Erzsébet

Esküvői forgatag a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon

2012.07.06. 14:34

Programkereső

Lakodalmi hangulatot varázsol idén a szegedi utcákra és a szabadtéri játékok színpadára a XXV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál; az egy hétig tartó rendezvény produkcióiban több mint háromszáz táncos vesz majd részt.

Simoncsics János fesztiváligazgató elmondta: a jubileumi évét ünneplő Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál a hagyományokhoz híven idén is feldolgoz egy történetet. Július 13-án és 14-én este Hegyen-völgyön lakodalom címmel az esküvők hangulata elevenedik meg a népek táncán keresztül a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri deszkáin. A produkció zenéit Kiss Ferenc zeneszerző, népzenész hangolta össze, a rendező-koreográfus Novák Ferenc lesz. A művészek ezt megelőzően péntektől egy héten át igazi mediterrán fesztivált varázsolnak a dél-alföldi városba. Esténként a szegedi belvárosban lépnek fel, de a környező településekre is ellátogatnak. Táncházakat tartanak, amelyeken bárki megtanulhatja az adott nép táncát.

A szakmai programokat a fesztivál első két napján rendezik. Akkor az Újszegedi szabadtéri színpadon ingyenesen lépnek fel a csoportok 20-25 perces produkciókkal. A Szeged Táncegyüttes mellett a napfény városában ropja majd a Vuk Stefanovic Karadzic csoport, mely a Szerb Kulturális Központ néptáncegyüttese, a Muresul Táncegyüttes Marosvásárhelyről, a Zeleziar Folklóregyüttes Kassáról, a szamosújvári Kaláka Táncegyüttes és az eszéki Osijek 1862 Horvát Művészeti Együttes. A produkciókban több mint 180 gyermek táncol majd - tette hozzá Simoncsics János.