Olivér

Liebich Roland: "Anyegin a pályám csúcsa"

2012.11.02. 13:08

Programkereső

Az Operaházban tizenkét éve táncoló címzetes magántáncos élete egyik legfontosabb szerepe előtt áll. A november 3-án bemutatásra kerülő Anyegin kapcsán az egyik főszereplővel John Cranko világhírű koreográfiájáról, egy ellenszenves figura megformálásáról és a kortárs táncban tett kitérőkről beszélgettünk.

- Emlékszel még az Anyegin első magyarországi bemutatójára 2002-ben?

- Természetesen. Már akkor is az Operaház táncosa voltam, és felléptem az előadásban, igaz, akkor még a balettkarban. Tíz év elteltével kartáncosból Anyeginné avanzsáltam. Először nagyon meglepett ez a megtisztelő felkérés. Emlékszem, épp a Müpában az Örvény című modern esten táncoltam a főszerepet, amikor Solymosi Tamás balettigazgató azt mondta, hogy kössem fel a gatyát, mert a következő évadban nehéz dolgom lesz, sok komoly szerepet fogok kapni. Ekkor tudtam meg, hogy számít rám Anyeginként. Először teljesen ledöbbentem, talán kicsit megijedtem, majd rögtön utána éreztem, hogy ez a pályafutásom csúcsa lesz.

Radinya Dace, Liebich Roland - Anyegin - Magyar Állami Operaház
Radinya Dace, Liebich Roland - Anyegin - Magyar Állami Operaház

- A darab jogaival rendelkező Stuttgart Balett - aki komolyan felügyeli az Anyegin-előadások létrejöttét - most két svéd betanító balettmestert is küldött a budapesti próbákra. Milyen volt velük közösen dolgozni?

- Agneta Valcu és Victor Valcu balettmesterek nagyon profik. Victor számtalanszor fellépett Anyegin szerepében a Svéd Királyi Balettnél és más nagy intézményeknél is, valamint mesélt róla, hogy több mint húsz Anyegin-előadást tanított be különböző országokban. Munka közben érezhető volt, hogy hatalmas tapasztalatuk van: amikor idejöttek, lenyűgöző rutinnal kezdték tanítani a lépéseket. Látszik, hogy a kisujjukban van az egész darab minden részlete, az összes kézmozdulat és pillantás. Az is a profizmust mutatja, hogy egyénre szabottan tanítják a két szereposztást, más instrukciókat adnak a másik gárda Anyeginjének, Oláh Zoltánnak, és gyakran teljesen másokat mondanak nekem. Közösen kezdtünk próbálni, de látták, hogy különböző karakterek vagyunk, ezért kisebb különbségekkel ugyan, de eltérő megvalósítást várnak tőlünk. Nekem ez a munkamódszer nagyon tetszik, mert nem kell előre kiszabott dolgot végrehajtani, hanem teret engedtek az egyéni kreativitásnak.

- Hogyan építettétek fel a karaktert a balettmesterekkel? Egyáltalán, milyen ember ez az Anyegin?

- Anyegin beképzelt, életunt, cinikus, mindene megvan. Megérkezik egy elegáns, vidéki környezetbe, ahol lenézi az embereket, egyszerűen tárgyként kezeli őket. Tehát egyáltalán nem egy szimpatikus figuráról van szó. Nehéz megformálni ezeket a tulajdonságokat táncban, ügyelve közben arra, nehogy a túl erős mozdulatok vagy mimika miatt átcsapjon ripacskodásba. Azokat az érzéseket, viszonyokat, amiket egy színész verbálisan is át tud adni a közönségnek, mi pantomimmel közvetítjük. Ezeknek a finomságoknak a csiszolgatásában részt vesznek a balettmesterek is, segítenek megérezni, hol sok, hol kevés. Épp ezért már az első lépések megtanulásától kezdve azt kérték, hogy próbáljuk formálni a karaktert. Már az első pas de deux-höz való besétálásunknak is olyannak kellett lenni, hogy lássa, mit tud majd alakítani rajtunk később, mit tud kérni a meglévőhöz képest.  Az a gond, hogy ha eleinte csak a lépéseket tanulja meg az ember, akkor azt később már sokkal fáradságosabb átdolgozni.

- Technikailag is megmérettetés?

- Csináltam már korábban is nehéz pas de deux-ket, csakhogy ez egy három felvonásos balett, ami nagyon komoly erőnlétet kíván. Egy modern esten például volt egy nyolc perces, nehéz kettősöm, de előtte és utána nem kellett csinálnom semmi mást. Itt viszont egy egész estén át jelen kell lenni a színpadon. Az első felvonás végén is van egy majdnem ötperces duett, amikor már azt sem tudja az ember, hogyan fogja felemelni a partnernőjét. Az utolsó felvonás pedig nem csak technikailag, hanem emocionálisan is kimerítő. Ilyen nehéz szerepet én még életemben nem csináltam.

- Mitől tartod ezt a pályád csúcsának?

- John Cranko Anyeginjét eltáncolni óriási szó. Ez a balett-történelem egyik legkiemelkedőbb férfi főszerepe mind színészileg, mind technikailag. Amikor tíz éve bemutatták a darabot, és én még kívülről néztem, ahogy Solymosi Tamás és ifj. Nagy Zoltán táncolják a főszerepet, éreztem, hogy szívesen lennék a helyükben, de nem gondoltam, hogy ez a feladat, ami egyszer engem is megtalál, ennyire nehéz. Ezelőtt voltak már persze kihívások, például a Karamazov testvérekben Dmitrij szerepét eltáncolni. Amikor ahhoz az előadáshoz először megnéztük a videót, arra gondoltam: „Úristen! Ezt hogy fogjuk megcsinálni?" Dmitrij szinte belehal az első felvonásba, eleinte nem is tudod elképzelni, hogyan leszel képes visszamenni a színpadra a következő felvonásban. Viszont kellő számú próbával, sok munkával és két-három év elteltével már megtanulod, hogy hol tudsz spórolni az energiával, hol tudsz erőt megtakarítani a folytatáshoz.

Majoros Balázs, Pap Adrienn, Liebich Roland - Anyegin - Magyar Állami Operház
Majoros Balázs, Pap Adrienn, Liebich Roland - Anyegin - Magyar Állami Operház

- Te nemcsak balettet táncolsz, több kitérőt tettél már a kortárs tánc irányába is. Nem nehéz az egymástól mozdulatanyagában, szabályaiban elütő műfajok közt váltanod?

- Egyrészről nem jelent problémát, mert a kortárs hozzám mindig közel állt, többször dolgoztam már együtt Barta Dórával és Fodor Zolival. Itt az Operaházban is nagyon szeretem a modern esteket, nekem mindig egy kis pluszt ad, jól esik egy kis kimozdulás a klasszikából. Másrészt valóban megterhelő váltani a kettő közt, hiszen a testünk minden egyes porcikája a balett szigorú szabályaihoz, kötöttségeihez szokott. Már az is nagyon nehéz volt, amikor délelőtt a Karamazovban Dmitrijt próbáltam, délután már az Anyegint. Ugyanakkor éppen ez a változatosság és küzdés adja számomra a tánc sokféleségének az örömét.