Hedvig

Elhunyt Nigel Charnock

2012.08.02. 19:03

Programkereső

Az angol táncos-koreográfus augusztus elsején Londonban hunyt el. Halálát rák okozta, amit idén júniusban diagnosztizáltak nála. Nigel Charnockra egy korábbi interjúnkkal emlékezünk.

Egész teste mozgásban van, gesztikulál, izeg-mozog – ha nem tudnám, hogy egy angol úriemberrel ülök szemben, a látványra azt hinném, egy visszafogott olasszal beszélgetek. Mivel egy interjúban a nemzeti sztereotípiákat emlegette, innen kezdjük a „forradalmi” beszélgetést Nigel Charnockkal, a Forte Társulat új előadását készítő táncos-koreográfussal.

Nigel Charnock
Nigel Charnock

- Először 2003-ban jártál nálunk előadóként, aztán 2006-ban is láthattunk táncosként. Akkor milyen benyomást szereztél rólunk?

- Őszintén? Semmilyet. Jöttem, táncoltam, mentem tovább.

- És tavaly, amikor a workshopra megérkeztél?

- Prekoncepció és elvárások nélkül jöttem, úgyhogy eléggé meglepődtem, amikor ott állt velem szemben egy nyomott, szomorú hangulatú, pesszimista csoport. Úgy tűnt, ennek a hangulatnak nincs különösebb oka, csak annyi, hogy magyarok, és amióta itt vagyok, ez a feltételezés egyre inkább erősödött.

- Minden olasz spagettit zabál, minden angol teázik?

- Persze, minden sztereotípia, így a népeket illetőek is, közhely: igaz, de mégsem alkalmazható mindenkire. Az olaszok általában hangosak, hatalmas, teátrális gesztusokat használnak, puccosan öltöznek, nekem viszont vannak olyan olasz barátaim, akikre ez egyáltalán nem áll. A britek meg...

- Ami eleve négy nemzet.

- Vagy még több, mert az észak-walesiek egész mások, mint a dél-walesiek, ahol jóval nyitottabbak az emberek. Különben szerintem ez a kikötők miatt van: amellett, hogy a ki-be futó hajók miatt sok és sokféle emberrel találkozol, következésképp toleránsabb, alkalmazkodóbb leszel, egyfajta olvasztótégelyként is szolgálnak a dokkok.

- Te hol érzed magad jól?

- Az íreknél például, mert náluk barátságosabb népet nem ismerek. Meg Angliában, ahol száz kilométernél többet nem kell, hogy utazz, hogy tengert láss. A víz moraja, végtelensége... Szeretem.

- Akkor itt eléggé bezártnak érezheted magad.

- Viszont Európa szívében vagyok! (Nevet.) Arra jöttem rá, minél többet utazom, annál angolabbnak érzem magam.

- Az utazás mint az önmegismerés egyik módja?

- Nem szükségszerűen. Elég sok szólót csináltam, iszonyú mennyiségű időt töltöttem egyedül egy teremben, ahol a tükrökből én néztem magamra. Akkor nincs mese, konfrontálódni kell magaddal: mi a fenét akarok mondani, érdekes leszek-e másoknak, meg tudom-e csinálni, van-e egyáltalán mondanivalóm? Egyedül vagy, de ez nem magány, hanem annál jóval produktívabb állapot. Számomra legalábbis, mert találkoztam olyanokkal, akik arra alkatilag képtelenek, hogy ily módon zárkózzanak be a próbaterembe. Jó, nekem is kicsit elegem van már belőle, úgyhogy a legutóbbi szólóm improvizáción alapult.

- Ez a felkérés egy darabra vonatkozott, vagy a Revolution (Forradalom - a szerk.) című darabra?

- Egy darabra, aztán nyolc-tíz hónapja megkérdezték, mi lesz a cím. Ezt adtam le. Optimális esetben erről is fog szólni. De nem egy konkrét forradalomról. Bár 1956 volt a kiindulási pont, történelmi darabot, korhű jelmezekkel, megtörtént események dramatikus-táncos feldolgozásával, nem akartam. Nemrég egy többesjelet ragasztottunk a főnévhez, hogy arra utaljunk, a szó általános értelmében beszélünk, amit az élet bármely területére használhatunk.

- Ha már a közhelyeknél tartunk: egzakt módon mit jelent a forradalom?

- Változást, átalakulást, fordulópontot, új körülményeket, új helyzetet.

- Sokféle forradalmár van a csöndes ellenállótól a terroristáig. Te ezen a skálán hova tennéd magad?

- Egyértelműen a terroristák közé. Én egy színházi terrorista vagyok! (Nevet.) Ahol dolgozom, ott szeretem el bizonytalanítani az embereket, szeretek zavart, káoszt okozni.

- Ez még a punk korszakodból maradt? Egy helyen azt írták rólad, hogy a punk esztétikája és energiája, illetve a barkácsoló mentalitás tett téged művésszé.

- Úristen! Gyönyörű! (Nevet.) De nem hiszek abban, hogy vannak dolgok, amik művésszé tesznek. A szakmát, a technikai fogásokat meg lehet tanulni, de a tehetséggel, a kreativitással vagy születik valaki, vagy nem. És ez nem kell művészet-művészetnek érteni, elég a hétköznapokra gondolni, mert egy szakácsban vagy egy tanárban is van alkotási igény. Az véletlen, hogy én pont ebben, a táncban tudom kifejezni magam.

- Darabjaidban a bűn és a szexualitás, sőt talán inkább az érzékiség energiáiból, akár azok elfojtásából, akár azok manifesztálódásából keletkező erők vannak jelen.

- Miért, nem ez irányítja az életünket? Emberként tudatosan élünk, legalábbis van öntudatunk, és irányítani tudjuk az energiákat, és az érzéki kielégületlenséget optimális esetben tudjuk transzformálni a munkába. Amikor a színpadon vagyok, iszonyú érzékinek és szexinek érzem magam, de amikor lejövök, akkor a katarzist másképp akarom megélni. (Nevet.) Szenvedély nélkül semmi nem megy, ezért nem tudok mit kezdeni a középszerűséggel, a langyossággal, a nem vállalt véleményekkel. Tetszik vagy nem tetszik - emberek vagyunk, el tudjuk dönteni. A végletek érdekelnek. Előadás közben is föl lehet állni, nem kell udvariasan végignézni. Nagyképűségnek hangozhat, de tényleg nem érdekel, ki mit gondol a munkáimról, hogy a kritikusok mit írnak. Abban hiszek, hogy szenvedélyesen dolgozzak, mert akkor az átragad a nézőre is.

- Ezt az előadást milyen szenvedéllyel készítetted?

- A megismerni vágyás szenvedélyével. Az 1956-os forradalomról olvastam, rengeteg magyar népzenét hallgattam. Nagyon szeretem a népzenét, a világ minden tájáról gyűjtöm a lemezeket, de az, hogy épp mit választottam, szinte véletlenszerűen történt. Ha tetszett, maradt, ha nem tetszett, akkor nem hallgattam tovább. Mivel nem értem a nyelvet, nem a szövegre koncentráltam, vagyis nem kellett a szövegre figyelnem, abból kiindulnom, elég volt a zenére hagyatkoznom, ami sokkal primerebb érzéseket keltett bennem. Végeredményben azonban a dallam, a ritmus ösztönösen megérteti, miről szól a szöveg. És persze azt is felhasználtam, amit magam körül látok, amiben most itt élek. Olyan vagyok, mint egy szivacs, aki megfigyel, és amit lát, azt magába szívja. A próbák alatt aztán minden kijön belőlem.

- Egy bevált próbamódszer szerint?

- Nyilván az adott körülményekhez kell alkalmazkodnom, és ezért mindig egy kicsit másképp kell csinálni. Itt például az általános nyomott hangulat mellett az a frusztráló, hogy mindig mindenki késik. És akkor nekem ellene kell mennem ennek a hangulatnak, felhúzni őket egy olyan energiaszintre, ahonnan dobbantani tusunk. Nem érts félre, máshol se jobb. Az olaszokat vissza kell fogni, hogy ne játsszák túl, a spanyolok meg a görögök azonnal vetkőzni kezdenének... De amolyan mindennapi forradalmárként ez is hozzátartozik a munkámhoz, mit csináljak?!

- Ha elutazol Budapestről, hova mész?

- Haza, mert vár egy csapat 12-18 éves kölyök. Eléggé tartok tőle, hogy mit fogok velük csinálni három napig, mert ők tizenévesek, én meg egy morcos öreg pasi vagyok. Félek is, ugyanakkor várom is. Pontosan azt érzem, amit a takarásban, a színpadra lépés előtt is: hogy egyszerre mennék ki azonnal a nézők elé és rohannék el. Majd meglátjuk. És aztán jön a jól megérdemelt szabadság.

- A szó 'felszabadultság' értelmében?

- Dehogyis, a nem-dolgozás értelmében!