Előd

Café Budapest szűkös keretből

2012.06.26. 15:43

Programkereső

Hatvanmillió forintból gazdálkodhat idén a Budapest Café Kortárs Művészeti Fesztivált szervező Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. A tíznapos fesztivált október 5. és 14. között rendezik meg.

A mostani keret 40 millióval kevesebb, mint amennyit az elődök fordíthattak az őszi fesztiválokra, és 20 millióval kevesebb, mint amennyiből tavaly szűkölködve megvalósították az első Budapest Cafét - mondta el Vitézy Zsófia, a fesztiválközpont ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta, hogy szponzorpénzekre nem számít, kevés támogató preferálja a kortárs művészetet, és az idő rövid új mecénások megnyerésére. "Figyeljük a pályázatokat és minden lehetséges pályázaton indulunk, de kedvező döntések is a fesztivál zárása után várhatók, tehát a 60 milliót tekintjük realitásnak."

Vitézy Zsófia
Vitézy Zsófia

A koncepciójuk már tavaly is az volt, hogy a fiatalabb célcsoportot szólítsák meg. Tavaly ebben még nem értek el teljes sikert. Változatlanul szándék, hogy az eseményeket a hagyományos játszóhelyekről kivigyék abba a közegbe, ahol a fiatalok élnek. "Idén is több irodalmi, tánc, vagy zenei estet tartunk kávéházakban. Újdonság lesz az elektronikus zene, de a színházi karakterű produkciók is összművészetiek, a szemnek éppúgy szólnak, mint a fülnek. A dán Hotel Pro Forma társulat előadásai például kalandoznak a különböző formák, az opera, a színház, a koncert és vizuális művészetek között. A 2010-es tavaszi fesztiválon már sikerrel szerepeltek. Most a magyarországi Dán Kulturális Intézet segítségével újra meghívjuk őket" - hangoztatta az ügyvezető igazgató. A fesztivál bevált helyszíne a Trafó, a vezetőváltás körüli mizéria nem okozna gondot, csupán anyagi okokból kell lemondaniuk egy tervezett közös produkcióról. A klubszerűen működő partnerekkel - A38, Corvintető, Akvárium - jó az együttműködésük. "Tavaly megtanultuk, hogy a program misszió mellett nem vállalhatjuk a helyszínek bevezetésének misszióját. A bejáratott színhelyekről nem mondhatunk le, a Hotel Pro Forma például be sem férne máshová, mint a Nemzeti Színházba" - tette hozzá. 

Café Budapest
Café Budapest

A Paint Up! épületfestési versenybe a Műcsarnok társul be. "Nagyon megtetszett a slam poetry, a versrögtönzési mozgalom, terveztük, hogy életre hívunk egy versenyt. Kiderült azonban, más már szervezi a vetélkedést, de a fesztivál idejére esik a döntő, így mégis része lesz a Budapest Cafénak. Szeretnénk a Városháza-parkot is 'belakni', egy kis pódiumot, kortárs művészeti alkotások vásárát rendeznénk be, esténként a magyar mainstream jazz kisebb formációi zenélnének. Az engedélykérelmünk elbírálására várunk" - mondta Vitézy. 
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Horváth Csaba vezette Fortedanse-szal koprodukcióban mutatta be Ibsen Peer Gyntjének izgalmas változatát, ezt az előadást is meghívják. Szeretné Vitézy Zsófia programba venni Garaczi László új darabját, amely a Thália Színházban ősbemutatóként kerül színre. A mű az első világháború előtt játszódik Budapesten az EMKE kávéházban, főszereplői a tulajdonosok és cigánymuzsikusok. Fontosnak tartja az ügyvezető a felolvasó színházesteket, amelyek betekintést adnak abba, mi készül a magyar drámairodalom műhelyeiben. A Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott arról, hogy a Studio Metropolitana Nonprofit Kft. urbanisztikai, városmarketing és -menedzsment feladatokat ellátó városfejlesztő műhely és a Budapesti Turisztikai Desztináció Menedzsment Kft. beolvadjon a Fesztiválközpontba. Ezzel kapcsolatban Vitézy Zsófia elmondta, a valóságos egyesülés a papírmunka után várhatóan szeptember elején valósul meg, a turisztika bekerül a fesztiválközpont elnevezés mellé. "Kezdetben én is különállónak véltem a három területet, de beláttam, hogy a turizmussal és a városkép alakításával egyaránt szorosan összefügg a munkánk. Eddig is dolgoztunk idegenforgalmi cégekkel, és úgy látom, ez a kapcsolat nagy jót fog tenni a tavaszi fesztiválnak" - hangoztatta.