Erzsébet

Majoros Balázs: "Rám tud ragadni a szerep"

2012.11.23. 07:31

Programkereső

Az évad első felében a legidősebb Karamazov testvér szerepében és az Anyeginben Lenszkijként lép elénk az ifjú táncos, aki gyermekkora óta a balett igézetében él.

- Először nem vettek fel a Táncművészeti Főiskolára, de aztán több nemzetközi versenyen bizonyítottad, hogy neked a Nemzeti Balett társulatában van a helyed. Hogyan zajlott ez az időszak?

- 2001-ben felvételiztem a főiskolára, de akkor az első felvételi rostán kiejtettek. Én voltam az egyetlen a tizenöt fiúból, akit nem vettek fel, és akkor eléggé elkeseredtem. A főiskolának volt egy előképző tagozata, oda írattak be a szüleim, és addig-addig gyakoroltam és dolgoztam keményen, hogy végül meglett a gyümölcse. Úgy tűnik, mégis megtetszhettem valakinek, mert egy pár hónappal később összehívtak nekem egy külön felvételit, felvettek, így néhány hónapos csúszással én is bekerültem. Később abból a tizennégy-tizenöt fiúból egy-két táncos maradt csak a pályán.

Majoros Balázs
Majoros Balázs

- Mi a fő oka a lemorzsolódásnak?

- Ez egy nagyon komoly és nehéz szakma. Ráadásul az ember életének egy olyan korai periódusában kell meghozni azt a nagy döntést, hogy balett-táncos akar lenni, amikor még nem is tudja pontosan, mindez mivel jár valójában. Persze útközben még nagyon sok minden változik, de tízévesen még nehéz ekkora elköteleződést vállalni. Ezen felül ez tényleg jelent hosszú éveken át egész napos elfoglaltságot. Emlékszem, amikor bekerültem a főiskolára, napi tíz-tizenkét órát voltam iskolában, délelőtt jártam a gimnáziumba, délután pedig mentem a táncórákra. Míg mások labdáztak, fociztak, addig mi reggeltől estig gyakoroltunk.

- Neked egyértelmű volt, hogy ezt a hagyományos gyerekkort feláldozod? Mindig is ezt akartad csinálni?

- Azt nem mondom, hogy mindig is ezt akartam. Kevés olyan tízéves kisfiú van, aki nem focista vagy tűzoltó akar lenni, hanem balett-táncos. De azt mondhatom, hogy nekem az első pillanattól fogva megtetszett, és már kiskoromtól kezdve teljes odaadással táncoltam. Egyből megfogott és elvarázsolt ez az élet.

Majoros Balázs
Majoros Balázs

- Hogyan vezetett az út az Operaházig?

- Tizenöt éves koromban küldtek ki az első versenyre Bécsbe. Később a Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettversenyen a középdöntőbe kerültem, valamint 2008-ban döntőbe jutottam a Lausanne-i Nemzetközi Balettversenyen is, és többször jártam külföldi kurzusokon. Ezek fontos szerepet játszottak abban, hogy új motivációkat találjak és más minőségben indulhasson el a pályám. Amikor befejeztem a főiskolát, egyből szerződést kaptam az Operaházba, most kezdem itt a harmadik évadomat.

- Hogy élted meg az első szólista szerepedet a tavasszal bemutatott Don Quijote-ban?

- Életem legpozitívabb szakmai élménye volt. Nekem a Don Quijote-ban Basil szerepe gyerekkorom óta álomszerep, úgyhogy ezzel debütálni egy társulatban euforikus élmény volt. A mai napig emlékszem, mikor az előadás előtt bejöttem az öltözőbe és remegett kezem-lábam. Csak erre a napra vártam, és hogy ez végül valóra vált, az fantasztikus volt.

- Májusban szerepelt legutóbb a repertoáron, és most új szereposztással kezditek próbálni a Karamazov testvéreket. Milyen volt a darab próbafolyamata?

- Három évvel ezelőtt volt a darab bemutatója, amikor a darab koreográfusa, Boris Eifman is itt volt. Rengeteg táncossal és az asszisztenseivel tanították be a társulatnak egy nagyon hosszú, több hónapos próbafolyamat alatt ezt a darabot. Akkor én még a főiskolán voltam, a következő évben már a karban táncoltam, és tavaly vettem át Dimitrij szerepét. A színházi periódus miatt nagyon rövid idő állt rendelkezésemre, hogy bepróbáljam ezt az amúgy is nehéz szerepet. Nekem azért is volt különösen kemény ez a próbaidőszak, mert három hetem volt arra, aminek a betanulásán a társulat hónapokig dolgozott. Tehát egy nagyon feszített munkatempó volt, de úgy érzem, hogy végül jól sikerült, és úgy tudtunk színpadra menni, hogy talán ez nem látszott meg. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy sok segítséget kaptam a kollégáimtól.  Végh Krisztina és Merlo Andrea voltak a betanító balettmesterek, ők dolgozták ki a karaktert és együtt találtuk ki a szerep technikai megvalósítását. Liebich Roland, aki a premier szereposztásban Dimitrijt alakította, szintén számos próbámon bent volt. Neki is kulcsszerepe volt abban, hogy ezt a darabot ilyen rövid idő alatt színpadra tudtuk állítani.

Majoros Balázs
Majoros Balázs

- Milyen technikai kihívásokkal járt a Karamazovban táncolni?

- Érdekes darabról van szó, mert ennek a műnek a mozgásvilága a Magyar Nemzeti Balett profiljától nagyon messze áll. A Nemzeti Balett többségében a Seregi- és Pártay-darabokra, vagyis klasszikus művekre épül, ez pedig egy igen formabontó, modern koreográfia, ami tánctechnikailag rengeteg nehézséget tartalmaz: sok veszélyes ugrás és emelés van benne. Egyfelől tehát a technikai megoldások miatt volt nagy kihívás, másrészről érzelmileg és dramaturgiailag. A Dimitrij-szerep bonyolult és összetett. Ő egy visszavonult katona, aki teljesen eltorzult életet él a kocsmázástól kezdve a nőimádatáig. Művészileg nehéz feladat ábrázolni ezt az erős, agresszív embert, aki elgyengül a szeretett nő hatására. Korábban még nem volt ilyen szerepben részem.

- A koreográfus a budapesti próbafolyamat kapcsán azt nyilatkozta, hogy a táncosok nem egyszerűen a koreográfiát közvetítik, hanem „a dosztojevszkiji szellemiséget hordozzák". Te milyen típus vagy? Hazaviszed magaddal a szerepeidet, miután vége a próbáknak?

- Abszolút. Megfigyeltem magamon, hogy nagyon rám tud ragadni a szerep, főleg egy ilyen erős karakter esetében. Abban a három hétben teljesen ebben éltem az életemet. Nagy változást hozott, hogy ennyire mélyen bele tudtam nézni ebbe a karakterbe, ebbe a személyiségbe. Mondhatom azt, hogy egy ideig „Majoros Dimitrij" lettem. Érdekes volt erre ráeszmélni, mert ez is egy első tapasztalat volt számomra.