Olivér

Jantner Emese: "Kiváltságos helyzetben vagyok"

2013.01.07. 07:40

Programkereső

A Frenák Pál Társulat január 11-én és 12-én újra játssza a Hymen című előadását a Trafóban, a k.Rush című, fehér Cadillac Cabrio körül játszódó koreográfia pedig január 29-én lesz utoljára látható az Átrium Film-Színházban. Az előadásokról, pályájáról, a Spicc Stúdió művészeti vezetéséről és nem utolsó sorban mesteréről, Frenák Pálról Jantner Emese táncosnőt kérdeztük.

Hét évet táncoltál a Bozsik Yvette Társulatban, egy párizsi kitérővel 1999 óta a Frenák Pál Társulat tagja vagy. Pályafutásod fordulatai milyen tapasztalatokat hoztak?

- A váltás egy táncos életében, azt hiszem, ritkán köszönhető a véletlennek, vagy a koreográfus, vagy a táncos vagy a társulat felépítése követeli meg a változást. Yvette-nél talán nem véletlenül a hetedik évben éreztem, hogy mennem kell és ő is úgy gondolta, hogy másfelé visznek az útjaink. Az itthon ekkor induló Frenák Pál Társulathoz csatlakozni talán életem legjobb, de mindenképp legmeghatározóbb döntése volt. Amikor Párizsba mentem évekkel később, azt is kedvező fordulatként éltem meg, még ha nem is egészen találtam meg kint a számításomat. Az összes váltás, amit szakmailag megéltem, az az előnyömre szolgált.

Jantner Emese - Frenák Pál Társulat - Seven
Jantner Emese - Frenák Pál Társulat - Seven

- A Bozsik Yvette Társulattól azért is jöttél el, hogy világot láss, vagy ezt a vágyat a nemzetközi összetételű Frenák Pál Társulat ébresztette fel benned?

- Pali megismerése, a külföldi turnék szülték ezt a késztetést. Jártunk Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Kanadában és sorolhatnám. Kinyílt a világ. Külföldön nem csak előadásokon, hanem tréningeken is részt vettem, és rácsodálkoztam a különböző technikákra, munkamódszerekre. Az viszont általános tapasztalatom volt, hogy pozitívan, nyitottan, befogadóan dolgoznak kint az emberek. A Párizsban töltött két-három év alatt elsősorban társulatokkal szerettem volna dolgozni, végül sokkal inkább a tanulásról és fejlődésről szólt ez az időszak. Megismerhettem Jean-Marc Torres-t és feleségét, akikkel egészen más oldalát fedeztem fel a táncnak, a tanulásnak, a pedagógiai munkának.

- Frenák Pállal hogyan dolgoztok együtt?

- Ő nem a koreográfiából, a technikából, hanem a táncosból indul ki, abból építkezik amilyen te zsigerileg vagy, a személyiségedet kutatja. Minden interjúban elmondom, hogy nekem Frenák Pál a mesterem, a barátom, az „apám". Én vagyok a társulat egyik legrégebbi tagja, nekem ő a nagy szakmai szerelem.

- Hogyan alakult ki ez a kapcsolat, hiszen amikor együtt kezdtetek dolgozni, még nem ismertétek egymás személyiségét a zsigerekig?

- Természetesen nekem is szükségem volt legalább fél év, egy év átmenetre, amíg ez az organikus, testbarát technika, légzéstechnika és földtechnika, amire a Frenák Pál-koreográfiák épülnek, a sajátommá vált. Gyerekkoromtól klasszikus balettet tanultam, emellett kortárs technikákat is, ez mégis újdonság volt számomra. De a lényeg az volt, hogy amikor bementem a próbaterembe, nem azt mondta, hogy álljak be a huszadik sorba, hanem elkezdett velem foglalkozni. A Tricks&Tracks volt az első közös munkánk, és rögtön kaptam egy hat perces szólót az előadásban. Nála van bizalom, van odafigyelés. Életemben először tőle hallottam a kérdést, hogy „Jó ez neked, ha itt ezt csinálod? Mert ha nem akkor cseréld ki!" Kommunikáltunk.

- A Frenák koreográfiákban sokszor hangsúlyos szerepet kap a nőiesség, a női test. Ezen a téren is különleges feladatok vártak rád.

- Mindig kiváltságos helyzetben voltam Palinál, hiszen kezdettől fogva „a nő" voltam a darabjaiban. Minden egyes produkció esetében, amikor nekiálltunk, azt gondoltam, hogy nem tud nekem ez a szerepkör újat adni, és én sem tudok ebben újat mutatni. A Hymen próbái során mégis elsírtam magam a próbateremben, és összeestem zokogva. Pali nagyon érzékeny ember, ettől varázslatos a vele való alkotás, a közös munka.

- Januárban ismét játsszátok a Hyment a Trafóban. Tiéd a főszerep, a menyasszony szerepe. Mi az, ami ennyire megrendített ennek a figurának a sorsában?

- Minden egyes próbafolyamat egy pszichés kurzus - ezt nem csak a magam, hanem azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom. Felszínre buknak az ember rég eltemetett érzései, frusztrációi vagy gyerekkori problémái, a szülőkkel való viszonyának, férfiakkal való viszonyának tisztázatlan kérdései, bármi, amit az ember cipel magával. Nehéz ez, bele kell menned a játékba, különben nem működik. Fél évvel a Hymen előtt mentem férjhez, ilyenkor - bármennyire is azt mondogatjuk, hogy ez nem nagy változás, úgy élünk tovább együtt, mint eddig - az ember érzi, hogy többé nem önálló. A szüleimmel is lett volna még tisztáznivaló. Ez a próbafolyamat pedig épp az engem foglalkoztató kérdések közepébe talált.

Jantner Emese - Frenák Pál Társulat - Hymen
Jantner Emese - Frenák Pál Társulat - Hymen

- Az előadás egy család belső erőviszonyait, de nem a szeretet viszonyait térképezi fel. Nincs meg az esküvőnek, az ünnepnek a közösségteremtő ereje. Milyen hangulatok, kérdések kavarognak ebben a koreográfiában? Karácsony után talán sokakban felmerülnek hasonló dilemmák.

- Eleinte egy normális családi ünnep rajzolódik ki, de ahogy halad előre a koreográfia, kiderül, hogy minden szereplőnek megvan a maga problémája. Testvérek közti féltékenység, játék és erőszak, szexuális frusztrációk, gyökeresen eltérő kultúrák találkozása - ez mind megjelenik a darabban. És ott van a tolószékbe került, fizikailag és mentálisan is sérült öcs figurája, aki nagyon fontos és felkavaró szereplője az előadásnak, és aki jelenlétével sok mindenre rávilágít. Természetesen nem az átlag karácsonyozó család szintjén, hanem fokozottabb, teátrálisabb formában, de felmerül a társadalmi elvárások, a kirekesztettség, a családi titkok, a homoszexualitás kérdése, és hogy valójában kivel tudunk és merünk őszinték lenni. Hogy magunkkal szemben vajon őszinték vagyunk-e?

- A Frenák Pál Társulat számára adott lehet az elfogadás, az együttműködés, a különböző kultúrák ütköztetésének kérdése, hiszen vegyes nemzetiségű társulatról van szó. Kik a kollégáid, honnan érkeztek és hogyan dolgoztok együtt, hogyan kommunikáltok?

- Ez egy francia-magyar társulat. Magyar részről rajtam kívül két szemtelenül fiatal és nagyon tehetséges tagja van a csapatnak: Vasas Erika és Holoda Péter, mindketten a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában végeztek. Aztán lassan egy éve dolgozik velünk Feicht Zoltán, aki nagyon sok társulatot megjárt már, volt az Operaház táncosa, aztán dolgozott Franciaországban, a Cirque du Soleilnél, a grazi Operánál, az Ír Nemzeti Balettnél, bejárta Európát, de alapvetően klasszikus vonalon haladt a pályája. Aztán hazajött és belekóstolt a kortárs tánc világába, így került hozzánk. Két állandó külföldi kollégánk Marie-Julie Debeaulieu és a kubai származású Nelson Reguera, aki szintén régóta, immár 8 éve dolgozik a társulatban. A csapat nemzetközi, tehát franciául és angolul kommunikálunk. Mindig Magyarországon próbálunk, itt készítjük el az új darabokat, viszont fontos számunkra a nemzetközi jelenlét, sok meghívást és lehetőséget kapunk, így gyakran turnézunk külföldön is. Abszurd, hogy itthon készülnek a produkciók, mindig a magyar közönség láthatja először az új előadást, de Franciaországban, Európa-szerte mégis több lehetőségünk van játszani a repertoárt, holott itthon is szeretnénk minél aktívabban jelen lenni.

- A k.Rush című előadásotok január 29-én utoljára lesz látható Magyarországon, ezután Párizsban búcsúztok a darabtól. Ez a koreográfia az ütközések, a találkozások, az utazás és mégis a látványos egy helyben maradás koreográfiája. A középpontban egy óriási fehér, nyitott tetejű Cadillac-kel. Hogyan küzdötök meg táncosként ezzel a szcenikai tárggyal?

- A küzdelem, a megerőltető fizikai munka elsősorban a fiúké, ők három darabra szét is szedik a Cadillac-ket az előadás során. A darab erről az autóról szól: arról, hogy a színpadon különlegesnek számító, impozáns formáit a tánccal hogyan tudjuk belakni, és hogyan tudjuk még intenzívebbé tenni a kocsi keltette asszociációkat, hangulatot. A k.Rush az „amerikai álom" és a filmművészet hol thriller-szerű, hol idilli, látomásos pillanataiból építkezik ­- töredékekből, erős pillanatokból áll össze, nem kell tehát egy bonyolult, felkavaró történetet keresni, csak hátra kell dőlni és élvezni a látványt, a mozdulatokat, a nagyon erős és Lynch vagy Almodovar filmjeiből akár ismerősnek is tűnő hangulatot. Én táncosként is átadom magam ennek az atmoszférának, elmerülök, feloldódom benne. Ahogy megfogalmaztuk a próbák során ez egy movie-moving, vagyis „mozgás-mozi".

- A táncos általában zenére táncol. A Frenák koreográfiákban a legkülönbözőbb zenei világhoz kell alkalmazkodni a zajzenétől, a komolyzenén át, a populáris zenékig, emellett gyakran koncentrálni kell a vetítésre, különös díszletelemekre is. A zene, mozgókép, színpadi tárgyak hogyan osztják meg a figyelmed?

- A háttérvetítésre nem kell figyelnünk a k.Rush esetében sem, párhuzamosan működik a vetítés és a mozgás. A zene, az a koreográfiák többségében eredeti, kifejezetten az előadáshoz komponált, szerkesztett zene, de valóban felismerhető idézetekkel és igen sokszínűen. Ami az érdekesség, hogy mi nem zenére próbálunk, mondhatni néma csöndben zajlanak a próbák, a tánc, a koreográfia szüli a zenét. A bemutató előtt egy-két héttel ismerjük meg az előadás végleges hangkulisszáját. Videóra rögzítjük a próbákon a mozgást, kiküldjük a felvételt a zeneszerzőnek, a koreográfus hozzáfűzi az elképzeléseit a zene hangulatáról, a tánchoz való viszonyáról és a zeneszerző ezen instrukciók, benyomások mentén komponál.

- Tanítasz is, a Spicc Stúdió művészeti vezetője vagy. Új helyszínre költözött a stúdiónak otthont adó Gödör Klub. A király utcai helyszínen folytattátok az immár öt éve megkezdett munkát. Milyenek az új környezeti feltételei az óráknak? Milyen jellegű táncórákat tartotok?

- Kiváltságos helyzetem van a tanítás terén is. Filep Ákos, a Gödör vezetője a régi és az új helyen is minden feltételt megteremtett az iskola részére. December elsején nyitott hivatalosan a Király utcai Gödör Klub, de a táncstúdióban már márciusban megkezdődött a munka a passzázson. Felújított, tánctanításra tökéletesen alkalmas tereket kaptunk az új helyen is, Filep Ákos nagyon sok pénzt fektetett abba, hogy folytatódhasson a munka. Bárki jöhet hozzánk, aki kortárs tánccal szeretne foglalkozni és elmúlt tizenöt éves. Volt ötvenéves tanítványunk is, tehát a kor egyáltalán nem akadály. Az összes óra valamilyen kortárs technikán alapszik, de vannak szintbeli eltérések, és vannak olyan kurzusok is, ahol más mozgásformákkal, konkrétan a jógával ötvözzük a kortárs mozgásformákat.

Hymen - Frenák Pál Társulat
Hymen - Frenák Pál Társulat

- Te vezeted a haladó kortárstánc csoportot, az ember ezzel a műfajjal elsősorban a színpadokon találkozik. Ez egy színpadi műfaj, vagy testedzésnek, kikapcsolódásnak is ajánlható?

- Félévkor és évvégén mindig bemutatókat tartunk, a tanárok ezt figyelembe véve építik fel az órákat, ugyanakkor az erre való felkészülés természetesen kikapcsolódás a mindennapokból, és persze kemény testedzés is. Az iskola nem feltétlenül előadókat képez, amatőrökről van szó, de a tanítványaim az év végén egy komoly, negyven perces darabot mutatnak be, összetett mozgásformákkal, szólókkal, duókkal, triókkal. Figyelek az egyéniségükre a tanítás és a koreografálás során, így mindenki saját tudásának, karakterének, habitusának megfelelően mutathatja meg érzelmeit és tánctudását.

- Tervezed, hogy egyszer a legtehetségesebb tanítványaidból társulatot alapítasz?

- Nagyon szeretek tanítani, nagy öröm adni és a visszajelzések azt igazolják, hogy jó tanár vagyok: évek óta teltházzal mennek az óráim, de társulatalapításra soha sem gondoltam. Egyrészt mert öngyilkosság volna, hiszen most Magyarországon egy saját társulatot fenntartani elképesztően nehéz, másrészt én elsősorban táncos vagyok, ezzel szeretnék foglalkozni, amíg lehet.  Ha már nem táncolok majd, akkor is tanítani szeretnék és a társulatnál maradok mint asszisztens vagy próbavezető. Én már nem szeretnék máshová beilleszkedni, nekem a Frenák Pál Társulat az anyaföldem.