Friderika

Nem elég izzani, lobogni kell!

2013.01.25. 15:27

Programkereső

A Magyar Táncművészeti Főiskola 2005-ös, szokásos év végi vizsgakoncertjén sok embernek tűnt fel egy karakteres arcú, hihetetlenül vékony fiú. Még a suttogásokra is emlékszem: „Döbbenetesen vékony! Hogy fog így emelni” – mondták azok, akik hivatalból mindig előre huhognak. S lám, eltelt azóta hét évad, és Medvecz Józsefet a legkülönfélébb szerepekben láthattuk az Operaház színpadán, a Magyar Nemzeti Balett tagjaként.

Hét testvér közül ő a legfiatalabb. Pedagógus szülei mindegyik gyermeküket a művészet felé terelgették, többen felvételiztek a Balettintézetbe is, de csak a legkisebbnek sikerült. Édesanyja beteljesületlen vágya lett az ő küszködős-szerelmetes végzete. Természetesen egy kisfiú még nem igazán tudja, hogy mit akar, maximum azt érzi, hogy valamit jobban szeret más időtöltéseknél. Őt például mind a mai napig nagyon magával tudja ragadni a foci, amelyről le kellett mondania a tánc kedvéért.

Medvecz József - Anyegin - Magyar Állami Operaház
Medvecz József - Anyegin - Magyar Állami Operaház

A balett-tanulás kötelezettsége akkor változott a tánc szeretetévé, amikor Forgách József vette át az osztályt. A legendás mester életre szóló útravalóval látta el növendékeit. Megtanította őket a legfontosabbra: dolgozni kell. Mindig, ezer fokon égve. Ő mondta, hogy „a rohadt almát sehol nem veszik meg - muszáj mindig a maximumra törekedni mind itthon, mind külföldön". „Kemény ember volt, de az ő igényessége nélkül ma nem tartana itt a generációnk. Mindenki aktív táncos lett közülünk - természetesen vannak, akik kisebb helyeken lépnek fel, de a pályán maradtak, ami manapság nagy szó, hiszen a tánccal keresett pénzükből fizetik a gázszámlájukat. Forgách mester folyamatosan odafigyelt ránk, ügyelt a fogaink állapotára, a saját pénzéből vett hűtőt a kollégistáknak, és mindig nyitva állt az ajtaja, ha beszélni szerettünk volna vele. Sőt a saját problémáit is megosztotta velünk" - idézi fel a múltat Medvecz József. A végzős évfolyamban már Balogh Béla és Solymosi Zoltán voltak a mesterei.

A már említett vizsgakoncerten Balanchine-Csajkovszkij Pas de deux-jében és Vámos György Rómeójaként lépett színpadra, majd megérkezett a szerződésajánlat az Operaháztól. Néhány évig operák balettbetétjeiben és karszerepekben fedezhette fel őt, aki nem felejtette el az arcát. „Közhely, de igaz, hogy az az igazán nagy boldogság, amikor az ember megdolgozik a sikereiért, és nem csak az ölébe hullik - mondja. - Nekem ebből igencsak jutott, mert minden igazgatónál újból meg kellett mutatnom, hogy mit tudok." A szerepek pedig csak jöttek egymás után. A hattyúk tava pas de trois-ja volt az első, amelyben szólót táncolt. Aztán belebújhatott a Hófehérke és a hét törpe vadászának szerepébe. Táncolt modernet (Naisy: A szerelem és a lány) és klasszikust (Diótörő herceg) is. Gyakran láthatjuk lírai szerepekben, hiszen évek óta rendszeresen táncolja Levint az Anna Kareninában és megformálhatta Colas-t A rosszul őrzött lányban. Sok szép feladat és élmény a nézők sokaságának. Talán mégis Alekszej szerepe az, amit egyértelműen hozzá tudok kötni. Ebben „verhetetlen" volt. „A sokadik szereposztásként írtak ki a szerepre és én már ennek is örültem. Nem volt rajtam a betanulás során teher, mint azokon a kollégákon, akik korban, rangban megelőztek. Egyszerűen nem volt vesztenivalóm, aztán Eifman engem választott ki" - meséli. Ez a közönséget jócskán megosztó balett, a Karamazov testvérek nagyon sok pozitív visszajelzést hozott számára. „A többi szerepemért sokkal jobban meg kell küzdenem, de Alekszej előtt alig izgulok, mert tudom, hogy csak magamat kell adnom. Itt nem tudok technikailag hibázni és ki tudom tárni a lelkem belső ajtóit, talán ezt érzik meg az emberek, amikor azt mesélik, hogy katartikus élményük volt a Karamazov testvérek." Később, Aliev balettigazgatósága idején meglehetősen érdekes húzásként még a Giselle Albert gróf szerepét is megkapta, igaz, csak egy előadásra.

Még csak rövid ideje voltam a színházban, amikor Andrea P. Merlo azt mondta: ezen a pályán éppen az a jó, hogy minden nap más bőrébe bújhatsz. Akkor nem értettem igazán." Később váratlan fordulatként két karakterszerep következett, amelyekben pontosan ezt tapasztalhatta meg: Hortensio A makrancos Katából, illetve a Don Quijote címszerepe. „Az elején határozottan furcsa volt, de a végére mindkettőt megszerettem. Persze elkezdtem gondolkodni, hogy csak erre vagyok jó?! Ezért mondtam, hogy nekem mindig elölről kell kezdenem. Kicsit talán el is bizonytalanodtam, hogy itthon maradjak-e. Aztán ez is eldőlt, mert szeretem az országot, itt van a családom..."

Ebben a kisebb hullámvölgyben érkezett meg Kaszás Ildikó, hogy felajánlja és betanítsa az egyik olyan szerepet, amire szinte mindenki vágyik: Seregi Rómeójából Mercutiót. „Itt is kivártam a soromat, hiszen rengetegen táncolták előttem. Nagyon szeretem, és remélem, hogy lesz még hozzá szerencsém!" Majd az idei évben egy igazi lírai gyöngyszem következett, Cranko Anyeginjének Lenszkije. Igazi elegáns és az ifjonti lelkesedést tükröző interpretációt láthattunk. „A Karamazovhoz hasonló jutalomjáték számomra az Anyegin, nagyon felvillanyozott. A próbatáncon Detrich úrnak nem voltam szimpatikus (ő válogatta ki a lehetséges szereplőket a koreográfia jogainak gyakorlójaként - G. M.), ezért csak tanultam a szerepemet, azonban a Svédországból érkező betanító páros ragaszkodott hozzá, hogy kapjak előadást, így táncoltam a második premiert."

Lassan elérkezik az este hét óra. Medvecz József kissé szabadkozik, mert mennie kell. Vár a fürdetés - mondja. Mindjárt egyéves lesz a fia. Feleségével, a szintén balettművész diplomát szerző, de mostanában inkább a pszichológia felé forduló Atinay Dorottyával nagyon korán kerültek össze. Nem sokkal később össze is házasodtak, noha sokan jósolták, hogy rövid életű lesz a házasságuk. „Az emberek gyakran mondják az Oscar-díjátadó gálán, hogy köszönöm a feleségemnek ezért meg azért... Nekem is meg kell köszönnöm neki, mert ő akkor is támogat és erőt ad a mindennapokban, ha csak Don Quijoteként sétálok a színpadon, ráadásul elmondja, hogy mi nem tetszik neki, s egyben osztozik a sikereimben is. Az pedig, hogy van egy gyerekünk, és látom, amint nő, az maga a csoda." Remélem, hogy a jövőben még sok érdekes darabban, szerepben láthatjuk Medvecz Józsefet az Operaház színpadán!