkám is lett volna. Még nem voltunk EU-tagok, és akkor egy kicsit bekeményítettek a hollandok.

Réti Anna
Réti Anna

- Ha épp nem önálló produkciót csinálsz, akkor különböző társulatokban szoktál felbukkanni: a Tünet Együttessel, a Szputnyikkal és az Artusszal dolgozol. Miért nincs egy Réti Anna Társulat?

- Az első időkben, amikor visszajöttem Rotterdamból, volt egy nagy lendület, amikor sok mindenkivel dolgoztam. Csak lassan, az idők során találtam meg, hogy hol van az én helyem, mi az a közeg vagy egyáltalán mi az a forma, amiben ki tudom magam fejezni. Ehhez végig kell pásztázni és kipróbálni sok mindent. Azokat az állandó alkotótársakat, akikre egyébként nagyon vágyom, valószínűleg még nem sikerült megtalálnom.

- Mi az az irány, aminek mentén szeretsz dolgozni?

- Nekem nagyon fontos, hogy a test és szellem egyszerre próbáljon átadni egy üzenetet. A barátaim azt szokták mondani, hogy "pszichotáncszínház"-at csinálok (nevet), aminek a terápia is része. Érdekel, hogyan lehet a testet átformálni és azzal egy vizuális trükköt létrehozni. Lényeges számomra, hogy amiről beszélni szeretnék, az ne csak az én saját magánügyem legyen, hanem igenis mindenkihez szóljon. Magamból indulok ki, de az a szándékom, hogy bevonjak másokat is. A Vis-a-vis című előadásomnak például úgy kezdtem neki, hogy egy interjúsorozatot csináltam a legkülönbözőbb korú, szakmájú és érdeklődésű emberekkel.

- Mi érdekelt? Mi szerint választottad ki az alanyaidat?

- Leginkább az ismerőseim közül választottam. Beszélgettem Mérő László matematikussal, Uhrik Dóra művésznővel, Tenigl Takács László buddhista filozófussal, Halasi Zoltán költővel, színészekkel, táncosokkal, egy terhes anyukával, egy élsportolóval és egy filmrendezővel. Arra voltam kíváncsi, hogy a különböző emberek mennyire tudatosan vannak jelen az életükben, egyáltalán felmerül-e bennük ez a kérdés. A másik pont az volt, hogy amikor a munkájukban kreatívan vesznek részt, akkor azt a jelenlétet hogyan tudják megfogalmazni. Ezekre nagyon különböző válaszokat kaptam, volt, aki nem is értette a kérdést, és azt mondta, hogy nincs is miről beszélni, hiszen annyira egyértelmű az állandó jelenléte. De volt olyan, aki pontosan le tudta írni ezeket az állapotokat.

Réti Anna
Réti Anna

- Ez egyfajta önreflexiós vizsgálat?

- Inkább a saját életünk tudatos megfigyelése. De azt is hívhatjuk tudatosságnak, ha az ember észreveszi, hogy nincsen jelen. Engem ez a téma azért foglalkoztatott, mivel azt éreztem, hogy sokszor nem vagyok jelen az életemben, és így rengeteg időt elpazarolok. Jelen lenni rendkívül nehéz feladat. Ez lett a témája a Vis-a-vis találkozások A-val című darabnak.

- Jól érzem, hogy erősen vonzódsz a groteszk dolgokhoz, hangulatokhoz? Sokszor egyszerre szórakoztatóak és dermesztőek azok a képek, amiket a színpadon megvalósítasz.

- Nagyon örülök, ha ez jön át. Sokszor kaptam olyan visszajelzéseket, főleg a Lélek pulóver nélkül és a Kártyavár kapcsán, hogy bátor dolog, kicsit túl bátor ilyen erősen kifejezni azt, ami belül mozgat. Ebben talán az őszinteség is kicsit meghökkentő lehet, az emberek gyakran visszahátrálnak, hogy "köszönöm, ez nekem túl sok". Viszont az nagyon fontos, hogy mindig legyen benne valami, ami megmosolyogtat, ami empátiát ébreszt bennük.

- Milyen terveid vannak a közeljövőre?

- Nagy Józseffel kezdtünk el tavaly egy új darabot, azt fogjuk folytatni, és egy portugál koreográfussal, Paulo Riberióval fogunk bele egy új munkába ősszel. De addig is lesz még pár előadás, például június 14-én és 15-én a Vis-a-vis találkozások A-val az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér kamaratermében.