Erzsébet

Sokszínű az ősz Szegeden

2012.10.25. 11:40

Programkereső

Az évadkezdést követően újabb premierekkel, balett-, vígjáték- és musical-bemutatókkal várja a következő hetekben közönségét a Szegedi Nemzeti Színház.

Október 26-án délután a Szegedi Kortárs Balett Csajkovszkij Diótörőjét mutatja be a Nagyszínházban, este a Kisszínházban David Gieselmann vérbő komédiáját, a Kolpert urat láthatják a nézők - mondta Gyüdi Sándor főigazgató a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón. November közepén tartják a La Mancha lovagja című zenés színmű premierjét, a hónap végétől pedig A mundérvásárhelyi búcsút is játsszák.

Juronics Tamás, Palman Kittyi, Czár Gergely próbálnak - Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett - Szegedi Nemzeti Színház
Juronics Tamás, Palman Kittyi, Czár Gergely próbálnak - Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett - Szegedi Nemzeti Színház

Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője beszámolt arról, hogy a Diótörő előadásaihoz kapcsolódóan jótékonysági akciót indít a társulat. Azt kérik a színházba érkező óvodásoktól és iskolásoktól, hogy hozzák magukkal egy-egy megunt játékukat, amelyet az előadás végén a szereplők a színpadon összegyűjtenek. A játékokat karácsonykor nehéz sorsú gyerekeknek ajándékozzák. Don Quijote történetét Keresztes Attila állítja színpadra. A rendező szerint a zenés színmű arra keresi a választ, hogy mindenkiben meg van-e a szándék a szépre. A művész bízik benne, hogy bár könnyed műfajról van szó, sikerül az előadásba "lopni egy kis gondolatot".

Csiszár Imre
Csiszár Imre

Keletkezésének története és az előadás rendezése miatt is kuriózumnak ígérkezik a második novemberi bemutató, A mundérvásárhelyi búcsú. Csiszár Imre rendező elmondta, hogy Goethe huszonöt esztendős korában kezdett bele a felvilágosodás korának furcsa, néha nevetséges figuráit egy vásári forgatagban felvonultató színmű megírásába, a munkát azonban félbehagyta. Peter Hacks a darabot a 20. században értelmezte újra és bővítette ki. Az előadás a színészektől valóságos artista mutatványt kíván, hiszen hárman csaknem húsz alakot formálnak meg a színpadon, és olykor önmagukkal mondanak dialógust - árulta el a rendező. Hozzátette: emellett az előadás koreográfiája is komoly felkészültséget igényel, mivel minden színész mozgásával a bábjátszás egy-egy sajátos figuráját jeleníti meg.